Főoldal » Elektronika, Hírek » Watapachi – videóinterjú és USA turné

Watapachi – videóinterjú és USA turné

watapachi_ustourA Watapachi duó körül természetesen azóta is pörögnek a dolgok, hogy egy hónappal ezelőtt főoldalas cikkben emlékeztünk meg az első egy évükről. Azt, hogy amerikai turnéra indulnak pont a cikk megjelenésének napján jelentették be, ennek azóta fixálódtak a részletei, így kiderült, hogy összesen tíz dátum lesz, ebből egy ráadásul Kanadában. Persze ez az infó nekünk innen a távolból inkább csak érdekességnek számít (azért a turnédátumok itt vannak oldalt, hátha valaki mégiscsak arra bóklászna éppen!), az már sokkal érdekesebb, hogy egyrészt azóta is a szokásos, majd követhetetlen tempóban ontják a remixeket és saját számokat (amiket továbbra is a soundcloud oldalukon lehet követni), valamint, hogy ők voltak az egyik fő attrakció a trap színteret bemutató Certified Trap online videós dokusorozat legújabb, harmadik epizódjában. A videóban, amit persze alább meg is nézhettek, az első nagyjából hat és fél perc szól róluk, amibe többek közt egy velük készült rövid kis interjú is belefért.

Certified Trap #3

 

Tags: ,

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB