Főoldal » Koncertek
Miyavi (2023.09.26 @ Dürer Kert)
Miyavi már sokadszor járt erre és habár a korábbi koncertek is mind jók és / vagy emlékezetesek voltak valamiért, azért akadtak köztük olyanok, amikről idővel egybefolytak az emlékek… ez a mostani viszont nem ilyen lesz. Ez ugyanis a huszadik évfordulós, karrieráttekintős turné volt és habár sok előadnál az ilyesmi igazából nem nagyon jelent más, mint egy hangzatos...
MCND (2022.04.12 @ Barba Negra)
Szervezőként saját koncertről beszámolót írni mindig kissé fura dolog, mert nyilván nehéz tárgyilagosan elemezgetni magát a koncertet, meg a szervezést, olvasói szempontból viszont izgalmas lehet, mert így olyan dolgok is szóbakerülnek, amik kívülről, a közönség számára nem feltétlen látszanak. Szóval az alábbi sem egy hagyományos beszámoló lesz, hanem inkább kicsit...
Crossfaith (2020.02.22 @ Dürer Kert)
Nyolc évet kellett várni arra, hogy az első itteni látogatása után a Crossfaith végre főzenekarként jöjjön el Budapestre… de megérte. Először még 2012 őszén voltak itt, a legelső EU turnéjukon a Bleed From Within és Bury Tomorrow vendégeként: az a koncert eredetileg a Dürer kisteremben lett volna, de a Crossfaith miatt úgy megszaladtak a jegyeladások, hogy végül átkerült...
Bo-Peep (2019.11.02-03 @ Hungexpo)
A Mondoconokon szerencsére már eléggé megszokott dolog, hogy koncerteket is össze tudunk hozni, bepasszintva a rendezvényt egy-egy éppen Európában járó japán zenekar turnéjába és most, a 2019-es Őszi Mondoconon a Bo-Peep volt a soros. Az utóbbi pár évben úgy alakult, hogy elsősorban japán csupacsaj rockzenekarok látogattak el hozzánk, mint a LAZYgunsBRISKY vagy a Bridear és...
Miyavi (2019.10.21 @ Barba Negra Club)
Be kell valljam, hogy a május végi bejelentés idején egy kicsit még szeptikus voltam, hogy milyen is lesz az újabb Miyavi koncert. Mert habár nem volt rossz a legutóbbi, 2017 eleji budapesti fellépése, azért a korábbiakkal, főleg az előző kettő a Barba Negra Clubban (2014 / 2015) lenyomottal nem nagyon vehette fel a versenyt. Nomeg ott volt az is, hogy az azóta kijött újabb Samurai...
One OK Rock (2019.05.19 @ Dürer Kert)
Amikor a legutóbbi nagyobb EU turné során a One OK Rock eljutott egészen Bécsig már sokakban felvetődött, hogy hát onnan már igazán nem kellene sokkal tovább jönniük Budapestig… De még így is óriási meglepetésként / sokként érte a rajongókat a februári bejelentés, amiből kiderült, hogy az akkor megjelent új albumhoz kapcsolodó európai turnén tényleg fellép a...
Black6ix (2019.05.10 @ Analog)
A már-már irrelis tavaszi K-Pop koncert túladagolásban (ugyebár öt koncert szűk három hónap alatt) akadtak felkapottabb és kevésbé ismert nevek is és az utóbbiak közé tartozott a 2017 óta aktív Black6ix is, akik a május 10-én léptek fel Budapesten, a relatíve új klubnak számító Analog Music Hall színpadán. Az Analog nagyjából félúton van a Barba Negra és a mára már...
LAZYgunsBRISKY (2018.10.20 @ Őszi Mondocon)
A korábbi évekhez hasonlóan idén sem maradt koncert nélkül a Mondocon és a tavalyi emlékezetes Bridear fellépés után most újra egy csupalány rockcsapat érkezett hozzánk… igaz, eléggé más stílusú zenével. A 2017 őszi vendégeink dallamos metal hangzásával ellentétben a LAZYgunsBRISKY ugyanis hagyományosabb rockban utazik, azon belül azonban nem egykönnyen behatárolható...
Violet Tree (2018.10.16 @ Dürer Kert)
A Violet Tree október közepén járt Budapesten és adott egy kellemesen családias koncertet a Dürer Kert kistermében összegyűlt rajongóknak és érdelkődőknek. A zenekar 2013 óta létezik és az a SnakeZ Agency nevű orosz turnészervező csapat hozta el őket Európába, akik egyébként a hasonló kaliberű 2016-os Goldmund koncertet is jegyezték. A Violet Tree-nek korábban is szerveztek...
Qujaku (2018.09.03 @ Dürer Kert)
Qujaku, azaz akkori nevén még The Piqnic első, 2015 budapesti fellépése egy furcsa és egyben meghatározó élmény volt: az akkor még tökismeretlen, két demó után első nagylemezét éppenhogy megjelentető zenekar akkor járt először Európában és náhány angol koncert mellé csúszott be teljesen ad-hoc módon pár másik is, köztük az a bizonyos pesti buli. A hazai szervezőt...