Főoldal » Posts tagged with "glay"

Négy új kislemezzel ünnepel a Glay

A Glay együttes idén ünnepli a 25. évfordulóját (első lemezük, a Hai to Diamond 1994-es megjelenésétől számolva), és ezen alkalomból számos meglepetéssel készül. Az egyik egy kétnapos koncert a 35 000 férőhelyes szaitamai MetLife Dome-ban, augusztus 17-én és 18-án. A koncertekig az együttes egymás után négy kislemezt jelentet meg, minden hónapban egyet. Az első kislemez, Hajimari... 
Tags: ,

Teru és Jiro a GLAY-ből fellépnek a velencei karneválon

A GLAY énekese, Teru és basszusgitárosa, Jiro március 4-én, 14:30-kor lépnek majd fel a világhírű velencei karnevál keretein belül. A két japán rockerhez helyi zenészek és DJ Mass csatlakozik a színpadon. A GLAY-nek nem ez az első megjelenése Velencében, 2017-ben Teru egy akusztikus szettet adott elő a fesztiválon, 2018-ban pedig gitárosuk, Takuro kísérte el. A fellépések,... 
Tags:

Évfordulós hide Tribute album Miyavi és mások vendégszereplésével!

Idén húsz éve halt meg az X Japan gitárosaként és szólómunkái miatt is helyi hősként tisztelt hide és erre az alkalomra, ahogy várható volt megjelent egy (újabb) tribute album is. A CD ma került a boltokba a Universal Music gondozásában és elég komoly névsort sikerült hozzá összehozni: a hírneves 1999-es Tribute Spirits résztvevői közül az egyetlen visszatérő a GLAY... 

Sugizo: évfordulós album X Japan, Dir En Grey, GLAY tagokkal és más kedves barátokkal

A Luna Sea tagjaként hírnevessé vált gitáros idén ünnepli (egyébként elképesztően termékeny és változatos)  szólókarrierjének 20. évfordulóját és ma jelent meg ennek apropóján egy újabb szólóalbuma, aminek a különlegessége, hogy olyan brutális vendégénekes névsort toborzott hozzá, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Van két nálunk nem igazán ismert név: Hitonari... 

TeddyLoid: Silent Planet – új album all-star közreműködő listával

TeddyLoid először Miyavi remixeivel került be a köztudatba és azóta is felkapott remixernek számít (többek közt olyanokkal dolgozott, mint a Momoiro Clover Z, Gackt és a Kis-My-Ft2), de Takeru (SuG) szólóprojektjénél is besegített. Első saját lemeze, a Black Moon Rising tavaly jelent meg és… nos, szerintem nem lett túl jó, a mostani második album ellenben már sokkal igéretesebbnek... 

JPop vs. old-school visual kei! Azaz: Tomomi Kahala feldolgozáslemez!

Jó, be kell vallanom a cím kicsit hatásvadász és félrevezető. De csak egy kicsit. A ’90-es években debütált énekesnő legújabb lemezén ugyanis csak pár (=kettő) dal lesz annak a korszaknak a vk nagyjaitól, a többivel egyéb japán klasszikusok közül szemezget a hatvanas évektől egészen a közelmúltig. Akina Nakamori, Mika Nakashima, Momoe Yamaguchi… nomeg a szóbanforgó... 

GLAY – új kiadványok a következő hónapokban

A J-rock színtér veteránjának számító GLAY idén nyáron három új kiadvánnyal is kedveskedik rajongóinak. Elsőként, május 25-én, a Hai to Diamond Anthology jelenik meg, amely 2 CD-t és 1 DVD-t tartalmaz, központi anyaga pedig a banda első (még független kiadós) albumának, a Hai to Diamondnak remixelt/remaszterelt változata (mivel aznap pont 20 éves lesz a lemez). Ehhez járnak... 
Tags:

Új hide tribute albumok! [Frissítve, videóval!]

Július 3-án hide tiszteletére két új tribute albumot is megjelentetnek! Ez egyfajta folytatása lesz az 1999-es tribute lemeznek, csak míg ott leginkább hide kortársai és zenész barátai tisztelegtek emléke előtt, itt számos mostanában népszerű/felkapott visual kei banda fogja feldolgozni dalait. Íme az illusztris tracklista: hide TRIBUTE Ⅱ -Visual SPIRITS- 01. UNDER CODE PRODUCTION... 

GLAY – új kislemez júliusban

Az idén már egy dupla albummal is jelentkező GLAY július 24-re jelentette be új kislemezét, melynek címe DARK RIVER/Eternally/Tokei lesz, és kétféle változatban fog megjelenni (limitált CD+DVD, regular CD). Mindhárom dal egyébként valamilyen promócióhoz köthető: míg az Eternally a banda egyik koncertjét hivatott fémjelezni, addig a másik két szám az NHK csatorna Gekiryuu~Watashi... 
Tags:

GLAY – új kislemezek és albumok!

A GLAY nagyon belehúzott az utóbbi időben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy rögtön két kislemezzel fognak egyszerre jelentkezni december 5-én, amit ráadásul január 23-án nem egy, hanem szintén kettő album követ majd! Alább olvashatjátok eme megjelenések részleteit, illetve a legvégén láthatjátok a két kislemez borítóját (az albumokét még nem hozták nyilvánosságra): JUSTICE... 
Tags:
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB