LM.C interjú 2010 április 13, Diesel Club
Az LM.C budapesti koncertje előtt szerencsére belefért Aiji (gitár) és Maya (ének) idejébe egy rövidke interjú is, így a lehetőséget kihasználva igyekeztem egy kicsit többet megtudni róluk, mint ami a hivatalos zenekari profilokból kiderül. Ahogy később, a koncert alatt is, itt is nagyon közvetlennek és barátságosnak bizonyultak, főleg a hiperaktív Maya, aki szinte mindig magához ragadta a szót.
Case (SoundOfJapan.hu Mondo): Kezdésnek menjünk vissza pár évet az időben: honnan ismeritek egymást és mikor döntöttétek el, hogy közös zenekart alakítotok?
Maya: Már nagyon régóta ismerjük egymást, jóval az LM.C előtti időkből, de sokáig fel sem merült bennünk, hogy együtt dolgozzunk. Azután, nagyjából négy évvel ezelőtt úgy alakultak a dolgok, hogy komolyabban is belevágtunk a közös zenélésbe és ennek lett az eredménye az LM.C.
Case: Maya, te először gitárosként lettél ismert, miért döntöttél végül úgy, hogy váltassz az énekesi posztra?
Maya: Eleinte szó sem volt ilyesmiről, egy ideig próbáltuk megfelelő embert keresni az énekesi posztra, de csak nem találtunk senkit, így kezdtem végül jobb híjján én énekelni és miután Aiji meghallgatta, hogy mit is tudok, azt mondta, hogy node hát egy nagyon jó. És ezzel el is dölt a kérdés.
Aiji: Aminek eleinte annyira nem örültél. (nevet)
Maya: Nos igen, végülis, ha úgy vesszük félig-meddig bele lettem kényszerítve a szerepbe!
Case: Aiji, a korábbi zenekarod, a Pierrot zeneileg nagyon különbözött az LM.C-től. Mi volt az oka a nagy váltásnak és nem volt furcsa szinte egyik napról a másikra valami ennyire különböző dologba belevágni?
Aiji: Nem volt problémás a váltás, mert csak annyiról volt szó, hogy itt, az LM.C-ben sokkal jobban ki tudom élni a kreativitásom. A Pierrot egy öttagú, közimert zenekar volt, vagyis ott mindig alkalmazkodni kellett a kialakult stílushoz, az elvárásokhoz és emiatt sokkal kevésbé volt lehetőség az egyéni ötletek megvalósítására.
Case: A többi volt Pierrot taggal tartod még a kapcsolatot?
Aiji: Van amelyikükkel igen, de van olyan is akivel megszakadt a kapcsolat a zenekar feloszlása óta.
Case: Először 2008-ban léptetek fel Ázsián kívűl és azóta eljutottatok Észak- és Dél Amerikába, valamint Európába is. Mik voltak a benyomásaitok az itteni közönséggel kapcsolatban, mások mint az otthon megszokott rajongótáborotok?
Maya: Igazából csak annyi vettünk észre, hogy míg Japánban inkább csendesebbek, visszafogottabbak szoktak lenni a rajongók, addig külföldiek észrevehetően hangosabbak és aktívabbak. De egyébként más különbség szerintem nem igazán van, mivel mindehol ugyanúgy a zene szeretete miatt jönnek az emberek a koncertekre.
Case: Az első, tavalyi EU turnénak volt valami különlegesen emlékezetes, vagy meglepő pillanata?
Maya: Persze, például amikor Párizsban a koncert közben egy rajongó felrohant a színpadra megölelni én meg teljesen ledöbbentem és nem tudam mit kezdeni a szituációval…
Aiji: …főleg, hogy a rajongó egy fiú volt. (nevet)
Maya: (felnevet) Igen, eléggé meglepett a dolog. De egyébként az maradt meg bennünk leginkább, hogy milyen jó érzés volt hallani, ahogy a koncerteken a rajongók mindig együtt énekelték velünk a számokat japánul.
Case: Mit gondoltok arról, hogy a japán zenék és azon belül is elsősorban a visual kei az utóbbi pár évben egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte és sok fiatal emiatt kezd érdeklődni a japán nyelv és kultúra iránt?
Maya: Még mindig hihetetlen, hogy mennyire népszerűek lettek ezek a zenék Európában…
Aiji: …főleg, hogy tíz évvel ezelőtt teljesen elképzelhetetlen lett volna, hogy egy hozzánk hasonló csapatnak ennyi rajongója legyen Európában és rendszeresen koncertezni járjon ide.
Maya: Igen, és borzasztó büszkék vagyunk arra, hogy ez megtörtént és, hogy részei lehetünk ennek az egész folyamatnak.
Case: A turnézás közben jut időtök városnézésre is, vagy csak utaztok egyik városból a másikba, lenyomjátok a koncertet és utaztok is tovább?
Maya: Sajna inkább az utóbbi, a mostani turné alatt eddig Münchenben volt csak egy kis időnk körülnézni a városban.
Case: Bele szoktatok szólni a zenekarhoz kapcsolódó egyéb munkákban is, mint a boritókészítés, kosztümtervezés, videóklippek, vagy ti csak a zeneszerzéssel foglalkoztok és a többit másokra bízzátok?
Maya: Nem, mindenbe igyekszünk részt venni, ami kapcsolódik a zenekarhoz, szóval a kreatív munkába is belevisszük az ötleteinket, mivel azt szeretnénk, hogy az LM.C tényleg azt adja vissza amit mi ketten akarunk.
Case: És a zenekar nyuszis logója kitől származik?
Maya: Ohh, azt én rajztoltam, de nagyon régről származik. Még hosszú évekkel ezelőtt csináltam, amikor még a szülővárosomban laktam és eredetileg csak magamnak rajzolgattam otthon, szóval akkor még fogalmam nem volt róla, hogy ebből majd egyszer zenekarlogó lesz.
Case: Hogy folyik nálatok a dalszerzés, a zenével, vagy a szövegekkel kezdtek?
Maya: Aiji szerzi a zenét és többnyire az ő része van meg előbb én pedig utólag írom meg a szöveget, de igazából van, hogy eltérünk ettől, szóval helyzetfüggő a dolog, nincsen igazán stabil munkamódszerünk.
Case: Mi inspirál titeket zeneszerzés és szövegírás közben éss a szövegeknek van valami általános üzenetük, mondanivalójuk a közönség számára?
Maya: Gyakorlatilag csak annyi, hogy legyünk boldogak és élvezzük az életet; mi alapvetően csak szórakoztatni akarunk és ezt a pozitív üzenetet igyekszünk átadni a zenénkkel. A dalszerzésnél pedig azok az élmények vannak ránk hatással, amik nap, mint nap érnek minket, vagyis szinte bármi lehet az inspiráció.
Case: Több számotok is felbukkant már animékben betétdalként. A zenélés mellett jut időtök rajzfilmeket nézni és ha igen, akkor mik a kedvenceitek?
Maya: Kiskoromban nagyon szerettem az animéket, a legfőbb kedvencem pedig talán a Dragon Ball volt, nomeg persze Hayao Miyazaki filmjei.
Aiji: Miyazaki nekem is kedvenc volt mindig is, de egyébként sajnos mostanában tévében már szinte egyáltalán nincs időm sorozatokat nézni, viszont az anime mozifilmeket még mindig szívesen megnézem, habár ezekből mintha kevesebb készülne mostanában. De azért persze azért azokba a sorozatokba, amihez a számainkat felhasználták belenéztünk mi is.
Case: Mit gondoltok, ha nem zenészek lennétek, mivel foglalkoznátok?
Maya: Én régebben orvos szerettem volna lenni, szóval lehet, hogy ha nem jön közbe a zenélés, akkor tényleg azt a pályát választottam volna.
Aiji: Huhh, nehéz kérdés, nem igazán tudom, de lehet, hogy felcsapnék önkéntesnek és utazgatnék a világban, Afrikába és hasonló helyekre, segíteni a szegényeknek.
Case: Hogy válogatjátok össze az LM.C kisérőzenekarának tagjait, akikkel együtt dolgoztok a koncerteken és a stúdióban?
Maya: Eleinte gyakran csak az számított, hogy az adott zenész kinézetileg passzoljon a zenekarhoz, később azonban már inkább az egyéníség döntött, mivel a tapasztalatok alapján rájöttünk, hogy még ha a többiek csak kisérőzenészek is, akkor is sokkal izgalmasabb és érdekesebb erős, határozott emberekkel együtt dolgozni.
Case: És végül: ha ki kellene választanotok egy, legfőbb kedvencet az összes LM.C dal közül melyik lenne az?
Aiji: Nem is tudom, igazából mindet nagyon szeretem, de ha mégis választani kellene, akkor valószínűleg az Edo Funk lenne az új albumról.
Maya: Nekem pedig a 88, a szövege miatt.
Case: Köszönjük az interjút és sok skert a koncerthez!
(Az interjú eredetileg a Mondo magazin 2010 májusi számában jelent meg.)
