Főoldal » JRock / Visual kei
Elhunyt Heath, az X Japan együttes basszusgitárosa
Október végén tragikus hirtelenséggel elhunyt a legendás X Japan együttes basszusgitárosa, Heath. A hírt csak most közölte a japán média a zenész barátaira hivatkozva. Heath hónapok óta betegeskedett, súlyos rákbetegség következtében távozott el, nem sokkal a diagnózist követően. Az X Japan vezetője, Yoshiki november 3-án posztolt Instagramon arról, hogy egy hozzá közel...
57 éves korában elhunyt Atsushi Sakurai, a Buck-Tick énekese.
A Buck-Tick énekese, Atsushi Sakurai pénteken, a KT Zepp Yokoham színpadán, az éves fanklubos koncert közben összeesett és habár azonnal kórházba szállították, az életét már nem tudták megmenteni. A halála hírét csak ma, a temetés után jelentették be az okkal (agyvérzés) együtt. Atsushi 57 éves volt.
A zenekar 1983-ban alakult, a végleges felállás két évvel későbbre...
Miyavi (2023.09.26 @ Dürer Kert)
Miyavi már sokadszor járt erre és habár a korábbi koncertek is mind jók és / vagy emlékezetesek voltak valamiért, azért akadtak köztük olyanok, amikről idővel egybefolytak az emlékek… ez a mostani viszont nem ilyen lesz. Ez ugyanis a huszadik évfordulós, karrieráttekintős turné volt és habár sok előadnál az ilyesmi igazából nem nagyon jelent más, mint egy hangzatos...
Miyavi újra Budapesten!
Miyavi utoljára 2019-ben járt nálunk (és nyomta le az egyik legjobb hazai koncertjét), de szerencsére szeptemberben újra visszatér Európába egy kilenc állomásos turné erejéig és Budapest most is bekerült a célpotok közé!
A helyszín a Dürer Kert, a szervező (az utóbbi jópár Miyavi koncertjez hasonlóan) a LiveSound, a dátum pedig szeptember 26 lesz. A jegyértékesítés ma...
The Last Rockstars: érkezik a visual-kei veteránok supergroupja
Óriási meglepetést jelentett be egyszerre a négy visualkei-nagyágyú, Yoshiki, Miyavi, Hyde és Sugizo. Létrehoztak egy supergroupot, The Last Rockstars néven. Az együttes jövőre debutál majd, koncertekkel Tokióban, New York-ban és Los Angeles-ben.
Miyavi szerint az együttes célja a “világ meghódítása”, és máris közzétettek két ízelítőt a dalaikból. A The Last...
Gackt jobban van, talán újra dolgozhat
Gackt a hivatalos honlapján jelentette be, hogy gyógyulófélben van. Mint ismeretes, 2021 szeptemberében vonult vissza egy súlyos betegség miatt, ami a hangképzését is érintette.
Az ügynöksége szerint most már kijelenthetik, hogy jobban van, hála a külföldön és Japánban kapott terápiának. Énekhangját visszanyerte, azonban a kezelések után kellemetlen mellékhatásokkal küzd,...
A Girugamesh visszatér!!
Az utóbbi időben már volt egy-két arra utaló jel, hogy valami készülődik, de most lett hivatalos, hogy: visszatér a Girugamesh! A korszak egyik legnépszerűbb JRock / visual kei zenekara teljesen váratlanul, mindenkit sokkolva jelentette be 2016 májusában, hogy feloszlik, ráadásul mindezt az aktuális EU turnéjuk és az azon belüli budapesti koncert előtt pár héttel. Akkor interjút...
All-Star JRock zenekar a Dir En Grey, L’Arc~en~Ciel és Mucc tagjaival!
Pár évente felbukkan egy-egy újabb all-star JRock super group, mint amilyen a The Predators (The Pillows, GLAY és Straightener tagokkal), a sukekiyo vagy az alkalmi Halloween Junky Orchestra volt, ahol máshonnan már jól ismert zenészek állnak össze és alakítanak közös együttest, gyakran eléggé más stílusban, mint amit egyébként a fő zenekarukkal csinálnak. És a legújabb...
A Buck-Tick vonaton nincsen fék! Azaz itt az új kislemez és klip!
A tavaly szeptemberi album óta most jelentkezett először új anyaggal a Buck-Tick és héten kijött kislemez kicsit olyan, mintha valami öniróniával átitatott karrierösszegzés lenne: a Go-Go B-T Train már címében sem egészen komolyanvehető, de mind magában a dalban, mind pedig a hozzá készült klipben olyan szinten tobzódnak a Buck-Tick régebbi zenéit, videóit idéző megoldások,...
Miyavi: Imaginary – új album szeptemberben! [Frissítve videóval]
A tavaly áprilisi Holy Nights után már itt is vannak az első hírek Miyavi következő, sorban immár 13. nagylemezéről! A megjelenési dátum még elég távol van, ugyanis az Imaginary majd csak szeptember 15-én jelenik meg, szóval egyelőre sokat még nem lehet tudni, annyi azonban már kiderült, hogy az albumon 10 dal lesz, köztük több másokkal közös kollaboráció, valamint az...