Főoldal » Feature

A Given anime zenéit jegyző Centimillimental a Mondoconon!

Idén tavasszal újra koncertnek ad otthont a Mondocon, ráadásul ezúttal az utóbbi pár évben nagyon felkapott anime, a Given zenéiért felelő előadó, Centimillimental érkezik majd hozzánk! És itt nem csak a megszokott felállásra kell gondolni, vagyis, hogy egy-két főcím és záródalt jegyez, hanem az animében szereplő együttesek dalait is a Centimillimental név mögött álló... 

Budapesten és először Európában a Nightmare! (ELMARAD!)

A koncert sajnos elmarad. A turnészervező erről szóló bejelentése: ________________ Jövő év januárjában első európai turnéja során Budapesten is fellép a legendás visual kei csapat, a Nightmare! A zenekar 2000-ben alakult és annak a generációnak tagjaként, mely kulcsszerepet játszott a visual kei nemzetközi áttörésében. És habár otthon a színtér legnagyobbjai közt tartják... 

Ősszel K-Pop fesztivál sztárfellépőkkel a Budapest Parkban… ingyen!!

Október elején kerül sor az eddigi legkomolyabb hazai K-Pop eseményre, ekkor rendezik meg ugyanis a Budapest Parkban a 2024 Mokkoji Korea nevű fesztivált, ahol hárman is fellépnek a koreai pop igazi nagyágyúi közül, ráadásul elég szépen lefedve a színtér minden szegletét: a lánycsapatokat a Dreamcatcher, a boybandeket az AB5IX, a szólóénekeseket pedig Sunmi képviseli majd. Ráadásul... 

Kamijo Budapesten 2024 júniusban! [Frissítve!]

2024 júniusában Budapesten koncertezik Kamijo, a visual kei és J-Rock színtér egyik kulcsfigurája, aki a mostani európai turnéjával egyúttal a pályájának harmincadik és szólókarrierjének tizedik évfordulóját is ünnepli! Kamijo a Torpedo és az Envol Prod szervezésében, hat év szünet után tér vissza Európába, a “KAMIJO EUROPE TOUR 2024 : THE ANTHEM” turné keretein... 

Az MCND újra Budapesten 2024 elején!

A 2022 áprilisi emlékezetes, koncertje után, melyre pár nap alatt fogyott el minden jegy, januárban újra Budapestre látogat az MCND! Alább minden fontosabb tudnivaló, bővebb infó pedig hamarosan! ODD VENTURE tour 2024 in Europe 2024 Január 21., vasárnap Jegyek online január 21 12:00-ig elérhetőek, utána a bejáratnál lehet még General jegyeket venni (csak készpénzért). / Tickets... 
Tags: ,

Novemberben újra Budapesten lép fel a VAV!

Újra Budapestre látogat a VAV! A csapat a két korábbi, Budapestet is érintő európai turnéja után pihenőre ment, de idén visszatértek és az őszi EU turnéjuk során újra ellátogatnak hozzánk, hogy november 26-án, vasárnap a Barba Negra színpadán adjanak koncertet! VAV biográfia A csapat 2015-ben alakult az A Team Entertainment irányítása alatt és habár eredetileg hat taggal... 
Tags: ,

PIXY – K-Pop lánycsapat Budapesten novemberben! [ELMARAD!]

FRISSÍTÉS (nov 15.) Tegnap éjjel jelentették be, hogy a turné első három koncertje, így sajnos a budapesti is, a turnészervezők és a menedzsment döntése alapján elmarad. Sajnáljuk, hogy így alakult, pedig nagyon vártuk, hogy végre egy KPop lánycsapat is ellátogasson hozzánk, a döntésre azonban nem volt ráhatásunk. A megvásárolt jegyek automatikusan visszatérítésre kerülnek... 
Tags: ,

Újra Budapesten a Violet Tree!

A koreai indie pop / rock zenekar, a Violet Tree már kétszer járt nálunk, először 2018-ban, majd egy évvel később, most pedig, az újabb európai turnéjukon belül megint Budapest felé veszik az irányt! Az együttes, amely arról is ismert, hogy a koncertjein saját dalai mellett K-Pop feldolgozásokat is játszik, július 9-én, a SoundOfJapan társ-szervezésében érkezik hozzánk és... 

Nana Kitade a Tavaszi Mondoconon!

A nemzetközileg elsősorban a Fullmetal Alchemist és D.Gray-man animékben szereplő dalai miatt ismert Nana Kitade 12 év elteltével újra Budapesten! Az énekesnő első kislemeze 2003 októberében jelent meg, azaz most a pályájának 20. évfordulóját ünneplő turnéja keretében látogat el Budapestre és a Tavaszi Mondocon szombati napján adja elő legismertebb dalait, melyek közt ott... 

Luminous – újra K-Pop koncert Budapesten!

Szinte pontosan egy évvel a tavalyi MCND koncert után újabb fiatal K-Pop fiúcsapat érkezik Budapestre: a 2021-ben alakult Luminous! A négy tagú csapat 2021 őszén indult, de már a szeptemberi hivatalos debüt előtt kiadtak egy mini-albumot, öt dallal, köztük egy-egy, a tagok által írt szóló szervzeménnyel. Ezt azóta két újabb mini-album követte, valamint egy kislemez, tavaly... 
Tags:
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB