Főoldal » Feature, JRock / Visual kei » “Voltak, akiket ez a film mentett meg az öngyilkosságtól” – bécsi interjú Yoshikivel

“Voltak, akiket ez a film mentett meg az öngyilkosságtól” – bécsi interjú Yoshikivel

Ahogy mi is írtunk róla, az X Japan főnök Yoshiki nemrég Bécsbe látogatott a We Are X filmbemutatós turnéjának során és a vetítés és nyilvános kérdezz-felelek mellett igyekezett az összes érintett városban időt szánni a média képviselőire is és amennyire lehet mindenkivel leülni beszélgetni, aki interjút kért tőle. A SoundOfJapan színeiben Baksa Tímea, a Xiaolongimnida blog készítője ülhetett le húsz percre az élő zenészlegendával és kérdezhette ki a filmről, a zenekarról és a készülő új lemezről. Szóval át is adnám neki a szót…:

Amikor az ember olyasvalakivel készít interjút, akire felnéz, ezer kérdés kavarog benne, és jól tudja, hogy nem kérdezhet meg mindent, amire kíváncsi. Mikor a kérdéseket állítottam össze az interjúra az X Japan vezetőjével, a japán rocklegenda Yoshikivel, arra készültem, hogy talán kapok 5-10 percet vele, és persze csak elvárt kérdésekre fog majd felelni. Bevallom, izgultam. Még ha rutinos interjúztató is valaki, ha az egyik kedvencével kerül szembe, ráadásul először életében, az bizony fentebb tornázza az elvárásokat. Milyen lesz valójában? Vannak-e sztárallűrjei, fenn hordja-e az orrát? Komolyan veszi-e az interjút vagy csak rutinból felel?

Este fél hétre, utolsónak lettem beosztva hozzá. Az együttesről szóló, We Are X című dokumentumfilm vetítésére érkezett Bécsbe, melyet még tavaly mutattak be Amerikában, meglehetősen nagy fesztiválsikerekkel. Őrült napirendje van a tíz várost felvonultató turnén, gépre fel, gépről le, onnan egyenesen interjúkra, majd a vetítésre, aztán a rajongói kérdezz-felelekre. Míg a tágas lakosztálya nappalijában várakoztam az érkezésére, elmúlt a lámpalázam. Nem volt rohanás, nem siettettek, pedig alapos csúszásban voltak már a napirenddel, mindenki nyugodtan és derűsen tette a dolgát körülöttem, és ez a hangulat rám is átragadt. Apró mosollyal érkezett, finoman fogott kezet. Meglepő módon semmilyen felsőbbrendűség nem áradt belőle, végtelen nyugodtan és kedvesen válaszolt minden kérdésre, lágy hanglejtéssel.

Rengeteget utazik mostanában, hogy bírja a munkával járó hatalmas stresszt?

Igazából jól vagyok. Úgy értem, élvezem.

Hosszabb szabadságra szokott menni?

Nem igazán. Nehéz meghúzni a határvonalat a munka és a pihenés között. Imádom, amit csinálok, nekem minden nap szabadság. Időnként elvonulok egy Sedona nevű helyre.

Hogyan döntött ezek mellett a turnéállomások mellett? Csak Nyugat- és Észak-Európa szerepel rajta. Várható, hogy a filmet Kelet-Európában is bemutatják majd?

Ez nem az én döntésem. Mármint, a disztribútor határozza meg, azt hiszem, az alapján, hol van rá kereslet. Remélem sikerül bemutatni máshol is.

A We Are X jobbára pozitív kritikát kapott, bár néhány kritikus megjegyezte, hogy ez a film nem igazán az X Japanről szól, sokkal inkább önről. Ezt elejétől kezdve így tervezték?

A rendező és a producer 100%-ban szabad kezet kapott tőlünk, úgyhogy nem tudtam róla, amíg kész nem lett a film. Ők választották ezt az irányvonalat.

Tetszik önnek a végeredmény?

Tudja, nehéz nekem azt mondani, hogy ez egy jó film, vagy hogy rossz film, mert hát én vagyok az alanya, de amikor bemutattuk, olyan sok ember jött oda hozzám vagy a rendezőhöz, hogy „a film miatt döntöttem az életben maradás mellett”. A film, a történetünk, megmentette depresszióval küzdő emberek életét, vagy olyanokét, akik öngyilkosok akartak lenni. Úgyhogy azt kell mondanom, örülök ennek.

Van egy érdekes mondata ebben a filmben, miszerint megalkotott egy erősebb Yoshikit, és naponta előadja őt. De milyen az igazi Yoshiki, a vámpír rocksztár maszkja mögött?

Nem is tudom… Néha nagyon erős tudok lenni… Azt hiszem, általában véve erős vagyok, de… főképp hide halála után, nagyon szenvedtem, nem akartam élni, ugyanakkor megölni sem tudtam magam, mert apám önkezével vetett véget az életének. Nem tudtam, mit tegyek. Ugyanakkor sokan megpróbálták követni hidét, megpróbáltak meghalni. Úgy éreztem, meg kell állítanom őket. Létre kellett hoznom egy erősebb Yoshikit, aki azt mondhatja: „ne csináld ezt, gondolkodj pozitívan!”. Belül szenvedtem, meg akartam halni. Ezért kellett megalkotnom erős Yoshikit.

A színpadi énje egy igazán lázadó, vakmerő személyiség; régebben csipkeruhában, női sminkben és hosszú hajjal jelent meg a színpadon. Honnan jött ez az ötlet?

Nagyon kemény zenét játszottunk, a kritikusok pedig azt mondták, miért nem öltöztök férfiasabban? De mi egyszerűen csak lázadtunk, bármi ellen. Androgün kinézetünk volt, néha menyasszonyi ruhába bújtam, ilyenek. Szerintem a rockzene nagyobb szabadságot ad, mindenben. Szóval épp az ellenkezőjét csináltuk [annak, amit elvártak], és igazából élveztük, mintha minden nap Halloween lett volna.

Ha már szóba kerültek a ruhák: egyszer modellkedett skót szoknyában, ugye? Hogy történt?

Skót… szoknya? [Yoshiki meglepetten felkapja a fejét. Stáb nevetésben tör ki. Pillanatig habozva gondolkodik.] Á, tényleg! De fekete színű volt. Tényleg modellkedtem benne! Nagyon menőnek tartottam.

Van valami, amire nyelvtanulóként nagyon kíváncsi vagyok. Mikor az Art of Life-ot írta, akkoriban tanult angolul, nemde? Hogyan született a dalszöveg? Angolul, vagy japánból fordítással?

Mikor az Art of Life-ot írtam, azt hiszem fele-fele arányban volt. Vannak sorok, amiket angolul írtam, másokat japánul, és aztán lefordítottuk. Volt angoltanárom [aki segített fordítani]. Nagyon intenzíven tanultam akkoriban az angolt.

Általában a zene születik meg először, vagy a dalszöveg?

Jobbára először a zene, de néha a dalszöveg.

Mindenki nagyon várja az új X Japan-albumot, milyen lemezre számíthatunk?

Továbbra is nagyon merész stílusú, vannak keményebb dalok, néhány ballada; az X Japan egy új szintre kerül általa. Nagyon sok dalt írtunk, több százat, ezt szűkítettük le tizenpár darabra. A dalok között 40 másodperces közjátékok is szerepelnek. Nagyon erős lemez lett. 20 éve, amikor kiadtuk a Dahliát, az volt az utolsó lemezünk. Mikor promóztuk, nem voltam vele elégedett, szerintem csak elment. A kiadó ki volt borulva, hogy nem mondtam semmi jót a lemezről. De ez a jelenlegi nagyon erős lett.

Megkaphatjuk karácsonyi ajándéknak?

Jövő tavasszal. Karácsonyig be akartam fejezni a felvételeket. Világszerte megjelenik majd, ezért időbe telik.

Nemrég volt Japánban akusztikus turnéja az X Japannek, én felvételről láttam és elképesztő volt, a nemzetközi rajongók is imádták. Lehet szó egy akusztikus világ körüli turnéról?

Muszáj volt akusztikusnak lennie, mert nem dobolhattam, még mindig nem nagyon dobolok, épp hogy csak egy picit. Mivel nem lenne szabad dobolnom, elég nagy esély van rá [az akusztikus turnéra], igen. Remek, nem tudtam, hogy a rajongóknak ennyire tetszett. Annyira a fájdalommal kellett foglalkoznom akkor, hogy nem tudtam megnézni a reakciókat.

Egyébként, azt hiszem, a nemzetközi rajongók nagyon örülnének, ha a Niconico csatornája felvételeit angol felirattal is lehetne nézni, mondjuk a YouTube-on.

Hű, ez egy jó ötlet. Még meggondolom!

Szokta olvasni amúgy a rajongók hozzászólásait a közösségi médiában, fórumokon?

Megpróbálom, amennyire időm engedi. Üzennek nekem Twitteren, Instagramon, Facebookon.

Talán fura lesz a kérdés, de… olvasott már valaha X Japan fan fictiont?

X Japan fan fiction? Nem… az mi? [Nagyon meglepődik; elmagyarázom, mi a fan fiction. Teljesen összezavarodik, de mosolyog.] Nem olvastam még. Kíváncsi vagyok miről írhatnak. [Azt javaslom neki, nézze meg maga, túlságosan zavarba ejtő lenne elmondani neki. A félmosolyából ítélve pontosan tudja, miről van szó.]

Idén van az X Japan alapításának 35. évfordulója. [Újra meglepődik. „Tényleg? Eszembe sem jutott!”] Olyan sok mindent ért már el zenészként, milyen álmai, vágyai vannak még a jövőre nézve?

Én nem érzem úgy, hogy elértem, amit… nos… amit el kellene érnem. Az is vágyam, hogy teljesítsem hide és Taiji álmát, az együttes tagjainak álmát. Új szintre kell emelnem az X Japant.

Akkor hát kívánok még legalább 35 évet az X Japannek!

[Nevet, stáb szintén] Neeem, olyan keményen nyomjuk, talán… még öt? Vagy 10 év? Bár sosem tudni, lehet öt év múlva ugyanezeket a számokat mondom majd. De olyan hosszú időt nem tudok elképzelni.

Szervező mutatja, hogy véget ért a kijelölt idő, megköszönöm az interjút, kedvesen mosolyogva pózol velem közös fotóra, még amíg a stábja pakolászik, megkérdezi milyen messze van ide Budapest. Mondom, úgy 3 óra autóval. Ó, az nagyon közel van, egyszer majd szívesen eljönne, jegyzi meg mosolyogva. Feltétlen jönnie kell, mondom, nálunk nem csak a város szép, de a boraink is kiválóak. Mi jobbat ajánlhatnék egy borrajongónak? Nevet, még egyszer kezet rázunk, csak óvatosan, ne akarom a fásliba bugyolált fájós kezét nagyon szorítani. Elköszönünk, kikísérnek.

Jó hangulatú találkozás volt, egy abszolút két lábbal a földön járó, sallangoktól mentes, kedves emberrel. A We Are X vetítését követő kérdezz-felelek alatt is rendkívül kedves és figyelmes volt mindenkivel. A rajongók egyre-másra mesélték a történeteket, hogyan mentette meg az X Japan zenéje az életüket, hogyan adott célt nekik Yoshiki kitartása. Mindenkit megnevettetett, amikor felajánlotta, hogy tolmácsol a japánul kérdezőknek, és komolyan felelt a sírva feltett kérdésre, hogy mit tanácsolna annak, aki az öngyilkosságot fontolgatja. „Mindannyiunknak célja van ezen a világon, olyan szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk. Nem számít, mi történik velünk, nem adhatjuk fel. Semmi sem lehetetlen, bármi, bármi lehetséges.”

Az este folyamán elhangzott szavai nyomán a barátnőm, akivel a vetítésre érkeztem, és aki abszolút sosem hallott előtte az X Japanről, azzal jött ki a teremből, hogy „hihetetlenül csodálatra méltó ez az ember. Nyugodtan lehetne belőle motivációs tréner, fantasztikusakat mond!” És még a zenéje is jó. Plusz egy X Japan-rajongó: kipipálva.

Tags: ,

Szólj hozzá

© 2002-2016 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Közösség: SoundOfJapan+ Fórum