Főoldal » Hírek, JPop » Shion visszatér! – új kiadó és kislemez

Shion visszatér! – új kiadó és kislemez

Közel háromévnyi szünet után, október 17-én jelenteti meg Shion új kislemezét, again címmel. Az anyag a LOVE ME projekt keretein belül digitálisan kiadott három dalt (again, just me, distance) tartalmazza majd, és ezek instrumentális változatait.

Shion Candy Girl című mini albumával kezdte karrierjét még 2008-ban. Ő volt a Hood Sound Inc. kiadó első női felfedezettje. A lemez a kilencedik helyen nyitott a heti összesített listán, és az ezt követő kiadványai is előkelő helyeken végeztek, biztosítva az énekesnő számára a sikert.

2009-ben viszont először torokproblémáival, majd drogbotrányával sokkolta közönségét. Megjelent a hírekben, hogy novemberben ketamint találtak a lakásán és pozitív lett a drogtesztje. Ezt követően leállt a honlapja, majd a blogja, kiadója eltávolította honlapjáról a videóit és a róla szóló híreket, a HMV és a japán iTunes pedig nem árusította tovább a lemezeit. Végül egy év börtönre ítélték három év felfüggesztéssel, kiadója megvált tőle, és úgy tűnt, innen már nincs felfelé.

2011 végén meglepő módon mégis rögzített két digitális kislemezt kiadó nélkül. 2012 nyarán pedig feltűnt a neve a Universal Music Japan zenészeinek névsorában. Júliusban már vendégszerepelt Masaki Yuka Sweet Pain című kislemezén, és elkezdődött a minden hónapban egy új dalt felvonultató LOVE ME projekt.

Szerintem kevesen gondolták, hogy képes lesz még visszatérni a zenei életbe, főleg egy ilyen nagy kiadó szárnyai alatt. Remélhetőleg sikerül visszaszereznie régi rajongói egy részét, vagy új emberekkel megszerettetnie a zenéjét. Azoknak pedig, akik folyamatosan követik Shiont, az énekesnő időről időre feltölt a honlapjára pár ingyen letölthető dalt, így érdemes néha elnézni oda is.

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB