Főoldal » Hírek, KPop » Girls’ Generation – Új album és kislemez novemberben! [Frissítve!!]

Girls’ Generation – Új album és kislemez novemberben! [Frissítve!!]

Az idei évben is folytatja szárnyalását az immáron hosszú évek óta sikeres SNSD, vagy más néven Girl’s Generation.

A 9 tagú lánybanda a 2012-es évben különböző területeken már bizonyított – felléptek a David Letterman Showban, megjelentették a nagysikerű The Boys című slágerük angol verzióját, illetve hazavihettek több díjat is. Mind emellett a TaeTiSeo formáció is sikereket ért el Twinkle című minialbumával.

Most a lányok új kislemezzel, illetve albummal térnek vissza. Nemrégiben látott napvilágot Oh! című daluk japán változata, novemberben pedig újabb kislemezzel készülnek meghódítani a japán zenei piacot. A híresztelések szerint a single a Flower Power címet kapta és várhatóan november 14-én jelenik meg.

Ezen kívül új album megjelenése is várható. A lemez címéről egyelőre semmilyen hírt nem közölt a lányok kiadója, az SM Entertainment, de annyi biztos, hogy a várható megjelenés november 28-a.

Amint pedig azt megígértem, tájékoztatlak is benneteket a friss hírekről:
Nos úgy tűnik, az SNSD is folytatja a jól megszokott hagyományt és a Flower Power megjelenése november 14-ről november 21-re csúszik. Ennek oka nem ismert, de annyi bizonyos, hogy a korong limitált verziója 3 dalt tartalmaz majd: a már említett Flower Power-t, a Beep Beep című nótát, illetve egy harmadikat, a Girls’ Generation II Smash-up-ot.

Ezen kívül, a lányok új albuma a Girls’ Generation II ~Girls&Peace~ címet viseli majd és a kislemezhez hasonlóan, három különböző kiadásban kerül majd a boltok polcaira. Ezek közül az egyik a first press limitált kiadás, amely dvd-vel kerül majd ki; a másik egy deluxe first press szintén dvd-s kiadás, illetve egy regular vagyis sima hagyományos kiadás.

Deluxe kiadás:
CD:
01. FLOWER POWER
02. Animal
03. I’m a Diamond
04. Reflection
05. Stay Girls
06. T. O. P
07. BOOMERANG
08. Oh!
09. ALL MY LOVE IS FOR YOU
10. PAPARAZZI
11. Girls & Peace 12. Not Alone
DVD:
PAPARAZZI
Oh!
ALL MY LOVE IS FOR YOU
FLOWER POWER
PAPARAZZI (gold ver)
Oh! (dance ver)
FLOWER POWER (dance ver)
Goods:
– Original Travel Note
– 9 Poszter
– 32 oldalas Photo Booklet
– Bónusz DVD 7 videoklippel

Limitált kiadás:
CD:
01. FLOWER POWER
02. Animal
03. I’m a Diamond
04. Reflection
05. Stay Girls
06. T. O. P
07. BOOMERANG
08. Oh!
09. ALL MY LOVE IS FOR YOU
10. PAPARAZZI
11. Girls & Peace
12. Not Alone
DVD:
PAPARAZZI
Oh!
ALL MY LOVE IS FOR YOU
FLOWER POWER
Goods:
– 28 oldalas Photo Booklet

Normál kiadás:
CD:
01. FLOWER POWER
02. Animal
03. I’m a Diamond 0
4. Reflection
05. Stay Girls
06. T. O. P
07. BOOMERANG
08. Oh!
09. ALL MY LOVE IS FOR YOU
10. PAPARAZZI
11. Girls & Peace
12. Not Alone

Bővebb információk hamarosan várhatók, addig is a héten megjelent a rövid teaser-t követő teljes PV is.

Illetve a videó dance verziója is. (Dance verzió itt.)

 

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB