A Mondoconon már eddig is eléggé sokféle koncert volt: akadt olyan a fellépő, akinek animékhez volt köze (Kokia és Haruka), volt aki a visual kei színtérhez így-úgy kapcsolódott (Satsuki, Adams) és volt aki a tradicionális japán zenét képviselte (Keisho Ohno), de az underground favorit Plasticzooms még így is kilógott kicsit a sorból. A zenekar a new wave kategóriába sorolja magát (itt, a friss interjúnkban), ami passzol is többnyire, de igazából eléggé behatárolhatatlan, lemezről lemezre is változó zenét játszanak és egy tavalyi, rövidebb EU turné után most az első hosszabb európai kiruccanásuk során látogattak el hozzánk, a hosszas, február óta tartó körútjuk záróállomásaként.
A zenekar trió felállásban + beugrós dobossal működik, azonban a gitárosuk, Tom Takahashi pár nappal a pesti fellépés előtt kidölt valami elég csúnya vírusos fertőzés miatt, így az utolsó két turnédátumot (minket és az előző napi dán, szintén conos szereplést) ki kellett hagynia, azonban mindent megtettek a megfelelő pótlásért. Mikor kiderült, hogy nem tud a többiekkel utazni, a turné belga központjában gyorsan felvették külön a dalok gitárrészeit és a koncerten ezeket keverték a zene alá, ráadásul szépen, ahogy kell, átvezetve egy gitárerősítőn, hogy a lehető legközelebb legyenek az élő gitárhangzáshoz. Így, habár persze Tom hiányzott azért, hangzásilag gyakorlatilag teljesértékű volt a fellépésük. És többek szerint, nomeg szerintem is, zeneileg ez volt az eddigi legerősebb mondoconos koncert: a zenekar első lemezére jellemző sötétebb, lendületesebb, rockosabb hangzás kicsit hiányzott az azóta kiadott, inkább a dallamos new wave felé elkalandozó albumaikról, de már a friss, idei kiadványon is kezdtek visszatérni a rockosabb vonalhoz és ez itt, a koncerten lett igazán kézzelfogható. Az utóbbi évek dalait is átdolgozták, a kellemes, de kicsit néha lagymatag dalocskák is egy sokkal karakteresebb, erőteljesebb hangzást kaptak és itt nyert értelmet igazán az is, amit az énekes Sho Asakawa mondott a már említett interjúnkban, hogy a berlini kalandjaik során döntötte el, hogy sokkal táncolhatóbb zenét szeretne csinálni. És ez is összejött: az újragondolt dalok ugyanis sokkal pörgősebbek, bulizósabbak is lettek és ezt a közönség látványosan nagyon díjazta is.
Szűk egy órányit játszottak, a gitárospara miatt sajna egy kicsit kénytelenek voltak rövidebbre venni a programot, de a közönségnek az eleinte kicsit még bizonytalanabb részét is nagyon gyorsan felpörgették és pár szám után már olyan tombolás és klubhangulat volt, ami simán lekörözte az eddigi conos koncerteket. Annak ellenére is, hogy kevesebben maradtak ott megvárni őket, mint az eddigi fellépőket, mondjuk ebben jókora szerepe volt annak is, hogy a napközbeni programcsúszások miatt bő egy órát csúszott a koncert kezdése is, ami miatt sokan nem tudtak maradni, plusz az összes többi helyszín bezárt már addigra, így menni se nagyon volt hova máshova. Szerencsére ez mondjuk a zenekart nem zavarta, ők iszonyatosan élvezték a konertet és teljesen feltöltődve és vigyorogva jöttek le a színpadról. Csak, hogy vissza is menjenek még egy dalnyi ráadásra, amit még követett a szokásos merch vásárlós, aláirogatos, fotózkodós közönségtalálkozó is. Egyébként nem csak a színpadon alkottak nagyot, hanem egyébként is az egyik legszmpatikusabb, legközvetlenebb zenekarnak bizonyultak, akikkel eddig együtt dolgoztunk, szóval reméljük még majd sikerül őket valamikor visszahozni Budapestre, hogy azok is el tudják őket csípni élőben, akik most lemaradtak róluk. Alább egy galériányi kép a koncertről, itt pedig (nomeg alább is) a Mondo stábjának köszönhetően vissza tudjátok nézni a teljes koncertet! A SoundOfJapan fotóit magáról a Mondoconról pedig itt találjátok.
