Főoldal » Posts tagged with "daichi miura"

Daichi Miura: Anchor – kislemez három új dallal!

Daichi Miura a tavaly novemberi album, a The Entertainer óta most jelentkezik először új anyaggal: az Anchor című kislemeze jövő héten, március 5-én jelenik majd meg és három szám lesz rajta, melyek közül kettőhöz készült videó, ráadásul a címadó dalhoz rögtön két verzióban is. Ezek közül pedig az Anchor PV-hez és a másik kiemelt dal, a Good Sign, a koreográfiát a... 
Tags:

2013 JPop szemszögből

A 2013-as év a japán pop világában több-kevésbé a papírforma szerint alakult, vagyis az év (számomra) legjobbnak bizonyult lemezei nagyrészt a már az évek óta stablian a kedvencek közé tartozó előadóktól érkeztek (de azért volt pár kellemes meglepetés és új kedvenc is), nomeg az eladási listákat is jórészt ugyanazok tarolták le, akik teszik ezt évek óta folyamatosan. Utóbbiban... 

J-Pop gyorskritikák: Akanishi Jin, Kat-Tun, Daichi Miura, Generations

Az utóbbi egy-két hónapban elég sok izgalmas (vagy annak igérkező) JPop kiadvány jelent meg, ami tökéletes kifogás / apropó arra, hogy most ízekre szedjem ezek közül azt a négyet, amire talán a leginkább kiváncsi voltam. Szóval nézzük, mennyire hozták a lemezek a tőlük elvárt, vagy remélt szintet! Akanishi Jin: #JUSTJIN (2013.11.06 – Warner) Ahhoz képest, hogy az első... 

Daichi Miura: The Entertainer – új album november végén

The Entertainer címen, november 20-án jelenik meg Daichi Miura új, sorban negyedik nagylemeze, amelyen persze szerepelnek majd a legutóbbi album, a két éve megjelent D.M. óta kiadott kislemezdalok is. Azonban a gyakori “a fél album már megjelent itt-ott korábban” megoldásokkal szemben itt kifejezetten jó az arány és a 14 számból tíz vadonatúj szerzemény lesz. És miután... 
Tags:

Miura Daichi – júliusi kislemez: Go for It

Miura Daichi július 10-én jelenteti meg 14. kislemezét Go for It címmel. A kislemez egy CD, valamint két CD+DVD verzióban lesz kapható három új dallal. Ebből a második, a Twinkle Shiny Star az énekes szerzeménye, és egy ideje a TOKYO CITY KEIBA Twinkle Race reklám alatt is hallható. A kislemez mellett Daichi június 30-án kezdte meg DAICHI MIURA LIVE TOUR 2013-Door to the unknown-... 
Tags:

Miura Daichi – kislemez decemberben

December 12-én érkezik a Right Now / Voice, Miura Daichi 13. kislemeze, háromféle változatban. A sima CD verzión kívül kétféle DVD-vel lesz kapható.  Annyit már tudni lehet a két dalról, hogy  A Right Now szerzői T.KURA & MICHICO, míg a Vocie Daichi saját szerzeménye, és a Kit Kat Otona no Amasa reklámzenéje. A borítókra még várni  kell, de a kislemezen a következők... 
Tags:
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB