A tavalyi koncertbeszámolós hiányosságokat pótolva a bécsi Deathgaze után most következzék egy kis képekkel és videókkal megpakolt összefoglaló a szeptemberi, budapesti Shonen Knife fellépésről!
Shonen Knife, Budapest, Dürer Kert, 2013 szeptember 17
Van ugyebár egy halom olyan japán zenekar, akik rendszeresen turnéznak Európában és akiket, miután sokáig elkerültek minket, az utóbbi pár évben végre láthattunk itthon is (Melt-Banana, Acid Mothers Temple, Boris és társaik). Az egyik legnagyobb hiányosság a punk-rock lánytrió-legenda Shonen Knife maradt, akik annak ellenére nem jártak még eddig nálunk, hogy immár nagyjából 20 éve (!) turnéznak rendszeresen a kontinensen. Csak eddig vagy nem is jutottak el Európa ezen részére a turnék, vagy ha igen, akkor megfelelő, vagy a kockázatot bevállaló helyi szervező hiányában nem látogattak el hozzánk. Most azonban kis szerencsével nálunk landolt a turnés ajánlat és mivel ha valami, akkor ez aztán a kihagyhatatlan lehetőség kategóriás dolog volt, így életbe lépett a mindenáron megcsináljuk forgatókönyv és belevágtunk a dologba. (Hogy miért akkora nagy szám a Shonen Knife? Arról bővebben itt.)
A helyszín a Dürer Kert kisterme lett, előzeneker pedig két olyan csapat amelyik külön-külön hozta a Shonen Knife két fő védjegyét: a Bankrupt a dallamos punk-rock, az újonc, három lány, egy fiú felállású psychobilly négyes, a The Cathouse pedig a vagány, csajos vonalat képviselte. Maga a koncert pedig sokkal nagyobb promót kapott, mint akármelyik eddigi rendezvényünk, mert hát azok ugyebár elsősorban olyanokat érdekeltek, akik amúgy is ismerik az oldalt, szóval akiket sima ügy elérni, itt azonban jórészt olyanok jelentették a célközönséget, akiket nem igen érdekelnek a japán zenék úgy általában, de még régről, a kilencvenes évek végéről ismerték és szerették a bandát, akkoriból, amikor agyonjátszotta a videóikat az MTV is. Plusz olyanok, akik csak simán vevőek a különleges koncertekre. Szóval nagyon nem az átlag törzsközönségünket kellett most elérni, de szerencsére elég jól sikerült felpörgetni a dolgokat, főleg a Quart és Recorder segített sokat, plusz a jegyelővétet is lebonyolító Wave lemezbolt, így végül jó eséllyel több-kevésbé mindenkihez eljutott a hír, akit érdekelhetett a koncert. Végül bő 120 ember jött el, ami egyrészt a plusz sajtósokkal, zenekartagokkal, stb. nagyon korrektül megtöltötte a kistermet, másrészt pedig többnyire tőlünk nyugatabbra is hasonló méretű közönség előtt játszik a zenekar, például két éve Bécsben is nagyjából 150+ ember előtt léptek fel.
A koncert keddi napra esett, szóval már csak emiatt is korai időpontra tettük a kezdést, de persze, ahogy szoktak, kicsit elcsúsztak a dolgok így a The Cathouse is fél óra késéssel, nyolc körül kezdett. És tökéletesen alapozták meg a hangulatot: ugyebár új zenekarról van szó, szóval még persze kicsit kiforratlan egy-két dolog, de zenei tudásban nagyon ott vannak, a számaik közt van pár igazi telitalálat, plusz, ezekkel kiegészítve az egész produkciót simán elviszi a hátán a fiatalos lendületük és a már egyébként alapból is pörgős psychobilly zene. Utánuk a Bankrupt következett, akik pedig a másik végletet képviselték: tapasztalt, régi, nagyon rutinos és összeszokott zenekarként a kisujjukban van az egész klasszikus, dallamos punk-rock műfaj és persze, ennyi évvel a hátuk mögött élőben és maximálisan profik. És a kvázi undegroundban eltöltött sok év után mostanában kezdenek egyre jobban betörni a mainstreambe, nagyon megérdemelten, szóval hibátlan átvezetést adtak a fiatalos felütés és a legenda státuszú főattrakció közé.
És, hogy milyen volt a Shonen Knife? Tipikusan az a fajta koncert, amiről mindenki vigyorogva jön ki és ami után még a legelvetemültebb cinikusok is egy kistini lelkesedésével mennek autogramot kérni a tagoktól. Olyan szinten ellenállhatatlanul szeretnivaló amit a három lány (Mit lány, hölgy! Főleg ugye a mára egyetlen stabil tagként megmaradt alapító Naoko… node japánok, nem látszik rajtuk a kor.) művel a színpadon, hogy akaratlanul is magával rántja az embert a pörgős pop-punk muzsika (ami a műfajra jellemzően egyszerű, mint a bot, de hát pont ezért ennyire hatásos), a finom kajákról, cuki állatokról és egyéb végtelenül fontos dolgok körül forgó szövegvilág, nomeg az ehhez társuló, még ennyi év után is ugyanolyan öszintén lelkes és imádnivaló előadásmód. Komolyan, ha van olyan zenekar, akiknek a koncertjén az ember akkor se tudja magát rosszul érezni, ha akarja, akkor a Shonen Knife az.
Akik egyébként zeneileg is azt hozták, amire nagyjából számítani lehetett, vagyis persze előkerültek a kihagyhatatlan klasszikusok, mint az a bizonyos, régi MTV favorit Riding On The Rocket, a Powerpuff Girl féle Buttercup (I’m A Supergirl), plusz még egy rakat régi közkedvenc, nomeg mellettük persze az újabb dalok is. Egyébként sokan leragadnak a régebbi, klasszikus lemezeiknél, pedig nem kellene, az újabbakon is ugyanúgy vannak instant közkedvencek, mint amilyen a legutóbbi album címadó dala, a Pop Tune, vagy a különösen imádnivaló Capybara az egyel korábbi lemezről. Utóbbi sajna a koncerten nem került elő, volt helyette viszont a régiek közül a személyes favorit Twist Barbie, plusz a valaha készült legbizarabb dalok egyike, a Rubber Band, ami egy, a befőttesgumikról írt dicshimnusz. Igen, fura egy zenekar a Shonen Knife. Meg ha már kötelező darabok: volt természetesen egy dal a csapat pár éve megjelent Ramones tribute albumáról is (Osaka Ramones, 2011), amin a legfőbb zenei példaképeik előtt tisztelegtek, ráadásdalként, zárásnak pedig egy másik feldogozás, a Carpenters féle Top Of The World került sorra. És a bő egy órás koncert után (ez ugyebár punk körökben teljesen standard játékidő… hiába, rövid dalok, rövid koncertek) persze még nem volt vége a dolgoknak, csak áthelyeződött a cselekmény központja a roskadásig pakolt merch pult környékére (voltak ott trikók, CD-k, törcsik, csuklószorítók, bögrék, meg még ki tudja mi minden!), ahol ráadásul plusz egy Shonen Knife leány is volt az alapító ex-tag Atsuko személyében, aki most merch árusként kisérte el a zenekart (és aki egyébként nem mellékesen Naoko nővére is egyben) és ahol egy kis pihenő után vagy fél órán át ment az autogramosztogatás, meg a közös fotózkodás a csapat tagjaival.
Igaz, hogy csak megkésve jutott el hozzánk a Shonen Knife, de egy dolog biztos: ennél tökéletesebb pótlást nem nagyon lehetett volna elképzelni sem. Hibátlan este volt és külön öröm (sőt, megtiszteltetés!), hogy ezt mi szervezhettük meg. És habár azért mostanra már elég sok leszervezett koncert van a hátunk mögött, de ha választani kellene, hogy melyik a leginkább valóra vált álom kategóriás ezek közül, akkor egyértelműen ez az este nyerne. Alább tracklista, pár fotó (nem volt sok világítás a kisterembenm, az én gépem nem is bírt épkézláb fotókat összehozni, de szerencsére a Quart fotósa mentette a helyzetet), nomeg pár videó!
Buttercup (I’m A Supergirl) + Riding On The Rocket
Linkek:
Naoko interjú + galéria @ quart.hu
Shonen Knife hivatalos oldal / fb
Shonen Knife: Naoko (gitár, ének), Ritsuko (basszgitár, ének), Emi (dob, ének)
setlist:
01.Konnichiwa
02.Twist Barbie
03.Banana Chips
04.Flying Jelly Attack
05.Pop Tune
06.Osaka Rock City
07.I Am A Cat
08.Cycling Is Fun
09.Rock ‘N’ Roll High School (Ramones Cover)
10.Rubber Band
11.Bear Up Bison
12.Public Bath
13.E.S.P.
14.Riding On The Rocket
15.Pyramid Power
16.Economic Crisis
17.Cobra vs Mongoose
Encore:
18.Top Of The World (Carpenters Cover)
Cycling Is Fun
Twist Barbie
Wow! :)
Most készítik az új lemezüket és megvan az első idei európai koncertdátumuk is: Május 2. Leicester
Remélem újra jönnek felénk is. :)
Damnably turné terv (Shonen Knife):
“Check back soon for upcoming shows.
Avails 25 April – May 18 for UK/Ireland/Europe
Fly-Ins possible for other periods
Booking:
UK/Europe: george (at) damnably.com
Belgium: herman (at) peterverstraelen.com”
El is felejtettem az előbb – újra feltettem a YouTube-ra két ritka Shonen Knife videóklippet:
A.A.A.
[video]http://www.youtube.com/watch?v=4Gu8td4biEI[/video]
Mass Communication Breakdown
[video]http://www.youtube.com/watch?v=zuT5RgnC7Hg[/video]
Najó, itt nem úgy müködnek a linkek – akkor legyen így:
A.A.A. – http://www.youtube.com/watch?v=4Gu8td4biEI
Mass Communication Breakdown – http://www.youtube.com/watch?v=zuT5RgnC7Hg
Megvannak a brit és ír turnéhelyszínek májusra, az április végi európai helyszínek még szervezés alatt. :) Wow – még van lehetőség – jó volna ha jönnének újra.
” [Leírás]
All female Japanese cult trio Shonen Knife hit the road again to tour the UK & Ireland this May, to coincide with a forthcoming new album to be released on Damnably Records.
Formed in Osaka almost 33 years ago, the trio rose from humble DIY beginnings to touring with Nirvana on their ‘Nevermind’ tour, trailblazing a path for women in music and inspiring legions of bands. Championed by Nirvana, Sonic Youth and hailed as a favourite by the crème-de-la-crème of Alternative Rock, Shonen Knife remain one of the most influential and beloved of Japanese rock exports.
Following an extensive tour of Europe in 2013, the band are returning for 15 dates across the UK and Ireland this May before heading to Europe, to promote the release of their 20th album, Overdrive, out 14th April on Damnably (also Good Charamel in USA/P-Vine in Japan) Records.
Live, they are a tight with machine-precision, punching out fast, highly exciting sets of Punk, Pop, Rock & Metal hits, all coated with their own distinctively quirky and life-affirming charm. As they fast approach their 1,000th gig, Shonen Knife’s joy and invention shows no sign of fading. As Naoko says, “Let’s Rock!”
Apr 30 : Manchester – Ruby Lounge
http://www.wegottickets.com/event/257691
May 1 : Leeds – Brudenell Social Club
http://www.brudenellsocialclub.co.uk/
May 3 : Leicester – Handmade Festival
http://handmadefestival.co.uk/artists/shonen-knife/
May 6 : Dublin – Whelans
http://www.whelanslive.com/
May 7 : Limerick – Dolans
https://dolans.ie/
May 8 : Cork – Crane Lane Theatre
http://www.cranelanetheatre.ie/
May 9 : Belfast – Cathedral Quarter Festival
http://visit-belfast.com/whats-on/event/the-14th-cathedral-quarter-arts-festival
May 10 : Glasgow – CCA
http://www.wegottickets.com/event/257794
May 11 : Edinburgh – The Electric Circus
http://www.tickets-scotland.com/venues.html?event_method=viewevent&event_id=5fdfe590-82a1-11e3-99e8-12313d04bc40
May 12 : Newcastle – Cluny
http://www.thecluny.com/
May 14 : Bristol – The Fleece
http://www.wegottickets.com/event/257690
May 15 : Cardiff- Clwb Ifor Bach
http://www.wegottickets.com/event/257852
May 16 : Brighton- Sticky Mikes Frog Bar
http://www.wegottickets.com/event/257799
May 17 : Milton Keynes- The Craufurd Arms
http://www.thecraufurdarms.com/
May 18 : London – Dingwalls http://www.wegottickets.com/event/257692
European dates to be announced soon! “
Na, most újra elolvasva, inkább május végén lesz az a európai turnésorozat.