Főoldal » Posts tagged with "koki tanaka"

Koki Tanaka: új mini-album október elején!

Úgy néz ki, hogy az INKT széteséséhez vezető tavalyi balhé után Koki Tanaka karrierje végre kezd megint helyrebillenni: januárban hozta ki az első szólóalbumát, most pedig egy mini-albummal jelentkezik majd. A kísérőzenekar maradt kb. ugyanaz, mint az Easter című év eleji albumon és az új anyag, a Louder nyolc dalt tartalmaz majd, melyek közül korábban csak egy, a Round and... 
Tags: ,

Koki Tanaka: januárban érkezik az első szólóalbum!

Legutóbb akkor írtunk a volt KAT-TUN tag Koki Tanakáról, amikor marihuána birtoklás vádjával letartóztatták és emiatt szétesett az addigra már negyedik lemezénél tartó rockzenekara, az INKT, annak ellenére, hogy a vádakat végül ejtették. Szerencsére ez nem állította meg és azóta szólóban, kísérőzenekarral nyomja. Eddig inkább csak koncerteztek, de Koki most elérkezettnek... 

INKT: Koki Tanaka balhéja miatt oszlik a zenekar

Májusban mi is írtunk az ex-KAT-TUN tag Koki Tanaka féle INKT új nagylemezéről és hát… nagyon úgy néz ki, hogy az egyben az utolsó kiadványuk is lesz, mivel a zenekar pénteken bejelentette, hogy feloszlanak. Kezdődött az egész nem sokkal a megjelenés után, amikor Kokit letartóztatták marihuána birtoklásának gyanújával ami Japánban ugyebár irreálisan súlyos vétségnek... 
Tags: ,

INKT: Square – új album a volt KAT-TUN tag rockzenekarától!

Az ex-KAT-TUN-os Koki Tanaka zenekaráról, az INKT-ről még akkor írtunk, amikor indultak, aztán valahogy eltüntek a radarunkról, pedig nem álltak le… olyannyira nem, hogy immár a negyedik lemezüknél (2 mini és 2 teljes album) tartanak! Az album a Square címet kapta, a héten jelent meg és tíz dal szerepel rajta, hangzásban pedig folytatja a korai dalok dallamos pop-rock (avagy... 
Tags: ,

INKT – két PV Koki Tanaka új zenekarától!

Korábban írtunk már arról, hogy az ex-Kat-Tun tag Koki Tanaka egy rockbanda élén tér vissza a zenei életbe. Azóta megjelent a csapat debütalbuma, valamint két videó is: az egyik a zutto című balladához készült a másik pedig természetesen a pörgős, dögös Trigger, aminek a preview verziója már a korábbi hírben is szerepelt: Trigger PV zutto PV  Tovább »

INKT: Koki Tanaka (ex-Kat-Tun) visszatért!

A Kat-Tun tagságából való botrányba hajló távozása óta csak tippelgetni lehetett, hogy Koki Tanaka mihez kezd majd a jővőben. Annyit lehetett csak tudni, hogy a zenélést nem akarja abbahagyni, de a részleteket, terveit homály fedte… egészen tegnapig. Tegnap ugyanis hirtelen elkezdtek ömleni az infók, szóval most gyorsan össze is foglaljuk, amit eddig tudni lehet, de először... 

Akanishi Jin + Koki Tanaka: közös projekt?

Pletyka szintű hírekről nem szoktunk írni, de ez most túl izgalmasnak tűnik ahhoz, hogy ne említsük meg: egyes bennfentes források szerint két volt Kat-Tun tag, a Johnny’s-t nemrégiben otthagyó Akanishi Jin és az ügynökségtől tavaly kirúgott Koki Tanaka azt tervezi, hogy új, közös projektet indít. Mindkettejük távozása eléggé botrányosra sikeredett (pontosabban Jin... 

Új mini albumot jelentet meg november végén a négyfős KAT-TUN!

Október 9-én sokkolta a rajongókat a Johnny’s & Associates hivatalos bejelentése, hogy Tanaka Koki távozik a csapatból, és a KAT-TUN ezentúl négyfős lesz. Az ügynökség szabályainak többszöri megsértésével indokolta a döntést, és szeptember 30-ával megszüntette Tanaka szerződését. (Legutóbb a Jitsuwa Knuckles magazinban jelentek meg képek a nemi szervéről.) Az... 
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB