Főoldal » Feature, Interjúk, Japán, Rock » Egy új korszak kezdete – Crossfaith interjú

Egy új korszak kezdete – Crossfaith interjú

A legutóbbi turnéja során végre főzenekarként tért vissza Budapestre a Crossfaith és ebből az alkalomból végre összehoztuk a régóta tervezgetett interjút: a koncert előtt leültem beszélgetni a csapat interjúfelelős részlegével, azaz az énekes Kenta-val és a basszeros Hiro-val. Átpörgettük az olyan a kötelező kérdéseket is, mint a tervek, turnés sztorik és hasonlók, de előkerültek szokatlanabb témák is, például a zenekar oszakai gyökerei, egy nagyon különleges koncertjük öt évvel ezelőttről, vagy éppen egy elképesztő sztori egy thaiföldi fellépésről. A koncertről a beszámolót és a fotókat ide klikkelve találjátok, az interjú angol változata pedig a JapanVibe oldalára került fel.

Nagyjából most tartotok a turnétok felénél, eddig mik a tapasztalaitok?

Hiro: Eddig minden jól ment, a turnébuszon az egyik előzenekarunkkal, az Ocean Grove-val osztozunk és nagyon jó arcok. Spanyolországban most játszottunk először főzenekarként, a lengyeleknél pedig, ahol tavaly a Pol’And’Rock gigafesztiválon léptünk fel, most egy nagyon jó klubbulit toltunk le. De az összes koncert jól sült el eddig.

Nemrég eléggé lesokkoltátok a rajongóitokat, amikor töröltétek a teljes, sok éves Instagram archívumotokat. Mi volt a döntés oka és mi a “New Era”, azaz új korszak, amire az első új posztokban utaltok?

Kenta: Idén beindítottuk a saját kiadónkat, ami Species Inc. néven fut és ezzel függetlenedtünk a nagy lemezkiadóktól és menedzsmentjüktől. Úgy éreztük, hogy az újrekezdéshez először szükség van egy tisztogatásra, emiatt töröltük a korábbi posztokat. A legutóbbi albumunk, az Ex_Machina fordulópontot, egy korszak lezárását jelentette számunkra, most pedig nemsokára kijön majd egy új EP, szóval szükségünk volt a tiszta lapra az újrakezdéshez.

A következő kérdés egyébként pont arról szólt volna, hogy készültök-e mostanában valami új kiadvánnyal. Szóval akkor egy EP lesz a következő? Kaphatunk valami előzetes infót, vagy még korai erről beszélni?

Kenta: Már megvan a megjelenési dátum, de még nem publikus, annyit viszont elárulhatok, hogy még tavasszal kijön a friss anyag.

Azzal, hogy most már függetlenek vagytok várható változás a hangzásvilágban a korábbi, nagy kiadós lemezekhez képest?

Kenta: Nem, nem igazán. Mondjuk a kezdetektől fogva mindig változtunk és szerettünk új dolgokkal kísérletezni, ezt természetesen folytatjuk továbbra is, az EP pedig hangzásban érettebb lesz, mint a korábbi anyagaink.

A turné előtt kihoztatok egy új dalt Endorphin címen, erről tudtok mesélni egy kicsit bővebben?

Kenta: Zeneileg a dalban már az elejétől jelen van egy tipikus, ’90-es éveket idéző rave hatás… már nyitásnak rögtön bejön az acid zenék jellegzetes basszushangzása. Érdekes, hogy ezt a japánok nem igazán szúrták ki, a Youtube-on viszon egy csomó komment jött külföldiektől, hogy “Hú, az az acid hagzás! Micsoda emlékeket hoz vissza!!” Szóval zeneileg ez a kilencvenes éveket idéző rave érzés a központi elem. Egyébként pedig azokról szól a dal, akik folyamatosan, kétségbeesetten küzdenek azért, hogy saját létüket bizonyítsák. Vannak akik drogokkal tömik magukat, mások szanaszéjjel tetováltatják a testüket csak azért, hogy érezzék, hogy élnek, de közben el is rejtik a valódi énjüket. Pedig a legfontosabb pont az a folyamat lenne, hogy, miközben felnőssz, szembenézel magaddal és ezzel egyben fel is szabadítod magad a korlátok alól. Szóval erről szól a dal szövege. (Endorphin @ Youtube)

A nagy áttörésetek, mind otthon, mind pedig nemzetközi sznten 2012 körül kezdődött és nagyjából ugyanekkoriban egy sor más, több-kevésbé hasonló zenét játszó, metalcore, post-hardcore, trancecore vonalon mozgó zenekar lett hirtelen nagyon felkapott Japánban. Olyanok, mint a Coldrain, SiM, Fear And Loathing In Las Vegas és társaik. Otthon, a sokszor azért eléggé különböző zenei világ ellenére is úgy tekintenek ezekre a zenekarokra, mint egy összefüggő szintér képviselőire? És ha igen, akkor manapság milyen irányba halad ez a színtér?

Kenta: Igen, igen, Japánban abszolúte úgy hivatkoznak ezekre a csapatokra, mint akik egy szintér részeit képezik… és mi vagyunk az egyik legkeményebb zenekar, hehe! De igen, ezek közül az együttesek közül pár… vagyis igazából majdnem mind eléggé különböző zeneileg.

Hiro: Ahhoz képest, hogy mi volt 2012-ben nagyon sokat nőtt a színtér. A Coldrain például nemrég rendezte meg a saját fesztiválját Blare Fest néven, ahova egy sor külföldi zenekart is meghívtak, olyanokat, mint a We Came As Romans, a Fever 333

Kenta: … a The Word Alive

Hiro: … valamint több nagyon felkapott japán zenekar is fellépett náluk. Szóval ez a “loud rock színtér”, ahogy Japánban emlegetik, folyamatosan növekszik. De van egy nagy különbség más országokhoz képest, hogy itt a közönségben, ha mondjuk van… ezer ember, akkor azok közt kb. tíz akad csak, aki játszik valamilyen hangszeren és csak öten közülük vannak benne valamilyen zenekarban. Szóval ez a helyzet Japánban és ez eléggé problámás, mivel nincs túl sok zenekar.

Szóval hiányzik a színtérről az újgenerációs utánpótlás?

Hiro: Van pár fiatal zenekar, de nem sok. Emiatt van, hogy habár mi a loud rock színtérhez tartozunk, sokszor lépünk fel olyan együttesekkel, akik más műfajból érkeztek, pl. ska punk zenekarokkal. Ami persze jó dolog valahol, de jobban örülnék, ha több hozzánk hasonló csapat akadna, akikkel megoszhatjuk a színpadot.

Kenta: A japán keményzenés színtér sokkal kisebb, mint a mainstream, szóval a helyi zenekarok így próbálnak túlélni a japán rockszíntéren belül.

Az évek alatt egy csomó zenekarral dolgoztatok együtt, felbukkantak a lemezeiteken többek közt a Coldrain, SiM, Rize vagy külföldről az Enter Shikari és a Skindread tagjai. Ezek a zenekarok mind eléggé közel állnak hozzátok zeneileg, de volt egy meglepő kívétel, amikor az amerikai hip-hop csapat, a Ho99o9 bukkant fel vendégként az Ex_Machina egyik dalában, a Destroy-ban. Hogy találtatok rájuk és hogy jött a közös munka ötlete?

Kenta: Először akkor futottam bele a nevükbe, amikor a stúdióban a menedzserünk hallgatott tőlük valamit, én pedig felkaptam a fejem, hogy “Hohó, mi ez!?” Habár hip-hop-ot játszanak, de megvan bennük a rockzenék agressziója, ami miatt inkább hangzanak úgy mint egy hardcore punk zenekar. Szóval így jött az ötet, hogy felkérjük őket vendégeskedni a Destroy-ba. (a Destroy klipje a Youtube-on)

Hiro: De mielőtt felkértük őket még láttuk a koncertjüket is Shanghaiban, egy fesztiválon. Különböző színpadokon játszottunk volna pont egy időben, de a mi fellépésünket valamiért lemondták az utolsó pillanatban, így végül meg tudtuk nézni őket. Aztán a koncertjük után együtt ittunk és dumáltunk a backstage-ben (a nagy találkozásról van is egy kép a Ho99o9 FB oldalán), ekkor vetettük fel, hogy tök szívesen elhívnánk őket Japánba koncertezni, meg hogy csinálhatnánk majd együtt valamit.

Kenta: És ezek után, nem sokkal később sikerült is meghívni őket Japánba.

Legutóbb két éve játszottatok Budapesten, akkor is itt a Dürerben, az Underoath előzenekaraként. A koncert után beszélgettem a hely egyik biztonsági őrével, akit ismerek régebbről és ő mondta, hogy habár a pályája során sokszáz rock, punk, hardcore és metal zenekart látott már, nem nagyon jut eszébe mégegy, amelyik ennyire maximális erőbedobással és energiával tolta volna le a koncertet az első pillanattól az utolsóig. Mi motivál titeket és hogy vagytok képesek minden egyes este ennyire 100%-os erőbedobással játszani?

Kenta: Haha, egyszerűen csak arról van szó, hogy jobban szeretem így, durván nyomni a koncerteket. Én is rengeteg zenekart láttam élőben és mindig is jobban tetszettek azok, akik durvább show-t nyomtak. Például az Underoath is ilyen. Mindig tejesen megőrülnek, folyamatosan, minden egyes másodpercben megy az üvöltés és a headbang. És Spencer… amikor üvölt abszolút átjönnek az érzései és látod rajta, hogy beleadja minden erejét és energiáját. Ez még akkor is átjön, amikor csak a Youtube-on nézel tőlük koncertvideókat. Fiatalkoromban egy csomó koncertfelvételt néztem online, többek közt tőlük is és mindig azok voltak a kedvencek, ahol a súlyosság mellé ott volt az érzelem és az erős színpadi jelenlét is.

Hiro: Gimnazista korunkban néztük egy csomót az élő videóikat és habár mi, a Crossfaith-ben nem követünk semmiféle vallást… na, tudod, az Underoath-ék ugye keresztények, mindig imádkoznak a koncert előtt, meg ilyesmik és amikor Spencer énekel, akkor látod, hogy az istenének énekel. Mi nem hiszünk semmilyen istenekben, de mégis, amikor játszok, minden erőmet beleadom, úgy, mintha valakinek játszanék. Nem tudom, talán a régi önmagamnak, a fiatal Hiro-nak, aki még mindig nem hiszi el, hogy ez, amit csinálunk az tényleg a valóság.

A Crossfaith mellett csináltok vagy terveztek bármilyen mellékprojektet? Arról példéul évek óta folyamatosan jönnek a kérdések a rajongóktól, hogy Teru nem akar-e esetleg kiadni valami EDM-es szólócuccot.

Kenta: Most nem igazán van tervben ilyesmi. Én szoktam vendégénekesként szerepelni más zenekarokban, plusz Tatsu is szokott dobolni itt-ott, de ennyi. De amúgy jaja, Teru mindig szeretett volna csinálni valamit szólóban, de jelenleg egyszerűen nincs időnk mellékprojektekre, most nagyon a Crossfaith-re kell fókuszálnunk.

Eredetileg Oszakából származtok, ami többek közt a szokatlan, extrém zenei színteréről és a fura humoráról is ismert. Ez az oszakai háttér hatással volt valamilyen módon a zenétekre és gondolkodásmódotokra?

Kenta: Igen, abszolút! A Crossfaith-es idők kezdetén, olyan 2007 / 2008 kürül egy csomó helyi underground hardcore zenekarral koncerteztünk. Én akkor még csak húsz év körül voltam és nagyon sokat tanultam tőlük. De mindmáig nagyon szeretem Oszaka különleges hangulatát, nagyon különbözik Tokiótól.

Hiro: Én még mindig Japán fővárosaként tekintek Oszakára! (nevet) Azért is, mert akik ott élnek, azok többnyire ott is születtek, Tokióban viszont keverednek a legkülönfélébb városokból származó emberek. És tényleg, más ott minden, nem csak a zene, hanem például az is, ahogy az emberek öltözködnek, meg az ételek is… nagyon egyedi minden.

Metalcore és hardcore körökben eléggé bevett dolognak számít a társadalomkritika és az, hogy a zenekarok sokat beszélnek arról, hogy szerintük mik a fontos dolgok az életben, hogy mitől lesz értékes egy ember vagy milyen elvek szerint érdemes élni. Nektek vannak ilyen üzeneteitek, tanácsaitok a közönségetek számára?

Kenta: Hmmm… na, ez egy nehéz kérdés. (gondolkodik egy ideig) Ez csak az én személyes véleményem, de én úgy érzem, hogy mielőtt valaki nekiindul felfedezni a világot és elutazik távoli helyekre, azelőtt saját magát kell felfedeznie és megismernie, a saját környezetében, az őt körülvevő barátok és emberek körében. Szerintem ez az egyik legfontosabb dolog.

Először még nagyon a pályátok elején, 2012-ben játszottatok itt, mint a Bury Tomorrow és a Bleed From Within előzenekara…

Kenta & Hiro: A bombariadó!

Haha, igen, igen, szóval emlékeztek rá, amikor a koncert után bombariadó miatt kijött a rendőrség és a klub átvizsgálásának idejére mindenkit kitereltek az utcára? Az azóta eltelt sok-sok évnyi turnézás alatt voltak még ehhez hasonlóan szokatlan élményeitek?

Kenta: Haha, nem, igazából az a bombariadó volt a legrosszabb, a többi interjúban is emlegettem, hogy mennyire meg voltam rémülve. De azért voltak még fura dolgok bőven… nem is tudom…

Hiro: Az ételmérgezés?

Kenta: Huh, igen, az is! Meg volt egy eset Thaiföldön, amikor a közönségből valaki a koncertünk alatt felgyújtotta a kezét! Rácsavart valami papírt talán, lelocsolta olajjal és begyújtotta. Aztán földhözvágta az egészet.

Hiro: Hiába, ilyen Thaiföld, hah!

Kenta: Ott így buliznak az emberek a koncertek alatt! (nevet) Az volt a legőrültebb eset, de egyébként később játszottunk még ott többször és a többi koncert fantasztikus volt.

Rengeteget turnéztatok főzenekarként és előzenekarként is, melyiknek milyen előnyei és hátrányai vannak és melyiket szeretitek jobban?

Kenta: Elég különböző élmény mindkettő. Mindkét esetben vigyáznom kell, hogy ne vágjam tönkre a hangomat, de ha főzenekar vagyunk, akkor ez nagyobb kihívás, mert hosszabb a játékidőnk minden este. De hogy melyiket szeretem jobban? Hmmm… inkább azt amikor főzenekar vagyunk, elvégre is akkor az a mi színpadunk! De a support zenekaroskodás is jó móka… főleg, akkor, amikor lemossuk a főzenekarokat a színpadról. Feltűnt, hogy Európából jó ideje nem is kapunk előzenekaros meghívásokat, szerintem azért mert túl sok főzenekart nyomtunk le (nevet).

Az utolsó kérdésem egy régebbi, több évvel ezelőtti eseményhez kapcsolódik, amikor 2015-ben a világörökségi helyszínként nyilvántartott híres Nikko Toshogu szentélynél játszottatok. Hogy jött össze az a fellépés és milyen élmény volt egy ilyen helyen játszani?

Crossfaith @ Nikko promófotó (a Red Bull oldaláról)

Hiro: Wow, hallottál arról a koncertünkről?

Kenta: Igazából ott a Red Bull részéről jött az ajánlat. Megkérdeztek minket, hogy “srácok, akartok valami szokatlan helyen és környezetben játszani?” A vicces az egészben pedig az volt, hogy pont ez előtt a megbeszélés előtt beszéltünk róla egymás közt, hogy milyen jó lenne egyszer valami világörökségi helyszínen koncertezni. Szóval bedobtuk, hogy esetleg valami világörökségi helyszín szóbajöhet? Például a Nikko szentély, az baromi jó lenne. Ami ugye nagyon híres hely, de mondjuk nekem fejben úgy él inkább az egész, mint templom, nem mint látványosság, szóval azt hittem, hogy nagyon szigorúan veszik majd a vallási dolgokat, közben meg ugye én folyton olyanokat éneklek, hogy “Fuck You!”, “Go To Hell!”, “Kill ’em All!”, meg ilyenek. De nagyon szívélyesen fogadtak minket, sőt, kiderült, hogy a templom vezetője óriási Iron Maiden rajongó! (nevet) Teljesen le voltunk döbbenve és a végén még mondta is nekünk, hogy “Nagyon súlyos zenét nyomtok, nagyon tetszik, gyertek máskor is!” Szóval komolyan… a zene nem ismer határokat!

Köszönöm az interjút!

(Köszönet a New Beat-nek és a Kinda Agency-nek, hogy lehetővé tették az interjút!)

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB