- 07.12.05 -
*A közel féléves lemaradást a hírrovatban nem kis munka lesz behozni, de
az elkövetkezendő hetekben megpróbálom a lehetetlen. Azonban a gigantikus
infómennyiségre tekintettel csak részekre bontva kerülnek fel a kimaradt
hírek. Kezdésnek következzenek az Európában kalandozó japán zenészekről, a
tervezett, az éppen folyamatban levő és a már lezajlott turnékról és
koncertekről szoló hírek.
*Hazai téren koncert nem várható a közeljövőben, ellenben végre, másfél év
kényszerszünet után, újraindul a JRock, visual kei, japán goth/industrail
bulisorozat, a Nippon Shoxx, immár új helyen, a Yuk
klub-komplexumban. Az első party jövő pénteken, december 14-én kerül
megrendezésre a Vörös Yuk-ban, belépő 600 forint, a DJ pult mögött Case és
Ji-chan ügyködik majd, de lesz Para Para bemutató és hagyományosan
stílusfüggetlen és groovy warm-up szett is, vagyis ugyanonnan folytatódik
a partyszéria, ahol tavaly nyáron, a Marco Polo Club bezárásakor
befejeződött.

*Ezen kivül szilveszterre is jut egy buli, ahol nem a JRock / visual kei
vonalon lesz a hangsúly (de persze lesz az is), hanem mindenféle japán
zene megy majd, az összes olyan műfajból, ami egy kicsit is passzol egy
szilveszteri partyba: JPop, Shibuya kei, vk, JRock, indie-rock, hip-hop,
ska, dancehall, reggae, garage rock, disco, régi zenék a 60-as, enka,
ClubPop, '60as, '70-es, '80-as évekből, meg minden egyéb, amit el lehet
képzelni. A helyszín a Könyvtár Klub lesz (az ELTE Astoriánál található
főépületének alagsorában) a belépő pedig 1500, plusz 1000 forintnyi kupon,
ami lefogyasztható a pultnál. További infó mindkét buliról az
eseménynaptárban.
*No, de vissza a koncertekhez. Az elejére egy abszolúte aktuális és friss
hír: a korábban is sokat emlegetett Astan magazin által már kora
ősz óta hirdetett Jay-Mu-Co néven futó rendezvény, mely a berlini
Columbia Club-ban (valamint a holland Utrecht-ben), a Calmando Qual,
a Bespa Kumamero, az Aural Vampire, a The Candy Spooky
Theater, a Gothika és a nemrég nálunk is járt ausztrál
Angelspit főszereplésével, valamint divatbemutatóval és egyéb ezzel-azzal
kiegészítve került volna megrendezésre... elmarad. A több hónapnyi
tervezgetés után igencsak hirtelen és sokkoló volt, a mindössze egy "nem
elégséges előzetes jegyeladás" magyarázattal megtoldott hír, így, pár
héttel az esemény előtt, főleg, hogy valószinüleg jópáran már az
utazásukat, szállásukat is elintézték. Habár az kétségtelen, hogy akik
ismerték az Astan korábbi tevékenységét, azok sejthették, hogy bármikor
bekövetkezhet valami ilyesmi. Korábban is számtalan nagyon problámásan és
hanyagul szervezett koncert és turné kötődött már az Astan névhez és maga
a Jay-Mu-Co is bajosan alakulgatott a hónapok során. Az eredeti Calmando,
Aural, Baal, Metronome névsorból először az digi-eroguro közkedvenc
Metronome esett ki, majd nagyjából egy hónapja a Baal is. Valamint
igazából alapból kétséges volt, hogy mennyire érheti meg ennyire
nagyszabású rendezvényt, ilyen, kevésbé ismert, nem igazán
közönségmágnesnek számító előadókkal összehozni. Valószinüleg jobb ötlet
lett volna külön, sok állomásos turnékat szervezni nekik, 1-2 hónapos
eltéréssel, de valószínű, hogy ebből már soha nem lesz semmi, legalábbis
nem ezzel a szervezővel, akivel most már remélhetőleg tényleg nem áll
szóba többet egy zenekar sem.
*Node
térjünk át más eseményekre, kezdve azokkal a turnékkal melyek jelenleg
futnak vagy a következő pár hónapban várhatóak Európában: a visual kei
énekesnő és divatmodell Kana év eleji kiruccanása után újra
visszatér három koncertre (Francia- és Finnország, nomeg Anglia. Lett
volna egy Stockholm-ban is, de azt időközben lemondták), a szokatlan
jelmezeiről híres(/hírhedt) prog-rock csapat, a Marble Sheep
november közepe óta turnézik és még mindig előttük áll két hétnyi
utazgatás, a Mono november 8-án Frankfurtban kezdte és december
8-án Münchenben fejezi be a koncertsorozatát és eközben végigjárták egész
Európát, Oroszországtól, többek közt Anglián, Görögországon, Svájcon, és a
cseheken át Bécsig.
*A jazzben utazó Osaka Monaurail szintén egy többhetes turné
közepén tart a kontinens nyugati szegletében, a szeptember közepén nálunk
is újabb szenzációs koncertet adó Gothika is Európában bóklászik
december közepétől, újra egy kicsit furán szervezett, Európát többször
ide-oda átszelő turné keretében. A (nevéből is megtippelhetően metal-t
játszó) Metal Safari pedig becsatlakozott a Lengyelországot bejáró,
nemzetközi összeállítású Metalfilia 2007 mini-fesztiválba.
*Ezekkel véget is ér majd a nagy évvégi turnészezon, de azért későbbre is
jut egypár dolog, mindenekelőtt az idén nagyon felfutott, CLJ Records-hoz
kötödő Rock:Identity szervezte J-Rock Invasion nevű esemény,
melyre egy kicsit szerencsétlen időpontban, december 29-én kerül majd sor
a kölni Palladium-ban. Itt öt olyan visual kei zenekar lép fel, mely
korábban még soha nem járt Európában: az utóbbi idők egyik legfelkapottab
csapata, az Alice nine, a Kra, az új oshare üdvöske SuG,
a Screw, valamint a többi zenekar közt nagyöregnek számító
Kagrra,. Januárban pedig, az idén, a korábban többször említett,
J-Shock fesztiválon kívűl, szeptemberben egy InMotion Asia-Pacific nevű
rendezvényre is ellátogató Girugämesh első európai turnéjára kerül
sor, mely a németeket, angolokat, franciákat, svédeket és finneket érintí
majd. Márciusban Kokia tér vissza, ő azonban csak három koncertet
ad, ebből ráadásul kettőt Párizsban (egy harmadikat pedig Brüsszelben).
*A végére pedig egy kis visszatekintés, hogy mikről nem esett szó az
oldalfrissítések szünetelése miatt kiesett időben. Nálunk (természetesen a
Gothika-t leszámítva) három koncert volt időközben: a punk-os beütésű
jazz-t játszó Soil & "Pimp" Sessions az A38 hajón adott
félelmetesen jó koncertet az Őszi Fesztivál keretein belül, október 19-én.
A doboszseni Akira Jimbo szeptember 26-án lépett fel a Dózsa
Művelődési Ház-ban, a Barbatos nevű black metal csapat pedig
szeptember 22-én egy darab koncertből álló Európaturnét zavart le...
Zalaegerszegen.
*Külföldőn persze összehasonlíthatatlanul jobban pezsgett az élet. Az
augusztusi után mégegy turnéra visszatért a Dir en grey múlt
hónapban, amelyet a Fuse nevű angol rendezvényen kezdtek és később többek
közt Svájcot is érintették. A DJ Sisen és társai köré szerveződő
Tokyo
Decadance rendezvények több alkalommal is felbukkantak itt-ott,
szintén Európában turnézott a Shibuya-kei alapfigura Cornelius, a
Jazzy Sport kiadó felfedezettje, a retro disco-funk-ban utazó
Cro-Magnon, a szintén Jazzy Sport-os DJ Mitsu The Beats-el
közösen (az ő bécsi fellépésükről beszámoló is lesz a hetekben), a ska
alapcsapat Tokyo Ska Paradise Orchestra, a régebben
Phantas-magoria néven futó electro-goth The Royal Dead, az
avant-garde new wave örület ex-Girl, a dubstep mester Goth-Trad,
a experimental-noise-rock társulat, a Boredoms, a kicsit ska-s,
kicsit tradicionális, kicsit ilyen-olyan zenét játszó Asakusa Jinta,
a tavaly a Peaceville-es szerződése kapcsán emlegetett női metal-trió, a
Gallhammer, a szintén metal-t játszó Church Of Misery, a
prog-rock legenda Acid Mothers Temple & The Melting Paraiso U.F.O.,
az electro-pop PsyDoll, a turntable-guru DJ Kentaro, a
behatátolhatatlan, valahol a goth és a klasszikus zene keresztmetszetében
ténykedő, tündéri Kokusyoku Sumire, a furcsa nevű
Catsuomaticdeath, a
hard
core híresség Envy, nomeg persze az Electric Eel Shock is
nyomta a koncerteket kitartóan egész évben. A pop-rock díva
Olivia Párizsban adott egy koncertet júliusban, a kisérleti
elektronikában utazó Lambdoll Spanyolországban bukkant fel, a
hip-hop legenda DJ Krush és a noise-legenda Merzbow is
ellátogatott ide-oda, a m.o.v.e. pop-trio pedig a Connichi animés
csodán lépett fel Kassel városában, Németországban.
Természetesen továbbra is folytatódott a visual kei térnyerése és jópár
csapat jött koncertezni a kontinensre az év második felében is: járt itt a
Rentrer en soi, a Moi dix Mois, a Rice (a korábban
nálunk is fellépett Gram-Maria-val közösen), a Plastic Tree,
valamint a vk turnék közt talán az év legnagyobb dobásának számító The
GazettE, akiet szintén a CLJ/Rock:ID páros hozott el Európába. Ennyit
röviden a koncertekről, a többi hír pedig folyamatosan érkezik majd a
közeljövőben.
- 07.06.20 -
*Japán legnagyobb bulvármagazinja, a már korábban is számtalan kavarodást
okozó Friday újabb lavinát indított el,
amikor a kilencvenes évek egyik
legsikeresebb JPop producerének számító Takeshi Kobayashi-t rajtakapták,
hogy a pár éve befutott énekesnővel,
Yo Hitoto-val randizgat. Kobayashi a lebukást követő botrányban
elvállt Akko-tól, a My Little Lover
énekesnőjétől, akivel 1996-ban házasodtak össze és akivel két gyerekük született.
A My Little Lover-t még '95-ben indították el ők ketten a gitáros Kenji Fujii-val
közösen és rövidesen az évtized második felének legnépszerűbb és
legjelentősebb pop-csapatai közé kerültek.
Fujii 2002-ben kilépett, majd őt tavaly novemberben követte
Kobayashi is, vagyis a zenekar azóta Akko vendégzenészekkel közös
szólóprojektjeként működik. A legfrissebb pletyák szerint -ahogy mondjuk
az a válás után valószínűsíthető volt- Kobayashi és Hitoto a tervek szerint rövidesen
összeházasodik.
*A
kilencvenes évek közepe óta töretlen népszerűségnek örvendő pop-rock
énekesnő, Aikawa Nanase hathónapos terhes
második gyerekével, de ennek ellenére tovább dolgozik régvárt új nagylemezén.
Ezen kívűl, mint 2005 óta minden évben, most is megtartja július hetedikén
a szokásos nagyszabású koncertjét, melyen idén a megszokott közreműködők,
vagyis a dobos Shinya (ex-Luna Sea) és a gitáros Marty Friedman
(ex-Megadeth) mellett az X Japan ex-gitárosa, Pata is szerepel majd.
*Szintén terhes a tizenkilenc éves ex-Morning Musume tag Tsuji Nozomi
is, aki most,
miután Kago Ai botrányos távozása után megszünt
eddigi csapata, a W, szólóban ügyködik tovább. Az apa egy Taiyou
Sugiura nevű szinész, akivel Tsuji a tervek szerint rövidesen össze is házasodik
majd. Emiatt
Tsuji lemondott egy szerepet egy tervezett musical-ben, valamint még a debüt előtt kilépett a legújabb Tsunku agyszülemény
zenekarból, mely Gyaruru néven fut majd és mint a névből is
sejthető, a manapság egyre inkább reneszánszát élő GAL/Ganguro
divathullámot és az ahhoz kapcsolódó EuroBeat és ParaPara
 stílust próbálja
meglovagolni. A háromtagú lánytrió első kislemeze 'Boom Boom Meccha Maccho!' címen jelenik meg majd június 20-án. A tagok a lehető
legvegyesebb háttérrel rendelkeznek: Tokito Ami korábban bikinimodellként
futott be, Gal Sone pedig evőversenyeken (!!) vált ismertté. A Nozomi helyett
beugró Abe Asami az egyetlen aki tényleges zenei háttérrel rendelkezik: ő
a Morning Musume alapítótag Abe Natsumi huga és 2003-as debütje óta két
szólóalbumot és egy sor kislemezt hozott össze.
*Maradva a Morning Musume háza táján: Miki Fujimoto bejelentette,
hogy kilép a csapatból, ami, a folyamatosan változó lánybanda esetében
önmagában nem lenne nagy hír. Az már azonban lényegesen furcsább, hogy a
bejelentés kevesebb mint egy hónappal azután érkezett, hogy elődjétől,
Hitomi Yoshikawa-tól átvette a csapat vezetői pozicióját. Az ügy
hátterében mi más is lehetne, mint a már említett Friday magazin, amely egy héttel a
kilépés előtt leplezte le a 22 éves énekesnő és a nála kilenc évvel
idősebb színész, Shoji Tomoharu kapcsolatát és ez persze elég ok volt,
ahhoz, hogy távoznia kelljen a MoMusu tagjai közül. Miki a tervek szerint
szólában folytatja, helyét a Morning Musume-ban (mely nemrég döntöte meg a
Pink Lady duó bő huszonöt éve fennálló eladási rekordját) Ai
Takahashi veszi át majd.
*A Johnny's boyband NewS tagjai közé visszatért Uchi Hiroki és
Kusano Hironori, akiket korábban azért tettek ki ideiglenesen a csapatból,
mert alkoholt fogyasztottak, pedig még nem töltötték be a Japánban ehhez
szükséges korhatárt.
*A másik ijesztően népszerű boyband, a Kat-Tun is újra teljes
létszámmal dolgozik, miután visszatért hozzájuk Jin Akanishi, aki tavaly
ősszel ideiglenesen hagyta ott a csapatot, hogy angolt tanuljon
Amerikában.
*Április 17-én megszületett a tavaly meglepetésszerűen
megházasodott énekes, Izam fia. A
késő kilencvenes évek legjobb visual kei csapatai közé tartozó
Shazna énekese az egyébként is androgün
kinézetű zenészekről ismert stílus képviselői közt is messze a legnőisebb
jelenség volt, mostanra azonban már nagyrészt szakított az egykori
image-el. A Shazna egyébként hét év szünet után pont a közelmúltban tért
vissza és adott ki új kislemezét 'kokoro' címen.
*A japán pop-producerek úgy tűnik nem tanulnak a kudarcokból és Utada
Hikaru amerikai befuttatására tett csúfos eredménnyel végződött
kisérletek sem vették el a kedvüket attól, hogy nemzetközi piacon próbálják
promótálni kegyeltjeiket. A legújabb jelölt az egyébként is csak tavaly
januárban debütált Ayaka, aki annak ellenére, hogy meglehetősen
középszerű kvalitásokkal és zenével rendelkezik, valahogy mégiscsak
milliós példányszámot ért el első nagylemezével a hazájában. Legújabb
PV-je, a
'Jewelry Day' volt az első japán videó melynek a felkapott online
bolt-ban, az ITunes Store-on volt a világpremierje (és világszinten is
csak két videó debütált ott előtte). A debütlemeze pedig 22 országban kerül majd terjesztésre,
amihez hasonló promóciót még soha nem kapott japán előadó. Mi innen
messziről nagyon kétkedve kivánunk neki és kedves producereinek sok sikert
a próbálkozáshoz.
*Az idén ötvenéves Tsuyoshi Nagabuchi, aki évtizedek óta biztosan őrzi
helyét a japán rock élvonalában, hosszabb kihagyás után újra filmszerepet
vállal és Kenta Fukusaku (a legendás, nyugaton leginkább a Battle Royale
miatt ismert rendező, Kinji Fukusaku fia) legújabb filmjében, melyről
egyenlőre csak annyit lehet tudni, hogy keményvonalas akciófilm lesz a
négy éve elhunyt idősebb Fukusaku régi klasszikusainak irányvonalát
követve.
*A JPop dívák legnagyobbika, Ayumi Hamasaki legutóbbi turnéján
először adott önálló koncertet Japánon kívűl és a Taiwan-i, Hong Kong-i és
Shanghai-i fellépésen összesen 170ezer rajongó láthatta élőben a szokás
szerint elképesztően látványos showműsort. Az összesen
tizenhat állomásos turné egyébként Ayumi szülővárosában, Fukuoka-ban ért véget és
itt hangzot el először az énekesnő júluis közepén megjelenő új
kislemezdala, a Glitter is.
*Másfél évnyi
házasság után, márciusban elvállt férjétől Rina Chinen,
a késő '90-es évek egyik középesen sikeres JPop csilaga. A 24 éves
(Rina-nál két évvel fiatalabb) modellkedéssel foglalkozó Nakamura Kentaro
ráadásul nem csak a válás okozta problémákkal kell, hogy szembenézzen
mostanában, mivel múlt hónapban, egy ellenőrzés során, kokain-t találtak a
szervezetében. Jelenleg fogdában csücsül és tagadja az esetet, de ha a vád
beigazolódik komoly büntetésre számíthat, mivel ilyen
ügyekben a japán rendőrség híresen nem elnéző. A közös gyerekük -egy fiú,
akivel Rina az esküvő idején már kéthómnapos terhes volt- az énekesnőnél
marad, aki egyébként mostanában debütál a Nyomorultak musical nagyszabású színpadi
verziójában, amivel talán újra sikerül reflektorfénybe kerülnie. Merthogy
az énekesnő csillaga egyébként már jópár éve leáldozott: utolsó
lemeze 2001-ben jelent meg, legutóbb pedig egy bikini-videó kiadásával
hívta fel magára a figyelmet, ami nem igazán nevezhető nagy
visszatérésnek.
- 07.06.01 -
*Elejére
újra koncert és party-hírek: Mint már korábban is említeve volt, a japán
származású, de New York-ban élő house DJ, Satoshi
Tomiie az utóbbi években annyit jár az országban, hogy lassan akár ide is
költözhetne. Idén is, amellett, hogy augusztus 12-én a Sziget Fesztiválon
is fellép majd, a siófoki Flört klub/diszkó is őt hívta meg a szezonnyitó
bulijára, ami május 19-én zajlott le.
*Az ideköltözésben csatlakozhatna hozzá akár Takaaki Itoh is, aki a
szilveszteri és áprilisi
budapesti szereplés után júliusban is visszatér, ezúttal az
International Electronic Music Festival néven futó rendezvényre, ami júli
25 és 28 közt kerül megrendezésre a farkashegyi reptéren. A négynapos
minifesztivál egyben Guiness
rekordkisérlet is: a tervek szerint 500 DJ lép majd fel, így ez lenne a legtöbb DJ-t felvonultató esemény
amit valaha rendeztek valahol. Ezt a
törekvést sokan már előre is igencsak szkeptikusan kezelik a mennyiség és minőség közti
várhatóan igencsak terjedelmes szakadék miatt.
*A Guitar Wolf ismét Európába látogat és június 20 és július 12
közt egy hosszabb turnét nyomnak majd le, érintve Német-, Francia-, Svéd- és
Spanyolországot, valamint Angliát és Belgiumot. A turné furcsasága az
lesz, hogy június 23-án Kölnben ők is bekerültek a már korábban említett
J-Shock 2007 fesztivál fellépői közé, ahol rajtuk kívűl még az AnCafé, a
bis és a Girugamesh játszik. Mindenesetre érdekes lenne látni, hogy mit
kezdenek egymással (nomeg egymás zenéjével) a vk fanok, valamint a Guitar
Wolf rajongói.
*Az ő turnéjukkal részben egyidőben, júni 17 és júli 6 közt jár majd
Európában a súlyos, belassult rock-ban utazó Boris is, akik
Szlovéniától és Csehországtól kezdve Angliáig gyakorlatilag az egész
kontinenst bejárják, de hozzánk sajnos most sem
jutnak el.
*Az év eleji Calmando Qual / BAAL turnén is szereplő goth/industrial DJ,
Sisen is visszatért Európában, ezúttal a Tokyo Decedance csoport
kiséretében, akik egyszer már jártak Párizsban egy divatrendezvény
vendégeként. A Japánban underground goth bulikon szereplő
performance-csoport május 12-én és 18-án újra Párizsban, 19-én pedig, az
Astan szervezésében, a németországi Münster-ben lépett fel. Az esemény két
fontosabb fellépője Sisen mellet a divat-tervező/DJ Takuya Angel,
valamint az electro-pop duó Aural Vampire volt.
*Az utóbbi évek egyik legsikeresebb japán jazz / acid jazz csapata a
Soil & Pimp Sessions a Gilles Peterson-hoz tartozó Brownswood
Recordings szervezésében (akiknél legutóbbi lemezük is kijön majd nyáron)
Angliában ad négy koncertet június végén. A pontos dátumok szokás szerint
az eseménynaptárban találhatóak.
*Véglegesek lettek a közös Anti Feminism / Hagakure turné
dátumai is: a két zenekar öt koncertet ad, ezekből hármat a spanyoloknál,
egyet Belgiumban, egyet pedig a lengyeleknél, Varsóban.
*A Mucc június 15-én a finn Provinssirock fesztiválon játszik majd.
Más európai koncertről egyenlőre nincs hír.
*Az év elején Párizsban járt JPop énekesnő, Kokia jövőre újra
visszatér a kontinensre és márciusban ad majd két koncertet Párizsban,
egyet pedig Belgiumban.
*A még egyenlőre nagyon kicsi, de máris figyelemreméltó japán dubstep
színtéren egyre inkább kezdenek beindulni a dolgok. Az első ottani dubstep
party-sorozatot, a Back To Chill-t is elindító Goth-Trad kezd nemzetközileg is ismertté válni, miután két 12" kiadványa is
megjelenik mostanában az angoloknál: az első a Back To Chill EP volt egy
új kiadónál, a
Skud Records-nál, a másik pedig a napokban a boltokba kerülő Cut End/Flags
lesz, ami a műfaj egyik nagyjának számító Mala vezette Deep Medi label-nél
jelenik meg. Mindeközben az underground hip-hop színtér legismerteb női
rappere, Rumi, aki már az első lemezén is erősen a kisérletibb
elektronikus zenék felé húzott, új 'Hell Me Why?' című albumán három
számot is a szintén a Back To Chill rezidens SKE-vel közösen
készített és a lemezbemutató turnénak is együtt indulnak majd neki.
*Elhunyt a kilencvenes évek egyik legsikeresebb japán énekesnője, az
eredetileg a Zard nevű zenekarával debütáló, majd szólóban is ezt a
nevet továbbvivő Sakai Izumi (eredeti nevén: Kamachi Sachiko). Még tavaly júniusban
diagsznosztizáltak nála rákot és miután egyre súlyosabb lett az állapota,
áprilisban került be a kórházba hosszabb időre. Május 27-én a kórházban
szenvedett halálos balesetet, amikor lezuhant egy lépcsőn és olyan súlyos
fejsérüléseket szerzett, hogy már nem tudtak segíteni rajta az orvosok. A
Zard 1991-ben alakult, első komoly sikereiket pedig a 'makenaide' című
számmal érték el '93-ban. A másik négy tag (Machida Fumito - gitár, Hoshi
Hiroyasu - basszgitár, Michikura Kosuke - dobok és Ikezawa Kimitaka -
billentyűs hangszerek) idővel kivállt a zenekarból és Sakai a nevet
megtartva szólóban folytatta tovább a sikerszériát és ő lett a kilencvenes
évek legtöbb lemezt eladó japán énekesnője (összesítésben is csak ketten
előzik meg). Koncerteket csak legritkább esetben adott, karrierjének
második turnéját őszre beütemezett új lemeze utánra tervezte. Negyven éves
volt.

*Tíz évnyi működés után feloszik japán legismertebb ska-core csapata, a
Kemuri, de terveik szerint decemberig még végigkoncertezik az egész
évet, hogy a befejezés a lehető legemlékezetesebb legyen.
*A power-pop csapat Charcoal Filter ellenben már egy júliusi búcsúturnével
lezárja pályafutását, de persze azért előtte még összehoznak egy best of
lemezt.
*Május 25-én és 26-án, a volt X-Japan vezér Yoshiki szervezésében
került megrendezésre Los Angeles-ben a JRock Revolution
nevű
fesztivál egy sor zenekar részvételével, melyek közül többnek ez volt az
első koncertje az Egyesült Államokban. A fellépők listája a
következő volt: Alice Nine, Déspairs Ray, Duel Jewel,
Girugamesh, Kagrra,, Merry, Miyavi, MUCC,
valamint a Vidoll is itt debütált Japánon kívűl.
*Itt jelentettek be jópár régvárt információt Yoshiki, már korábban
is többször emlegetett, Gackt-tal és Sugizo-val közös új
zenekaráról: a csapat neve SKIN lesz,
a másodgitáros (ahogy az a korábban elejtett utalásokból már sejthető volt) végülis Miyavi lett, élőben pedig szintén Amerikában
debütálnak majd a kaliforniai Anime Expo-n június 29-én, de Yoshiki-nek
úgy néz ki Európával is vannak tervei, legalábbis erre utal az a
bejelentés, hogy a július 6 és 8 közt Párizsban megrendezett Japan-Expo-n
is felbukkan majd meghívott vendégként.
*Ugyanezen a rendezvényen szerepel majd a DIO (Distraught Overlord),
a JPop énekesnő Nana Kitade, valamint a Japánban tökismeretlen, a francia Soundilicious kiadó által
viszont nagyon felkapott Gari is.
*Az utóbbi időben nagy változások történtek az AnCafé házatáján:
április közepén az abszolút közönségkedvencnek számító gitáros Bou
váratlanul bejelentette, hogy kiszáll a csapatból és az utolsó koncertjét
két héttel később, április 30-án játszotta velük. Május közepén már jött
is a bejelentés, hogy az utódja egy Takuya nevű újonc lesz, ráadásul mellé
még egy szintist (Yuuki) is bevesznek, vagyis a kölni J-Shock
mini-fesztiválra is ezzel a felállással érkeznek majd.
*Ide kapcsolódik a hír, miszerint is, az AnCafé is ellátogat a
tengerentúlra: ők a június 1 és 3 közt megrendezett dallas-i animés
találkozón, az AKON-on lépnek majd fel, ahol rajtuk kívűl az énekeső
MELL és a Judy And Mary hangzását idéző pop-punk banda, a Ketchup
Mania is fellép.
*A new wave és az eroguro közt egyensúlyozó Metronome-ot május
hatodikával otthagyta a dobos Yuichiro.
*Az Under Code-ot elhagyó Vidoll a Universal-hoz tartozó Sword
Records-hoz szerződött.
*Az 12012 újra visszatér Amerikába, ezúttal a júli 6 és 8 közt
megtartott AnimeNEXT nevű rendezvényre New Jersey-be.
*Szintén amerikai animés rendezvényre ment fellépni a Crack 6 is,
ami a Penicillin gitáros Chisato mellékprojektje. A kaliforniai
FanimeCon-on (május 25-28) rajtuk kívül szerepelt még pár más japán előadó
is, mégpedig a ZZ, a Mechanical Panda, valamint az énekesnő
Mari Iijima.
*A kilencvenes évek közepén alakult Transtic Nerve és egy D&L
néven futó kis indies vk banda közösen lépett fel május 28-án a Los
Angeles-i Knitting Factory klubban. Az első 500 jelentkező ingyen mehetett
be a koncertre, aminek a célja elsősorban a csapatok amerikai bemutatása
volt. Hogy ez mennyire volt sikeres, arról egyenlőre semmi hír.
*A PSC kiadó új részleget indított Indie PSC néven, ahova,
amint az a névből sejthető, kisebb zenekarokat szerződtetnek, melyek közül
az első kettő a Screw és a SuG lett.
*Kazuya, a Fanatic Crisis volt gitárosa Bounty néven
alapított új csapatot egy Aoi nevű énekessel közösen.
*A kissé fura, Marlboro star nevet pedig a CELLT volt
gitárosa és dobosa választotta új zenekarának, de nem ez az egyetlen
furcsaság velük kapcsolatban: a hivatalos oldalukon is csak ők ketten
szerepelnek tagként, vagyis jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy a zenekarnak nem lesz
énekese. Kiadvány egyenlőre nincsen tervben, első koncertjüket viszont
június 20-án adják majd, tehát legkésőbb akkor kiderül majd, hogy tényleg
instrumentális zenét játszó csapatról lesz-e szó.
*Az újabb zenekarok legigéretesebbje kétségtelenül a
The Studs,
akik már az elöző híradagban is szóba kerültek június közepi párizsi koncertjük kapcsán.
A csapat énekese a tavaly feloszlott Kagerou-ból ismerős Daisuke, a másik
három tag pedig a nagoyai vk színtér legnagyobb nevei közül került ki:
aie - gitár (ex-Lamiel, kein, Deadman), Yukino - basszgitár (ex-kein,
Deadman, Gullet) és Hibiki - dobok (ex-kein, Blast). Első mini-album-uk
június 13-án jelenik meg 'studs' címen független kiadónál, de a
Free Will forgalmazásában.
*Három újabb zenekar is leszerződött az utóbbi időben a Gan-Shin-hez és
természetesen mindegyiküktől hamarosan meg is jelenik egy-egy album: a
SID-től nem a legutóbbi lemez, hanem az eggyel korábbi, 2005-ös 'hoshi
no miyako' jön majd ki júniusban, a Rentrer en Soi második, tavalyi
CD-je augusztus 24-én, a Girugamesh debütlemeze, a '13's Reborn'
pedig május 25-én kerül majd a boltokba Európában. Emellett a német cég egy
klasszikust, a L'Arc~en~Ciel 1993-as első albumát, a Dune-t is
megjelentette május 18-án.
*Közben a szintén német Trisol kiadó is egyre inkább belefolyik a vk
témába: egyik legutóbbi kiadványuk az új Moi dix Mois lemez volt. A limitált
verzióban, speciális díszes verzióban is kiadott 'Dixanadu' április 20-án
jelent meg, kiegészítve a legutóbbi MDM kislemezzel, a 'Lamentful
Miss'-el.
*A tavaly, a dobosuk kiszállása után
pihenőpályára állt Luvie újra aktiválta magát. Ruvie név
alatt, új dobossal működnek tovább és július 25-én hozzák majd ki első
mini-albumukat az új felállásban.
*Pont mikor nemzetközileg is egyre inkább
kezdtek beindulni a dolgok a The Candy Spooky Theater házatáján (elég csak a
május 20 és 22 lefutott amerikai turnéra, vagy az Orkus-os címlapra és
cikkekre gondolni), a gitáros Zull bejelentette, hogy közös megegyezéssel
otthagyja a zenekart. A maradék tag remélhetőleg viszi majd tovább a
zenekart, de egyenlőre nem tudni semmi biztosat ezzel kapcsolatban, azt
leszámítva, hogy egy időre felfüggesztik a működésüket.
*A The Pumpkin Head június 15-én oszlik fel. Nem kár értük.
*Sokkal inkább sajnálatos a visual kei-t brutálmetállal keverő Aikaryu
felszolása, aminek az oka, hogy a dobos (és alapítótag) ULI sajnos nem
épült fel teljesen a zenekar tavalyi súlyos
balesete után és így nem igazán tudja folytatni a zenélést. Az utolsó
július 15-én tartott koncertjükön azonban ennek ellenére ő játszik majd a
zenekarban.
*Több ilyen-olyan formában elkövetett projekt után közös zenekart alapított
a visual kei színtér két meghatározó figurája, az énekes Kamijo
(ex-Lareine, New Sodmy) és a gitáros Hizaki (ex-Sulfuric Acid, Schwardix
Marvally). A csapat neve Versailles lesz, ami ismerve Kamijo
előéletét (a Lareine alapkoncepciója jórészt a hírneves Rose Of Versailles
című mangán alapult) csöppet sem meglepő. A zenekar másik két tagja a volt
Sugar Trip és Alively Sanctuary dobos YUKI és a Hizaki előző zenekarából
(Hizaki Grace Project), nomeg persze a Jyakura-ból ismert basszgitáros You
lesz (aki most már Jasmine You néven szerepel).
*A Sulfuric Acid egy másik volt tagja, a Sequence Records kiadót is vezető
Tomozo szintén új csapattal bukkant fel. A Black:List néven futó
banda első
kislemeze Desperate címen jelenik majd meg június 15-én.
- 07.05.09 -
*Egyenlőre még csak előzetesnek: a tavaly
decemberben Budapesten is járt Euthanasie immár új néven,
Gothika-ként tér vissza hozzánk szeptember 14-én, pénteken. Ami
egyenlőre biztos: a helyszín újra a Kék Yuk lesz és újfent kéttermes
afterparty követi majd a koncertet, de várhatóak meglepetések is.
Részletek később.
*Az elejére egy szomorú hír: a várva-várt európai Zeni Geva turné
nem sokkal indulás előtt privát (családi) okok miatt sajnos le lett
mondva. Remélhetőleg a pótlásra még idén sor kerül.
*A fenti turné egyik állomása az osztrák Krems városban megrendezett
Donau Festival lett volna, ahol azonban - rengeteg más kiemelkedő
nemzetközi zenész és együttes mellett - még így is volt két japán fellépő:
április 30-án a Boredoms zárta a fesztiválprogramot, elöző nap
pedig Taeji Sawai játszott a főépület Lounge részében.
*A
májusra jutó turnék közül messze a legizgalmasabb és különlegesebb az 1984-ben alakult, a nemzetközi prog-rock /
pszichedelikus-rock színtéren is kultikus tiszteletnek örvendő Ghost hosszú, tizanhárom
állomásos európai körútja, mely a hónap elején indult, és amely az egész kontinenst
végigszeli, Törökországtól Írországig.
Többek közt fellépnek a legjelentősebb rock-fesztiválok egyikén, az
angol All Tomorrow's Parties-on is, hozzánk legközelebb pedig most
pénteken, a bécsi Szene klubban játszanak majd.
*A közeljövőben két másik érdekes koncert is lesz Bécsben: a kisérleti
zenékben utazó Aki Onda május 28-án az ORF-Radiokunsthaus vendége
lesz, a balkáni zenét játszó (de természetesen szintén japán) Cicala
mvta pedig június 14-én a Dunán, az Urania előtt horgonyzó hajón lép
majd fel.
*Ami pedig hazai vonatkozású hír, de a frissítések elmaradása miatt kimaradt: április 7-én újra ellátogatott
hozzánk a japán hard-techno guru Takaaki Itoh, aki már korában is
több alkalommal (többek közt 2002 decemberében)
tiszteletét tette Budapest-en. Most a régebben Freeport néven futó Orange
Club-ban lépett fel a Dark Tech Night II rendezvényen (az ott elhangzott
szett pedig letölthető szervezők
oldaláról.)
*Szintén elektronika, de (sajnos)
már nem hazai pálya: Numanoid
(ami nem más, mint a japán goa színtér egykori nagymesterének, Tsuyoshi
Suzuki-nak jelenlegi alteregója) május tizedikén Berlinben játszik,
majd a következő két nap Svájcba látogat el.
*Mindenki kedvenc feszes bőrruhás garage-rocker csajbandája, vagyis a
54 Nude Honeys szintén Európában portyázik, de ők sajna csak a
franciákig jutnak el (egy kis Svájci kitérővel fűszerezve), ott ellenben
majd egy tucatnyi koncertet adnak május 11 és 28 közt.
*A Metalchicks pedig, amelyben Yuka Yoshimura (OOIOO, ex-DMBQ) és
suGar Yoshinaga (Buffalo Daughter) játszik még április 28-án, az
olaszországi Udine-ben megrendezett Far East Film Festival-ra ugrott be
egy koncert erejéig.
*A Bespa
Kumamero és társaik februári látogatásáért is felelős angol It Came
From Japan! szervezőgárda újabb előadókat visz el a szigetországba május
közepén. A mostani turné felállása: Miami (korábban Amerikában is járt női
electro-pop duó), Levelload (közös, angol-japán pop-punk csapat),
valamint a főbanda, az újgenerációs japán new wave legenda, a Motocompo,
akik annak idején a Polysics-el eggyütt indultak.
*Az új lemezét áprilisban az egyik legjelentősebb ska kiadónál, a német
Pork Pie-nál kiadó ska-core banda, a Dallax május 17-én indul majd
egy közel egy hónapos kőrútra a kontinensen, főleg Németországra
koncentrálva, de azért eljutnak még a spanyolokhoz, lengyelekhez,
hollandokhoz, franciákhoz, nomeg a svájciakhoz is.
*Ezzel részben egyidőben egy black metal banda, az Abigail pedig
Finnországba látogat el egy öt állomásos mini-turnéra.
*Mindeközben
természetesen továbbra is egyre több és több visual kei csapat látogat el
Európába. A legnagyobb szabású rendezvény Köln-ben lesz, ahol június 23-án
három, először a kontinensre látogató csapat, az AnCafe, a
Girugamesh és a bis lép fel közösen a J-Shock néven futó,
többek közt a Gan-Shin, a NeoTokyo, az AnimaniA és a Gothic magazin által
is támogatott rendezvényen.
*A kétnapos bonn-i AniMagic rendezvényen a már korábban bejelentett
Plastic Tree mellet fellép Miyavi is. Míg Ryutaro-ék 28-án
szombaton szere4pelnek majd, addig Miyavi vasárnap ad koncertet.
*A PlasmaJet júliusban tér vissza és míg
tavaly, első látogatásuk alkalmával, csak
Svédországban léptek fel, most két újabb ottani koncert mellett egy
fellépés erejéig leugranak Madrid-ba is.
*Az Anti Feminism és a Hagakure szintén közösen tér vissza,
a tervek szerint június végén, de a turnédátumokról egyenlőre semmi
biztosat nem lehet tudni.
*Alakul a szintén június végén startoló DéspaisRay turné is,
egyenlőre négy állomásnál tartanak, köztük egy spanyol és három skandináv
dátummal.
*Az eddig ismert dátumok mellé becsúszott mégegy koncert a Dir en grey
turnéba: augusztus 12-én egy lengyel fesztiválon játszanak majd
Katowice-ben.
*A The Studs, az egyik legizgalmasabb új visual kei / JRock banda
(amelyben volt Kagerou, Deadman, Gullet és Blast tagok zenélnek, és
akikről a következő híradagban lesz bővebben szó) egyik legelső koncertjét
Európában, pontosabban Párizsban adja, ahol június 16-án lépnek majd fel a
La Maroquinerie klubban. Debüt mini-albumuk szintén megjelenik Európában
is, a Gan-Shin gondozásában és június közepén kerül majd a boltokba.
*A Blood legközelebb augusztusban játszik Európában és Orosz-,
Svéd-, valamint Finnország mellett 24-én Bécsben is játszanak az AniNite'07
néven futó animés rendezvényen.
- 07.03.28 -
*Az elejére a legfontosabb hír: április 22-én a Vörös Yuk-ban ad koncertet
a Gram∞Maria és ezzel első ízben látogat el visual kei zenekar az
országba. A 2003-ban alakult együttes most másodszor jár Európában:
tavaly októberben Lengyelországba léptek fel, most pedig egy, a jelenlegi
állás szerint négyállomásos mini-turnéra térnek vissza. Az első koncertet
Németországban adják április 14-én a ConTopia nevű rendezvényen, ezt két
lengyel fellépés követi 20-án és 21-én, majd pedig Budapest vasárnap. A
leginkább dallamos metal felé hajló számaikból a
myspace
oldalukon lehet meghallgatni párat előzetesként, valamint
ide
klikkelve a hazai koncertről lehet megtudni minden szükséges információt.
A belépő 2500 forint lesz, a koncert után pedig természetesen hajnalig tartó
JRock / visual kei / japán goth & industrial afterparty is lesz, a Nippon Shoxx bulikban
megszokott DJk prezentálásában.
*A Gram-Maria varsói fellépésén egy másik, nemrég alakult visual kei banda
is tiszteletét teszi. Az Európában most mindössze ezt az egy koncertet adó
Nigatsu Sanjuugo nichi (2:35) tagjai közt jópár ismerős arcot
találhatunk: az újonc énekes Naoto mellett ott van a gitáros Masaki (aki a
Celia'xeno-ban még Yumeha néven futott), a basszeros Shiyu (DEViL KiTTY),
de leghíresebb közülük kétségtelenül a dobos Mikage, aki korábban olyan
csapatokban fordult meg mint a Babylon, az Ezequl és a Kisaki Project.
*A német ConTopia rendezvényen sem a Gram-Maria lesz az egyetlen vk
zenekar: itt a már sokadszor erre látogató Celestial le Ciel lép
még fel, akik emellett még Bécsben is adnak egy koncertet, a Vienna
Unplugged nevű klubban 15-én. Egyes források még egy 13-i varsói
koncertről is szólnak, de erről egyenlőre semmi biztosat nem lehet tudni.
*A korábban is már több turnét leszervező német Rock:Identity cég újra
hallat magáról: májusban az Ayabie látogat el Európába és ad hét
koncertet öt különböző országban (Német-, Spanyol-, Svéd- és Finnország,
valamint Hollandia) a Plastic Tree pedig szintén az ő
szervezésükben Bonn-ban játszik majd július 28-án egy AniMagic néven futó
animés rendezvényen.
*A most már Gothika néven futó, de decemberi
pesti koncertjük idején még Euthanasie-ként
ismert electro-goth csapat április 24-én kezdi meg újabb, ezúttal kilenc
állomásos turnéját, ezúttal Európa északi és keleti részére koncentrálva.
A skandináv oszágok mellett Litvániában, valamint Orosz- és Lettországban
is koncerteznek majd, nyáron pedig az augusztus 9 és 12 közt megtartott
holland Summer Darkness Festival-on szerepelnek.
*A DéspairsRay is visszatér és a Tuska Open Air fesztiválon lép fel
Helsinki-ben, Finnországban valamikor június 29 és július 1 közt.
Részletek később.
*Úgy tünik véglegesedtek a Dir en grey dátumok is, és mint kiderült
az eddigi legkomolyabb európai koncertsorozatát nyomja majd le idén a
zenekar, összesen nyolc helyszínt érintve és Németország mellett Angliát
és Skandináviát is becélozva. Pontosabb infók, csakúgy mint a többi turné
esetében, most is az eseménynaptárban
találhatóak. Emellett a banda, a tavalyi Korn-nal közös USA turné után
idén május 11 és június 28 közt, harminc koncertet adva a Deftones
előzenekaraként járja végig a kontinenst, vagyis úgy tünik végleg sikerült
megszilárdítaniuk a helyüket az amerikai piacon.
*A napokban két kiemelkedő, a maga műfajában helyi legendának számító
japán zenekar is járja a kontinenst: a new-wave / electro-pop vonalon
mozgó Papaya Paranoia Cseh- és Lengyelországot járja be, de egy
koncertre Szlovákiába is elugrottak, a retro garage-rock / surf-rock trió,
a Mad3 pedig Európa nyugati felén bóklászik és Angliában,
Franciaországban és Hollandiában adnak egy sor koncertet március végén /
április elején.
*A francia Wasabi Records kiadó megjelenteti az utóbbi időben a Nana
sorozatnak köszönhetően nemzetközileg is egyre közismertebb Olivia
és Anna Tsuchiya néhány kislemezét és albumát. A kiadó korábban
Kokia és Akino Arai lemezeit is kiadta, akik koncertezni is eljutottak
Európába, ami talán némi esélyt ad arra, hogy a két pop-rock vonalon mozgó
énekesnő is esetleg elkeveredjen errefele pár fellépés erejéig.
*Közel háromévnyi kihagyás után tér vissza új kislemezzel az évtized
elején felbukkant kiemelkedően tehetséges énekesnő Onitsuka Chihiro,
aki elsőorban lassú balladáiról és különleges hangjáról ismert. Az
'everyhome' címen futó kiadvány május 30-án lát napvilágot, de még erre az
évre be van tervezve egy új album is.
*A Do As Infinity feloszlása után sikeres szólókariert kezdő Tomiko
Van filmszerepet vállalt a Heat Island című, ősszel bemutatásra kerülő
filmben, melyben egy másik zenés, az AAA tag Naoya Urata is
felbukkan majd.
*Angela Aki az utóbbi időben befutott fiatal pop-énekesnő rövidesen
megházasodik. A férjről nem lehet semmit tudni, azt leszámítva, hogy szintén a zeneiparban
dolgozik és már híressé válása előtt is együtt dolgozott Angela-val.
*A Kikoro pop-duó egyik fele, Tamashiro Chiharu augusztusra várja
második gyerekét, emiatt a zenekar, néhány kisebb megmozdulást leszámítva
egy időre felfüggeszti a tevékenységét.
*Amilyen hirtelen házasodott meg a japán pop egyik legsikeresebb
énekesnőjének számító Utada Hikaru négy és fél évvel ezelőtt, ugyanolyan
meglepetésszerű hírként ért mindenkit a március másodikán bekövetkezett
válásuk. Az ex-férj Kiriya Kazuaki aki házasságuk előtt és alatt több lemezborítót és
videóklippet készített az énekesnőnek, egyébként leginkább 'Casshern' című
science fiction filmje révén vált ismertté. A válás oka egybehangzó források
szerint a kettejük közti kommunikációs problémákra vezethető vissza, valamint Utada nemzetközi
karrierépítési próbálkozása miatti különösen zsúfolt életvitelére.
Mindeközben az énekesnő szülei, akik mindketten a japán zeneipar jelentős
alakjai voltak a saját idejükben, szintén elváltak... 1981 óta immár
hetedszer(!).
*Az EXILE pop-csapatban megüresedett helyre kihirdetett tagválogatás
döntőjének selejtjei, pontosabban öt, végülis nem kiválasztott jelölt
Dreamers néven alakított együtt új együttest, amivel az amúgyis igencsak
telített boyband piacra próbáltak betörni, de a siker egyenlőre elmaradt,
legalábbis a március elején megjelent debütkislemezük eléggé vaskos
bukásnak bizonyult.
*A Morning Musume mögött álló Tsunku
láthatólag célba vette a kínai
piacot és a folyamatosan változó felállású lánycsapatba a két új tag Li
Chun (19) és Qian Lin (16), akiket egy Kínában tartott tehetségkutatón
választottak ki. Japánban szerencsére egyre inkább alábbhagy a
kistini-lányzenekar hisztéria, mely évekig rondította a toplistákat, így
végülis logikus lépés volt új piacot keresni a csiricsáré és többnyire látványosan
tehetségtelen lányok számára. Ide kapcsolódik az a hír is, hogy a csapatból májusban kilép a jelenlegi vezető, Hitomi Yoshizawa-t (aki 21 éves korával már
valószínüleg túl idősnek számított), de
aggodalomra semmi ok, mivel egy Mitsui Aika nevű 14 éves lány személyében
már megvan az új hazai tag is. A Hitomi-val egyidőben csatlakozott Kago
Ai-t pedig kirúgták a Hello!Project-ből (melynek a MoMusu is része). Már
korábban is felfüggesztették a
tagságát, miután nyilvánosan dohányzáson kapták és ez ismétlődött meg
most, ráadásul pont miközben a visszatérését készítették elő. Az újabb
eset után azonnal szerződést bontottak vele és a 17 éves Ai ezzel
valószínüleg végleg eltünt a szórakoztatóipar süllyesztőjében.
*Az indie-rock színtér egyik legnépszerűbb bandáját, a Quruli-t
négy év közös munka után otthagyta a gitáros Omura Tasshin.
*Miután három hónapja
rákot diagnosztizáltak nála, március közepén elhunyt
Suzuki Hiromitsu az 1967-ben alakult The Mops egykori énekese. A
zenekar a hatvanas évek végén pár év alatt lefutó, nyugati beat zenék
ihlette GS (Group Sounds. bővebben itt) mánia
alatt tünt fel, de hamarosan kiemelkedtek az átlagból, köszönhetően
kisérletező hangzásuknak és a zenéjükben egyre nagyobb teret kapó
pszichedelikus rock elemeknek, melyeket Japánban ők ismertettek meg a
szélesebb közönséggel. Miután, a többi GS bandát jóval túlélve 1974-ben
feloszlottak, a volt énekes sikeresen váltott szinészi pályára és számos
filmben és tv-sorozatban szerepelt, valamint egyéb televizíós műsorokban
is gyakran bukkant fel. Hatvan éves volt.
*A kiválló tokiói metal-core banda, a Crystal Lake basszgitárosa, Jog, kilép a zenekarból március végén.
Szerencsére a csapat folytatja tovább nélküle is és teljes erőbedobással
keresik a helyére az új tagot.
*Megbomlik a visual kei műfaj egyik nagy túlélőjének számító Penicillin
1993 óta stabil felállása: a zenekart az aktuális turné vége után, vagyis
május 20-án otthagyja a basszusgitáros Gisho. A döntésnek a hivatalos
bejelentés szerint személyes okai vannak, de a többiek egyben arról is biztosították
a rajongókat, hogy a zenekar működését nem befolyásolja majd a sajnálatos
esemény.
*Végre felbukkant némi információ a tavaly
júliusban már említett Shazna újjáalakulásról: visszatérő
kislemezük 'kokoro' címmel jelenik majd meg április 25-én, amit három
koncert követ május elején a tokiói Maguro Rock May Kan klubban és
remélhetőleg még idén megjelenik egy teljes album is a kilencvenes évek
visual kei színterének egyik legérdekesebb és legemlékezetesebb
képviselőjeként számon tartott csapattól.
*A nemrég feloszlott Isabelle (vagyis a Psycho le cému-ból ismert Seek és
Aya zenekara) tovább folytatja szinte változatlan felállásban Mix
Speaker's Inc. néven, mindössze annyi különbséggel, hogy a korábban
különböző tökismeretlen bandákban ügyködő Yuki személyében új énekesük
van, valamint, hogy az Isabelle-re jellemző relatíve visszafogottabb
kinézet után itt visszatértek a Plc-re jellemző eszement kosztümökhöz.
*A szólókitérőket tevő Janne Da Arc tagok közül a gitáros You
az első akiknek terveivel kapcsolatban valami konkrétum bukkant fel: a
szokásos bevezető kislemezeket kihagyva rögtön albumot ad majd ki, mely
június 20-án kerül a boltokba és természetesen a promóció egy rövid turnéval is meg lesz majd
támogatva.
*Az egyébként is finoman szólva zavaros előéletű The Piass
felállásában pár év nyugalom után újabb kavarodások támadtak. Először még
februárban érkezett a hír, hogy végre csatlakozott hozzájuk egy énekes,
így a posztot (még 2002-ben!) ideiglenesen átvevő Takayuki
végre újra a gitárosi teendőire tud majd koncentrálni. Az új tag Tetsuya
március 25-én lépett fel először velük, azonban már március 5-én kikerült
a hivatalos oldalukra a hír, hogy a dobos Shizuki és a basszgitáros Ruiji
a standard és semmitmondó "nézetkülönbségek" okra hivatkozva kiszáll a
csapatból, mely így mostantól mindössze két hivatalos taggal, valamint session-zenészekkel
működik majd tovább.
*Néhány minimális hírértékkel bíró indies vk info: a HeaRt
megváltoztatta a nevét NEU-ra; ClearVeil néven új zenekart
alapított a Clorcian, a Teddy és a Hybrid-Zombiez pár ex-tagja és oszlik
néhány relatíve új és szinte teljesen ismeretlen vk banda: az Amaterase, a Gift, a Hysteric
és a Gyackmen.
*Sokkal fontosabb és sajnálatosabb hír, hogy az 1999-ben alakult, a
színtér legendás alakja, a volt D=SIRE énekes Yukiya vezette
Jils is feloszlik. Az okokról nincs hír, de a basszgitáros Ichiro
nemrégiben elégedetlenkedett a szólóprojectjének fenttartott oldalon a
zenekar által becélzott új irányvonal miatt, tehát lehetséges, hogy itt is
zenei nézeteltérések vannak a háttérben. Utolsó kislemezük 'endroll' címen
jelenik meg április 18-án.
*Hasonlóan rossz hír a kenllre (avagy másik verzióban
Kinarura) felszolása. A 2002-ben alakult, elvadult színpadi
akcióiról hírhedt csapat május ötödikén, az Ikebokuro Cyber klubban lép fel utoljára
közösen.
*A Moi Dix Mois-ból való távozása után a Hizaki Grace Project-ben
felbukkanó énekes, Juka március 28-án adja ki első szólókislemezét,
melynek a producere Hizaki és (az ex-Lareine vezér) Kamijo lesz, vagyis a
hangzásban valami hasonló várható a Grace Project pár hónapja megjelent és
kiemelkedően jól sikerült 'Dignity of Crest' című lemezéhez. Ide
kapcsolódik az a hír is, hogy a Juka kislemez két fentemlítet producere
(akik már a Hizaki Grace Project albumon is együtt dolgoztak) új, közös
zenekart alapít, melyről egyenlőre nem sokat lehet tudni, azt leszámítva, hogy nyáron
kezdenek el komolyabban dolgozni, első koncertjüket pedig június 24-én tartják
majd Tokióban.
*Hat
évnyi működés után bezár a bécsi The Monastery klub, mely amellett,
hogy a város goth és industrial központja volt, az odalátogató japán goth
és vk zenekarok fellépéseinek is helyt adott. A középkori pincékben
berendezett, párszáz fős, hangulatos klub fennállása alatt játszott itt a
Blood, az Eve Of Destiny, a Calmando Qual, valamint a japán noise core
legenda Melt-Banana. Nagyon nagy kár a
klubbért, mert minden szempontból kiugróan jó hely volt, másrészt pedig
így egyenlőre bizonytalan, hogy az osztrák szervezők találnak-e más,
hasonlóan megfelelő helyet ahova el tudják majd
hívni az esetleg errefelé koncertező japán vk és goth bandákat.
- 07.02.15 -
*Elejére szokás szerint az európai koncertekkel és turnékkal kapcsolatos
hírek, melyekből most újra akad egy jókora adag: Az Aural Vampire
és Calmando Qual turné időpontjaiban is volt egypár változás a
legutóbbi híradag óta. A Calmando korábban hiányos turnédátumai úgy néz ki
véglegesedtek, az Aural Vampire pedig mint kiderült, a Sins Of The
Flesh-el közös koncertek után lenyom néhány önálló fellépést is, de persze
újfent csak Németországra és Hollandiára korlátozva. Pontos dátumok és
helyszínek mint mindig, most is az eseménynaptárban
találhatóak.
*A Calmando Qual turné Baal-al közös koncertjein is szereplő Sisen
február másodikán Párizsba látogatott és a 'Tokyo Decadance in Paris' néven
futó rendezvényen bukkant fel mint DJ.
*A Balzac turné Mucc nélküli része némileg módosult: a
holland koncert elmarad, ellenben április kilencedikén Bécsben, az
Arena-ban lép fel a zenekar. Emellett március hatodikán jelenik meg
Németországban egy új, Bela B-vel közösen készített Balzac kislemez,
melyen a Die Ärzte punk-rock banda dobosaként is ismert Bela-val egymás
számait dolgozzák fel.
*Az új lemezét nemrég kiadó Dir en grey úgy néz ki idén
augusztusban ejti meg idei európai látogatását és eddig
három
fesztiválfellépésről érkezett hír. Az első ezek közül 4-én a
Wacken Open Air lesz Németországban (melyen korábban a Mucc és a DéspairsRay is
szerepelt), majd a finn Ankkarock Festival következik (ahol ők az első
bejelentett fellépők), végül irány újra Németország és az inkább
goth/dark-rock és industrial vonalon mozgó M'era Luna Hildesheim-ben. A zenekarhoz kapcsolódik a hír, hogy a bennfentes
olvasók a múlt havi magyar PopCorn lapjain megdöbbenve fedezhették fel
Kyo-t. Egy, a német verzióból fordított, metal- és rockbandák színpadi
sokker akcióit taglaló erősen butuska cikkben szerepelt a Dir en grey is,
a Kyo akciói miatt az amerikai turnéjuk alatt kirobbant állítólagos
botrányok kapcsán.
*Megvannak a dátumok az elöző híradagban már említett áprilisi Zeni
Geva turnéhoz és jelenlegi állás szerint összesen tizenhét koncertet
ad a zenekar kilenc különböző országban. Hozzánk legközebb április 20-án
(Graz) és 21-én (Zágráb) jutnak
*A nálunk is többször járt DJ Krush január közepétől egy hónapig
ismét Európában turnézott, azonban most sajnos nem jut el mifelénk,
hanem megmaradt a kontinens nyugati és déli részén.
*Jóideje ment már a híresztelés a techno-pop szerűségben utazó Bespa
Kumamero európai látogatásáról és most februárban végre erre is sor
kerül: a zenekar február 15 és 21 közt Angliában turnézik két másik japán
előadóval, a Tokyo Pinsalocks nevű háromtagú indie-pop csajbandával
és a japán származású, de Angliában élő Sonic Dragolo néven futó
egyszemélyes electro-pop projekttel közösen. A turné mögött álló cég, az
It Came From Japan már jóideje szervez hasonló eseményeket részben
electro/new wave, részben pedig punk és garage-rock vonalon mozgó japán
zenekarokkal és korábban többek közt olyanokkal dolgoztak, mint a Guitar
Vader, Papaya Paranoia és a Mika Bomb.
*A Celestia Le ciel is majdnem
újra koncertezett Európában április elején, azonban a németországi Bonn-ba
tervezett AnikiCon néven futó animés mega-rendezvény ahol szerepeltek
volna végülis a hivatalos információk szerint érdeklődés hiányában (!!)
elmarad.
*Miután a Head Phones President tavaly lenyomott pár koncertet az
USA-ban, most Európóba látogatnak, pontosabban Svédországba két fellépés
erejéig.
*Február végétől az Electric Eel Shock is újra turnézik, Európában,
de ők mondjuk folyton, tehát ennek nincs sok hírértéke. Egyenlőre tőlünk
messze-messze járnak, de még alakul a turnéprogram.
*Utóbbi időben majdnem minden híradagba jut valami Acid Mothers Temple-hez
kapcsolodó info és ez most sincs másképp. Az AMT kollektíva vezetője,
Makoto Kawabata január végén újra Európában turn ézott és kilenc
koncertet adott, részben szólóban, részben pedig a francia gitárossal,
Jean-Francois Pauvros-szal együtt, akivel tavaly adták ki harmadik közös
lemezüket. A nagyrészt Franciaországra koncentráló turné egyik párizsi
állomásán felvétel is készült, tehát valószínüleg a negyedik lemez sem várat
sokat magára. Mindeközben a munkamániás Kawabata még egy másik projektbe
is beszállt: a háromtagú Andromelos-ban, ahol gitáron és orgonán
játszik, az AMT & The Cosmic Infero-ból ismert, volt Ghost tag dobos Okano Fuotshi lesz a
társa, valamint Yamazaki Maso, aki Masonna név alatt az egyik
legextrémebb zajzenei előadóként vált közismertté, de az utóbbi
években több inkább space- & prog-rock felé hajló zenekart is alapított
(Space Machine, Acid Eater, stb). Az Andromelos első, cím nélküli lemezét
egy finn kiadó, az Ektro Records adta ki még tavaly novemberben.
*Tavaly év végével feloszlott az elborult indie/kisérleti rockban utazó
Limited Express (has gone?). A talán egy kicsit a Melt-Banana-ra
emlékeztető, de náluk visszafogottabb, de egyszerre szétesettebb zenét
játszó trió mindhárom tagja folytatja majd a zenélést különböző új
projektekben.
*Egy szám erejéig összefogott a Polysics tag Hayashi, valamint a
tavaly év lazán legjobb új japán zenekara, a Vola And The
Oriental Machine: az utóbbi várva-várt,
április 11-én megjelenő első nagylemezén rejtett bónuszként szerepel majd
a Waiting For My Food-ról
ismert 'yume shindan' Hayashi által
összehozott remixe.
*A Vola-hoz hasonóan Number Girl utódzenekar Zazen Boys-t otthagyja
a basszgitáros Hidekazu Hinata (aki egyébként a Straightener-ben és a
Fullarmor-ban is játszik), hogy új együttest alapítson két másik közismert
zenészel: Tatsuya Nakamura (Losalios, ex-Blankey Jet City) igazi élő
legenda, Tabu Zombie pedig a funk felé hajló, az utóbbi időben nagyon
felkapott (és nagyon jó) Soil & "Pimp" Sessions tagjaként került a
köztudatba. Egyenlőre nem sokat tudni arról, hogy mihez fognak együtt, de
ilyen nevek mellett gyakorlatilag garantált, hogy valami egészen
különleges produkció kerül majd ki a kezeik közül.
*Kezd összeállni az évről évre Texas-ban megrendezett SXSW
fesztivál fellépőlistája, mely a világ egyik legnagyobb nemzetközi
független zenei rendezvénye, mely többek közt arról is ismert, hogy mindig
különleges figyelmet fordítottak a japán zenekarokra. Ez idén sincs
márképpen és már most, az előzetes lista alapján is borzasztó erős névsort
sikerült összehozniuk, melyben sok más mellett olyanok találhatóak, mint
Go!Go!7188, HY, GitoGito Hustler, Kiiiiiii, Boris, Metalchicks, Luminous
Orange, Oreskaband és a Zoobombs.
*Az
év elején feloszlott La'cryma christi
két volt tagja, az énekes Taka és a gitáros Hiro új zenekart alapított
Libraian néven. Első kiadványuk két, fotóalbummal kiegészített
mini-album lesz, melyek március 14-én jelennek meg, 'Gold' és 'Silver'
címen.
*Kanaetai néven alapított új zenekart az Izabel Varosa
ex-énekese, Hikaru és az Aile két volt tagja. A stílus, ahogy az a
tagok előéletéből megtippelhető, oshare-kei.
*A volt Lareine tag Emiru új zenekart indít, de azt leszámítva,
hogy a hírek szerint már a közeljövőben koncertezni kezdenek semmi mást
nem lehet róluk tudni egyenlőre.
*A Janne Da Arc tagjai egy időre szünetelteik a közös munkát, mert
hirtelen mindegyikük rájött, hogy neki most szólóznia kell. Igéreteik
szerint azonban csak rövid kihagyásról van szó és idővel majd folytatják a
közös minkát.
*A szünetelő (feloszlott? fene se tudja követni) Phantasmagoria
gitárosa, Iori felcsap énekesnek, legalábbis egy február második felében
megjelenő és csak koncerteken kapható szólókislemez erejéig. Azt egyenlőre
nem tudni, hogy ez csak egyszeri kitérő marad a részéről, vagy folytatása
is lesz.
*Kezdenek teljesen követhetetlenné válni a Himitsu
Kessha Codomo A felöl érkező hírek. Múltkor még a zenekar időleges
leállásáról volt szó, majd nem sokkal később kiderült, hogy a dobosuk, Dai
kiszáll a csapatból személyes okok miatt, erre most meg bejelentették,
hogy a Dokusatsu Terrorist basszgitárosa Aya csatlakozik hozzájuk
március végén, tehát akkor úgy tünik, hogy (szerencsére) mégis aktívak
maradnak.
*Miután kilép a gitárosuk és basszerosuk, február 18-án feloszlik a
Celia'xeno, egy nappal korábban pedig a G.O.Z VII áll le,
ahonnan a zenei pályát feladó énekes távozik, de ők a tervek szerint
keresnek új énekest és ha megtalálták a megfelelő embert folytatják majd a
közös zenélést.
*Bizonytalanná vált az Oto-Oni sorsa, miután két tag (a dobos
Minaguchi Tomohiro és a basszeros Higuchi Yuusuke) is otthagyja csapatot
egy március 17-i koncert után.
- 07.01.20 -
*Bő négy év kihagyás után újraindul Japán egyik legsúlyosabb zenét játszó
rockbandája, a Zeni Geva, akik nemzetközileg is hatalmas
rajongótáborral rendelkeznek és több alkalommal végigturnézták Amerikát,
Európát és Ausztráliát. Az utolsó, 2002-ben lezajlott koncertek után a
zenekar két
alapító tagja, a japán kisérleti-zenei színtér legnagyobbjai közé
tartozó KK. Null és Mitsuru Tabata úgy érezte, hogy szükségük van egy
hosszabb kihagyásra és azóta inkább szólómunkáikra és egyéb projektjeikre koncentráltak.
KK. Null először tavaly, a budapesti látogatása alatt
a soundofjapan-nak adott interjúban
említette, hogy szóba került Tabata-val, hogy összeülnek próbálni és ha
úgy érzik, hogy újra valami maradandót tudnak alkotni, akkor 2007-ben
esetleg újraindítják a zenekart és szerencsére tényleg ez lett a dolog
vége. A korábbi többszöri dobosváltás után úgy néz ki ez a pozíció
is véglegesedett a háromtagú zenekarban és most is az a Masataka Fujikake
ül majd a dobok mögött, aki a 2002-es leállás előtti pár évben. Egyenlőre
még semmi konkrétum nincs lemeztervekkel kapcsolatban, de KK. Null
munkatempóját ismerve erre sem kell sokáig várni, azonban már most
szervezés alatt van egy áprilisi Európa-turné, melyről egyenlőre sokat nem
lehet tudni, csak annyit, hogy fellépnek majd az április 19 és
30 közt megrendezett osztrák
Donaufestival-on
is.
Mindeközben Tabata beszállt egy Godman nevű, az Acid Mother Temple
kollektívához köthető zenekarba is, miután Takayuki Enomoto, az eredeti
basszgitáros privát okok miatt ott kellett, hogy hagyja a csapatot.
*A decemberben nálunk is fellépett Euthanasie,
az európai turné során felmerült szervezési problémák miatt nevet váltott
Gothika-ra. A dolog háttere annyi, hogy elsősorban német
nyelvterületen problémáztak a koncerttszervezők az Euthanasie név miatt és
a tagok úgy döntöttek, hogy inkább váltanak, hogy a következő turné alatt
ne legyenek ilyen gondok. Erre az évre egyébként két európai turnét is
terveznek, egyet tavasszal a kontinens északi felére, majd később egy
másikat Európa egyéb részeibe, melybe remélhetőleg újra beleesünk majd mi
is.
*DJ
Oasis és K-Dub Shine újabb közös formációt indított Radio Aktive Projekt
néven. A japán hip-hop színtér két meghatározó alakja még a kilencvenes
évek elején bukkant fel a King Giddra tagjaként, majd annak leállása után
mindketten szólókarriert kezdtek, de azóta is rendszeresen dolgoztak
egymás lemezein és most újabb furcsa stílusgyakorlataik kipróbálására
hozták létre ezt a projektet, melynek első kislemeze december 13-án jelent
meg.
*DJ Kentaro elöző híradagban is említett európai kiruccanása
végülis hosszabb lesz és nem két, hanem három helyen szerepel
Franciaországban, valamint utána még Angliába is átugrik két fellépés erejéig.
*Úgy tünik a márciusi Baal / Calmando Qual / DJ Sisen turné is az
újabb Astan szervezte
 események sorsára jut és mindössze néhány német
koncertre korlátozódik. A mini-turné 16-án kezdődik Berlinben, majd a
következő két nap a Drezda közeli Chemnitz-be, valamint Köln-be látogatnak el és
ott véget is ér a nagyszabású körút. A Calmando Qual viszont még ezek
előtt is lenyom egypár fellépést, először kettőt Spanyolországban, majd
14-én még egyet Varsóban, de sajnos hozzánk közelebb a jelenlegi infók
szerint ők sem jutnak ez alkalommal.
*Március végén/április elején jár újra Európában a Mucc és a
Balzac is, és az egyébként külön-külön futó turnéik négy német koncert
erejéig összekapcsolódnak március 27 és 31 közt. Az új "Chaos From
Darkism" című lemezét február 16-án Európában is kiadó Balzac turnéja
egyébként most sajnos viszonylag rövid lesz és egy holland koncertet
leszámítva nem mennek Németországon kívülre, a Mucc azonban Angliában,
Francia-, Svéd- és Finnországban, valamint Svájcban is fellép. Pontos
turnédátumok mint mindig most is az eseménynaptárban.
*A tavaly év vége fele elterjedt hírek
szerint, úgy tünt, hogy feloszlik a nagyszabású, zeneileg sokszor erősen
metal beütésű Gram∞Maria, azonban mint kiderült nem egészen
ez a helyzet és habár a zenekar Japánon belül tényleg szünetet tart
átmenetileg, azért az áprilisra tervezett Európai turnét a tervek szerint
megtartják. Utóbbiról további részletek várhatóak rövidesen.
*Kana bő egy hónap múlva esedékes európai turnéja a korábban
ismertekhez képest még kibővült egy március harmadikai müncheni
fellépéssel is.
*Májusban három koncert erejéig Amerikába látogat a visual kei és goth
színtér határán mozgó zenekarok talán legfurcsábbika, a Tim Burton filmjeit
idéző The Candy Spooky Theater. Egyenlőre annyit jelentettek be,
hogy a mini-turné az USA keleti partján folyik majd, azonban pontos
helyszínek egyenlőre nem ismertek.
*A basszgitárosuk tavaly évvégi kilépése miatt meghatározatlan időre leáll a Himitsu
Kessha Codomo A.
*Újabb tag hagyta ott a HeaRt-ot: a dobos Yuki a zenekar újévi
koncertje után lépett ki, hivatalos verzió szerint zenei ellentétek miatt.
*Természetesen erre a hétre is jutott egy random indies-vk feloszlás: most a
Brain Hacker volt a soros, akik tegnap este játszották utolsó
koncertjüket a tokiói Meguro Rock May Kan klubban.
*A Trisol nevű német goth kiadó Európában is megjelenteti a Malice
Mizer utolsó nagylemezét, a 'bara no seidou'-t, ráadásul a hét PV-t
tartalmazó Cardinal DVD-vel kiegészítve. Szerencsére maximálisan tartották
magukat a japán kiadás különleges kivitelezéséhez, olyannyira, hogy
limitált verzióban az eredetihez hasonlóan díszes, kis könyv alakú tokban is
beszerezhető lesz a lemez.
*Úgy tűnik, hogy a
tavalyi év egyik nagy JRock szenzációjának számító Creature Creature
a L'Arc~en~Ciel-ből ismert basszgitáros, Tetsu nélkül folytatja tovább,
legalábbis a csapat utolsó pár koncertjén már nem ő szerepelt, hanem egyéb
vendégzenészek. A hír mondjuk nem igazán meglepő azután, hogy Tetsu
nemrégiben újra beindította szólókarrierjét, valamint végre talán a
L'Arc~en~Ciel is újra aktivizálódik, tehát azokkal éppen eléggé elfoglalt
lesz 2007-ben. Azonban, habár újabb Creature Creature kiadványról
egyenlőre nincs hír, a zenekar láthatóan nem pihen és amellett, hogy
koncerteznek időnként, februárban egy tv szereplésük is lesz, a közismert
Hot Wave című beszélgetős zenei műsorban.
*Az évzáró pop-gálák legrangosabbikán, a
Kouhaku Uta Gassen-en okozott
kisebbfajta botrányt DJ Ozma fellépése, azzal, hogy a
háttértáncosnők közül páran olyan testszinű/mintájú ruhában voltak az 'Age
Age Every Knight' előadásának végefele, mely miatt sok néző azt hitte,
hogy meztelenek. Már a műsor alatt is rengeteg
felháborodott hívás futott be az NHK tv-társasághoz és ez még tovább
gyűrűzött a következő pár napban, olyannyira, hogy végül a tv-ben is
hivatalos bocsánatkérésre került sor, valamint az NHK elnöke és az énekest
futtató kiadó, a Toshiba EMI is sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.
Megjegyezhetnénk rosszindulatúan, hogy érthetőbb lett volna, ha Ozma
minősíthetetlenül rossz zenéje miatt tör ki botrány, de mi természetesen
nem teszünk ilyen rosszindulatú megjegyezéseket. Ozma egyébként a
Kishidan nevű giccs-rock csapat énekeseként vált közismertté és tavaly debütált
szólóban, érthetetlenül nagy sikert aratva.
*Hivatalosan is visszatért a Johnny's boyband gyárhoz tartozó NEWS
akik tavaly áprilisban álltak le ideiglenesen, miután nem sokkal egymás
után két tagot is alkoholfogyasztáson kaptak
nyilvános helyen, ami a japán popidol-iparban a legtöbb esetben végzetes
eseménynek bizonyul az érintettek karrierje szempontjából. Az esemény
hatására kirobbant botrány miatt szönyeg alá sepert két tag nélkül hat tagúra fogyott csapat első fellése a
Johnny's szilveszteri koncertjén zajlott le, további terveikről pedig bő
egy hete, egy sajtótájékoztatón számoltak be.
- 07.01.04 -
*December 31-én lezajlott a két legfontosabb zenei évzáró
esemény
Japánban, a Japan Record Awards (Nihon Record Taisho), valamint a
Kouhaku Uta Gassen. Utóbbin, mint minden évben most is a férfi
(fehér) és női (vörös) csapat "küzdött" a fődíjért, mint majd mindig most
is az előbbi győzelmével, de ez szokás szerint most sem érdekelt senkit, a
lényeg a fellépések többórás sorozatán volt, ahol az elmúlt év legnagyobb
sikerei hangzottak el. Előbbin pedig a többéves papírforma után most nagy
meglepetésre nem valamelyik aktuális pop-sztár, hanem a fiatal enkaénekes
Kiyoshi Hikawa nyerte a fődíjat 'ikken' című dalával. Egyébként
mindkét műsornak (a Kouhaku-nak meg főleg) továbbra is tart a többéves
nézettségi mélyrepülése és a pár nappal szilveszter előtt adásba kerülő
Music Station Super Live mint mindig, most is verte mindkettőt minden
szempontból.
*Január 24-én a párizsi Batofar klubban, majd 25-én Lyon-ban lép fel a
világhírű lemezjátszó-mágus DJ Kentaro, akinek a nevét akkor
jegyezte meg végleg a nemzetközi hip-hop közönség, amikor 2002-ben
megnyerte a legrangosabb DJ világversenyt. Kentaro új lemeze egyébként
áprilisban jelenik majd meg a neves angol trip-hop/break-beat kiadó, a
Ninja Tune gondozásában.
*A
nyolcvanas években a Boowy tagjaként befutott, azóta pedig sikeres
szólókarriert folytató gitáros, Tomoyasu Hotei lesz az ötödik japán
zenész aki meghívást kap az MTV Unplugged című műsorába. A Tokióban
rögzített akusztikus mini-koncert január 31-én kerül adásba, és a hírek
szerint külföldi vendégzenészek is közreműködnek majd benne (meg nem
erősített források Jesus Jones-t és a tavaly Hotei-vel közös kislemezt is
kiadó Brian Setzer-t emlegetik). A műsor első japán vendége a Chage & Aska
duó volt még 1996-ban, őket pedig azóta Utada Hikaru, Hirai Ken és Yaida
Hitomi követte.
*A teljesen értelmetlen névváltásokat eszközölő zenekarok egyre hosszabb
sorához úgy néz ki csatlakozott a Calmando Qual is, akik a jövőben
Twisted Clock néven futnak majd (elvileg csak Japánon belül, míg Európában
továbbra is marad a régi név). Az egész ügy
kissé
zavaros egyenlőre, főleg, hogy a csapat decemberben megjelent legfrissebb
kislemeze is ugyanezen a címen jött ki, tehát ha valami tisztázódik akkor
természetesen még visszatérünk a témára, főleg, hogy a márciusi Európa
turnéjuk miatt egyébként is lesz még szó a zenekarról a közeljövőben.
*A korábban már részletesebben is tárgyalt január közepi/végi közös
Anti Feminism / Hagakure turné kibővült egy francia dátummal is,
vagyis a turné nem Belgiumban kezdődik majd, hanem a dél-francia
Aix-en-Provence városban.
*Ahogy
az elöző híradagban is említve lett, a KuRt-ből december végén
váratlanul kilépett Tenten és mint azóta kiderült (és ahogy végülis
valamennyire gyanítható volt) a zenekar úgy döntött nem próbálkoznak
azzal, hogy új énekest találjanak a helyére, hanem inkább feloszlanak.
Utolsó koncertjüket február 11-én adják majd a tokiói Takadanobaba Area
klubban.
*Finoman szólva is meglepő módon az amerikai MTV2 csatornán futó nagymultú
metal-műsor, a Headbangers Ball közönségszavazásán a Dir en grey
'saku' PV-je nyerte 2006 legjobb metal videója címet. A hangsúly a dolog
közönségszavazás részén van, mert habár a Korn-nal közös turné
kétségtelenül sokat dobott a banda népszerűségén, attól azért továbbra
is
igencsak távol vannak, hogy felvegyék a versenyt a népszerűbb amerikai
zenekarokkal, ezért is gyanús némileg, hogy hirtelen megnyertek egy ilyen
relatíve fontos díjat. Valószínűsíthetően az sem véletlen, hogy a
műsorvezető a győztes kihírdetése előtt szabadkozott egy sort, hogy ha
valaki elégedetlen lenne a végeredménnyel az ne őt, vagy a
szerkesztőséget keresse, mert a döntés a szavazók kezében volt. Vagyis az
eredménynek sokkal több köze lehet a fanatikus Deg rajongók tömeges
szavazatmanupulációjához, mint a banda tényleges ismertségéhez és
népszerűségéhez. Főleg, hogy úton-útfélen olyan felszólításokra lehetett
akadni, mint például a következő: "Dir en grey's SAKU video has recentley
been nominated for "Best Video of Head Bangers Ball 2006". All we need now
is for all of you out there in cyber world to cast your vote. Tell your
friends, family, loved ones and those who you can't stand." Természetesen
jó, hogy a Dir en grey egyre közismertebb lesz, de nem biztos, hogy ez
ilyen áron megéri, mivel az átlag néző szemében egy
nyilvánvalóan irreális eredmény valószínübb, hogy inkább vált ki
ellenérzést, mint érdeklődést, de ezt az elvakult rajongók nagy
valószínűséggel soha nem lennének képesek megérteni.
*Szépen lassan érkeznek az információk Gackt és Yoshiki
2007-re tervezett, már korábban is említett közös projektjéről.
A legújabb
ezek közt, hogy az ötfősre tervezett csapatba megtalálták a gitárost, aki
nem más lesz, mint Sugizo, aki a kilencvenes évek elején a visual kei alapzenekar
Luna Sea tagjaként tűnt fel, annak feloszlása óta pedig szólóban, valamint The
Flare nevű, 2006 feloszlatott zenekarával dolgozott. A bejelentést
általános megdöbbenés fogadta, mivel nem könnyű elképzelni, hogy a két
társától alapvetően különböző stílusban mozgó gitáros, hogy illik bele
majd a képbe és ezzel még inkább elbizonytalanodtak a titokzatos projekt
tervezett zenei irányvonalával kapcsolatos találgatások. A hírek szerint
hamarosan fény derül a zenekar nevére, valamint a maradék két tag
személyére is, tehát még garantáltan visszatérünk később is a témához.
*Mikor
a Buck-Tick 2004-ben hosszabb szünet tartott a zenekar öt tagja
közül négyen szólómunkákkal, vagy projekt-zenekarokkal ütötték el az időt.
Az egyetlen kivétel a gitáros / billentyűs Hidehiko Hoshino volt, aki most
döntött úgy, hogy ideje külön is csinálnia valamit és dropz néven
alapított zenekart, igencsak érdekes és igéretes felállással. Hidehiko
megmaradt a régi hangszereinél és beszervezte maga mellé a már a B-T
énekes Atsushi Sakurai szólóalbumán is dolgozó Cube Juice-t, aki az
elektronikus kütyüket kezeli majd, valamint az angol énekesnőt, Kelli
Ali-t. Ő a '90-es évek második felében tűnt fel a Sneaker Pimps nevű
trip-hop banda élén, majd később szólózni kezdett, valamint többek közt
olyanokkal dogozott együtt mint a funk-legenda Bootsy Collins, Marc Almond, valamint a
nálunk is többször járt japán house DJ, Satoshi Tomiie. A zenekar lemeze
április negyedikén jelenik majd meg 'Sweet Oblivion' címen és a standard
kiadás mellett kijön 2 CDs, egy remixlemezzel kiegészített verzióban is.
*A volt Malice Mizer énekes Klaha, hosszas hallgatását megtörve, a hivatalos oldalán
futtatott blogjának karácsonyi üzenetében utalt rá,
hogy tervei szerint ez évben újraindítja 2004 végén félbehagyott
szólókarrierjét.
*Újfent feloszlik pár visual kei indies csapat: a Madara (április 6-án), a
Pablo Honey (február 3) és a Neverland (január 31).
|