Mikor odaértem még próbáltak a zenekarok, így fent a finoman szólva giccses, római szobormásolatokkal díszített mini-bárban és környékén gyülekezett a nép. Már ekkor egész sokan voltak és negyed óra múlva már nem nagyon lehetett elférni sem és még mindig folyamatosan érkeztek az emberek azután is, hogy befejeződött a beállás és le lehett menni végre. A közönség eléggé vegyes volt; voltak ott punkok, jellegzetes hard-core-os arcok, de nagyrészt inkább az a fajta, műfajtól függetlenül mindenféle érdekes zenére nyitott közönség, mely nálunk is jelent volt elég erősen a kilencvenes évek közepéig, majd az elektronikus zenék térnyerésével szinte teljesen eltünt és csak mostanában kezd talán újra felbukkanni.

A koncert előtt még úgy lehetett tudni, hogy az előzeneker szerepét újra az olasz With Love tölti majd be, ami némileg lehangolt, mivel már két éve is kiábrándítóak voltak, de szerencsére végülis egy Bul Bul nevű osztrák csapat került a helyükre. Ők stílusban is sokkal jobban illettek a japán noise-core mesterekhez, nomeg úgy általában is nagyon jó kis zenekarnak bizonyultak. A sokszor kaotikus, prog-rock hatásokkat és mindenféle egyéb random elemeket ötvöző, kiszámíthatatlan váltásokkal teletűzdelt zenéjük sokkal jobban passzolt ide mint az olaszok jellegtelen tucat hard-core-ja. A keménykedő olaszokkal szemben náluk a teljes idiotizmus uralkodott a színpadon; mindhárom tag végtelenül izléstelen női ruhákban pompázott és a viselkedésük is olyan volt, hogy egy a koncertre letévedő elmeolrvos azonnal lecsukatta volna őket, de ez a kis show nagyszerűen passzolt a hisztérikus zenéjükhöz és összességében abszolút pozitív élmény volt a koncertjük.

Az átszerelés alatt kicsit bénáztak a helyi technikusok, de végül csak sikerült elpakolgatni a felesleges dolgokat a színpadról és miközben a basszgitáros Rika próbálta kordinálni a terep átalakítását Agata elhelyezte a színpadon félelmetes a mennyiségű gitárpedált és effektet, az új dobos pedig a dobszerkó mögül pislantgatott kifele. Hogy ő pontosan kicsoda is volt arra nem derült fény. Az elöző turnén még Dave Witte kisérte a bandát a Burnt By The Sun-ból, most ellenben újra japán dobosuk volt, de hogy állandó tag-e vagy újra csak egy külsös kisegítő azt nem tudtuk meg.

Mikor minden készen állt Yasuko is felbukkant a színpadon fehér, kapucnis kabátban és terepszínű nadrágban, gyorsan összerakta a saját cuccait, majd rögtön neki is ugrottak az első számnak. Ez ugyanúgy mint két éve, a 2003-as cell-scape album nyitódarabja, a 'Shield for your eyes, a Beast in the well on your hand' volt és megint pont ugyanolyan tökéletes koncertindítónak bizonyult mint akkor. Az agyontorzított gitárzajok után beszállt Yasuko is, tipikius, magas üvöltözős énekével és innentől nem volt megállás. Az eddigire szinte teljesen megtelt teremben beindult a nyomulás, eleinte csak visszafogottabban, majd egyre durvábban, néha átcsapva az alacsony plafon miatt még az átlagnál is közveszélyesebb crowd-surfing-be. Vagyis pokoli jó volt a hangulat.

A program nem csak a kezdőszámban, hanem külön is közel ugyanaz volt mint két éve, de ez várható volt, mivel azóta nem jelent meg új anyag a zenekartól, egy Chung nevű bandával közös split 10" EP-t leszámítva. Ellenben kiadtak 13 Hedgehogs címen egy hiánypótló albumot, amin a korai (természetesen réges-rég óta out-of-print) kislemezeken, EPken, split cuccokon megjelent számaikat gyűjtötték össze, melyek korábban nem voltak hozzáférhetőek CDn. Vagyis zeneileg sok újat nem nyújtott az este, most is lement közel minden szám a cell-scape-ről, plusz néhány az azelőtti albumról, a Teeny Shiny-ról (többek közt természetesen a hisztérikus Free The Bee, amihez még videó is készült annak idején), nomeg persze közben egy halom régebbi szám is, nomeg most is volt külön 'short song block' ahol tizenakárhány számot nyomtak le maximum ha három-négy perc alatt. De egy csöppet sem bántam, hogy nem nagyon volt változás, mivel ilyen iszonyat erős koncertanyaggal kevés zenekar rendelkezik és akár hetente is elmennék újra és újra megnézni őket, olyan magávalragadó az az energia ami árad belőlük.

Bő egy órát játszottak, majd elbúcsuztak tölünk, de a közönség persze visszatapsolta őket, így nem maradt ki a ráadás sem. Mikor visszajöttek Yasuko közölte, hogy jóóóóó, akkor játszanak még másfél számot (mire persze a közönség azonnal höbörögni kezdett, hogy ugyan, legyen inkább kettő, vagy méginkább három). Mint kiderült az a bizonyos fél szám a Beach Boys klasszikus Surfin' U.S.A feldolgozása volt, természetesen a Melt-Banana stílusához igazítva, felgyorsítva és agyontorzított gitárokkal megspékelve. Ez már a zenekar '99-es koncertlemezén is felbukkant, de most egy még elvetemültebb verziót hallhattunk belőle. Zárásnak mégegy szám a cell-scape-ről, majd végleg elbúcsuztak. Pokoli jó koncert volt, pokoli jó közönséggel, a zenekar meg újra bizonyította, hogy kevés náluk jobb koncertzenekar létezik. Most már tényleg nagyon ideje lenne, hogy egyszer hozzánk is eljussanak és persze el is határoztam azonnal, hogy ha legközelebb errefele járnak akkor mindenképen újra meg kell próbálni elhozni a zenekart Pestig, remélve, hogy most már semmin nem fog elcsúszni a dolog.

Kifele persze még leálltam a merchandise pultnál körbenézni és bevásárolni. A múltkori turné alatt kicsit szegényes volt a kinálat és csak az akkor még údonságnak számító cell-scape-et lehetett kapni, nomeg kétfajta polót, ellenben most a legkorábbi lemezeket leszámítva ott volt az összes MxBx CD, még Agata szólóalbuma is (csak az új Chung split-et hiányoltam kissé), plusz matricák, kitűzők, kapucnispulcsik és jónéhány fajta t-shirt, vagyis kisebbfajta anyagi csődnek bizonyult a bevásárlás, de megérte és a koncerttől teljesen felpörögve még a hotelig tartó, majd kétórás gyalogút sem tűnt olyan hosszúnak. Következő napra még beiktattam egy kis elkényelmesedett városnézést, majd koradélután célbavettem a pályaudvart és onnan München-t, ahol egy teljesen másfajta, de a maga módján hasonlóan emlékezetes koncert várt.

Kapcsoldódó linkek:
Melt-Banana
Monastery
BulBul