Főoldal » Beszámolók, Feature, Japán, Koncertek, Noise + Experimental » Zeni Geva / KK. Null & Pándi Balázs duó (2015.05.06 @ A38)

Zeni Geva / KK. Null & Pándi Balázs duó (2015.05.06 @ A38)

A rock és metal zenekarokra gyakran szokták mondani, hogy élőben keményebben, erőteljesebben szólnak mint lemezen, ami általában igaz is ugyebár, márcsak a hangerő, meg úgy általában az élőben teljesen más (jó esetben), töményebb, masszívabb hangzás miatt. No, ez a Zeni Geva esetében nem igazán igaz. Nem azért mert, hogy nem szólnának élőben is durván, hanem inkább azért, mert a klasszikus lemezeiken is már annyira ki van maxolva a brutálsúlyos hangzás, hogy azt nem igen lehet hova fokozni. Korábban kétszer láttam őket, a hosszú szünet utáni újraalakulást követően, először még 2009-ben, Bécsben, majd egy évre rá itthon, az A38-on és habár eszement jó volt mindkét koncert, mégis ott volt az, amiről írtam fentebb, hogy a lemezeken nyújtott bulldózer szinten lehengerlő élményt nem tudták túlszárnyalni. Sőt, az igazat megvallva élőben mintha kevésbé brutálisan szóltak volna.

zenigeva2015a38

Ezért lettem különösen kiváncsi, amikor az újabb hazai fellépés előtt készített exkluzív interjúnkban a zenekar feje, KK. Null azt állította, hogy az előző turné óta kivált gitáros távozása után nyersebb, durvább lett az élő hangzásuk. Mondjuk a szóbanforgó gitáros, Mitsuru Tabata, aki a régi felállás Null melletti legstabilabb tagja volt, az újraalakulás utáni koncerteken, főleg a hozzánk is eljutott második turnén, mintha már amúgy sem érezte volna magát annyira otthonosan a zenekarban, mint amikor mondjuk az elszállós, pszichedelikus, folkos Acid Mothers Temple tagjaként állt a színpadon… Lehet annyira nem feküdt már neki az a brutalitás, amit a ZG képvisel. Szóval igazából, így utólag belegondolva nem volt olyan váratlan a távozása, ahogy az sem, hogy nélküle durvult a hangzás. Mert egyébként tényleg: ez volt az első eset, hogy élőben is hozta nekem egy Zeni Geva koncert azt az elképesztően nyers erőt, amit a régi lemezeik (pl. a Desire For Agony) képviseltek, szóval maximálisan igaza lett Nullnak, ráadásul a szimpla bedurvulánál tovább is mentek.

zenigeva1505_17bw

Ugyanis amig az előző két alkalom tényleg inkább a legenda hű feltámasztásáról szólt, addig most Null és a duó másik tagja, a dobos Tatsuya Yoshida is sokkal inkább hajlamos volt elkalandozni itt-ott, megdobva a súlyos alapokat némi improvizációval, Yoshida jellegzetesen fura énekstílusáva, plusz néhol egy adag elektronikával és Null szólós, zajzenész éne is befigyelt több alkalommal. Azaz a szimpla (mondjuk rohadt jó) múltidézés mellett elkezdték továbbgondolni az évtizedes dalokat és hozzáadni az azóta felgyűlt zenei tapasztalataikat is az elegyhey. A végeredmény pedig finoman szólva is izgalmas és meggyőző, ami után különlegesen kiváncsi lettem arra, hogy vajon mit hoznak majd össze a jövőre tervezett új albumra, mely egyébként az első lesz a 2009-es restart óta.

Szóval a Zeni Geva koncert a simán felülteljesítette az elvárásokat is, de az este nem ezzel startolt el, hanem  KK. Null és Pándi Balázs duójával: ők tavaly már lenyomtak egy közös EU turnét (budapesti állomással), azóta meg még pár fellépést Japánban és nagyon lehetett érezni, hogy egyre inkább kezdenek egymásra hangolódni zeneileg. Ahogy Pándi első Merzbow-val közös fellépései és a későbbiek közt is nagyon érezhető volt a különbség, úgy itt is hallható, látható volt a változás: íve volt az egész szettnek és teljes összhangban váltogattak a tökéletes egyensúlyban levő  súlyosabb, zajos szétcsúszások és a visszafogotabb részek közt. Elvileg készült felvétel is a koncerten, szóval remélem megjelenik majd valamikor, vagy ha nem is ez az anyag kerül kiadásra, akkor valami nagyon hasonló.

zenigeva1505_02

A turné hazai szegletének egyébként nem az volt az egyetlen különlegessége, hogy a pesti fellépést a Null/Pándi duó vezette fel, hanem az is, hogy a főváros mellett Szegedre is lelátogatott a zenekar, ami fasza dolog, egyrészt mert Szegedet szeretjük, másrészt meg mindig jó látni, amikor nem csak a fővárosig jutnak el az ilyesmi jófajta előadók. Alább galéria, egy részlet a Null / Pándi fellépésből, plusz a Tilos Rádiós Nippon Groove rádióműsor koncert előtti, kedvcsináló adása, amely a Zeni Geva, valamint Null és Yoshida életművéből válogatott. (Az adásról bővebb infó, tracklista itt található.)

Galéria

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB