Born x Lycaon (2014.09.07 ~ Feierwerk, München)

A fiktív, “az év legfontosabb európai visual kei turnéja” címet idén egyértelműen a baromi jól kiagyalt, közös Born x Lycaon koncertszéria nyerte. Mondjuk konkurencia nem volt túl sok, merthogy az idén a kontinensre látogató, úgy-ahogy hasonszőrű előadók, szinte mind visszatérők voltak (Satsuki, Deathgaze, Miyavi, LM.C, Girugamesh), rajtuk kívűl pedig ki volt még? Kamijo és a Jupiter, de félig-meddig ugye ők is visszatérők (ráadásul előbbi csak egy koncertet adott és utóbbiak se sokkal többet), csakúgy, mint a Sukekiyo, Kyo fura-kisérleti szóló-zenekara… plusz ott volt még az eléggé csúnyán sikerült, a fejetlenségbe és több helyen érdektelenségbe fulladó heidi. turné.

A Born x Lycaon ellenben egy komoly, hosszabb turné volt, két olyan zenekarral, akik még soha nem jártak a kontinensen és akik a legizgalmasabb újabb generációs csapatok közé tartoznak. És, hogy mitől volt ez a turné olyannyira jelentős? Attól, hogy sikeres volt. Pedig a szervező komoly rizikót vállalt azzal, hogy két olyan csapatot hozott el, akik nem a garantáltan tömegeket vonzó nevek közé tartoznak. Mert míg pár éve még bátran bele lehetett vágni ilyesmi kalandokba, addig mára sokat változott a helyzet… nem nagyon lehet mit szépítgetni azon, hogy a visual kei népszerűsége visszaesett sajnos az évekkel ezelőttihez képest, ráadásul sokszor eléggé kiszámíthatatlan, hogy a közönség mire vevő és mire nem. De úgy néz ki, hogy a B7Klan (akiknek eddig is számtalan turnét köszönhettünk, köztök jópár olyat is ugyebár, ami hozzánk is eljutott) most jól tippelt és belenyúlt a tutiba: a turné hét várost érintett, szerte-széjjel a kontinensen Moszkvától Párizsig bezárólag és mindenhol hozta legalább azt a minimum nézőszámot, ami ahhoz kellett, hogy ne legyen bukós az adott koncert, több helyen azonban elég szépen túl is teljesítette ezt.

Többek közt Münchenben is, ahova én is kiutaztam a turné miatt. Itt a helyszín a ránézésre bő 400 fős Feierwerk volt, ami előtt, már amikor a koncert előtt kb. másfél órával odaértem, akkor is elég sok ember várakozott… pedig még akkor is csöpörgét az eső, ami az azelőtti bő egy órában szétáztatott mindent és mindenkit. Mert ugye sokan már kimentek korábban, főleg, hogy nem nagyon utalt semmi jel arra, hogy eső lesz… aztán később délután fele (kb. pont amikor beértem vonattal a városba) hirtelen leszakadt az ég és el sem állt vagy egy órán át. Én amennyire lehetett falak mellett és fák alatt osonva igyekeztem a helyszín felé, de így is szénné áztam mire odaértem, akik pedig már kint voltak, ha lehet még rosszabbul jártak, mivel a kicsit gyártelep szerű környéken a világon semmi hely nem volt, ahova be lehetett volna húzódni. Szóval a gondosan belőtt frizurák és sminkek helyett, csapzott hajzatok, ázott ruhák és elfolyt festékek voltak mindenhol… de a lelkesedésnek ez sem tudott betenni. Láthatólag mindenki amolyan “ja-ja, szarrá áztunk, ez van, de akkor is mindjárt koncert!!” hangulatban volt, valaki még az esőtől közel felismerhetetlenre ázott koncertjegyét is kedélyesen mutogatta körbe, hogy nah, erről vajon, hogy olvassák be a vonalkódot a beengedésnél?

Persze aztán nem volt gond a jeggyel, csak vigyorogva, meg kicsit bocsánatkérően rálegyintettek a kapuban, mikor végre elkezdődött a beengedés (mármint a normál, szűk fél órával a VIP entry után) és betódult mindenki. Már eddigre is egész sokan összegyűltünk, meg később is még érkeztek az emberek folyamatosan (Magyarföldről összesen hatan volktunk jelen egyébként), szóval végül majdnem teljesen megtelt a terem, de első körben persze mindenki inkább a merch pultot foszotta le, ahol elég masszív kínálat volt: CDk, DVDk tömege, pólók, poszterek, meg egy halom mindenféle random apróság. Szóval lehetett költekezni bőven, utána meg irány a terem, ahol egy kis várakozás után, elsőként felbukkant a színpadon a…

BORN

Nos, az igazat megvallva sose voltam különösebben oda a Born zenéjéért. Nem rosszak, sőt… de valahogy mindig azok közé a csapatok közé tartoztak, akiknek követtem a munkáját, de az igazi favoritok közé sose kerültek be. Szóval ha ők jöttek volna csak egyedül turnézni, biztos utazok el megnézni őket… viszont így utólag már baromira örülök, hogy láttam őket: maguk a számok most sem mozgattak meg jobban, mint eddig, de az a punkos, aggresszív energia, ami a lemezeiken is jelen van, így élőben egész egyszerűen lehengerlő volt. Néha szinte el is felejtettem, hogy nem punk, hanem vk koncerten vagyok, annyira átütő volt a true-punk hangulat…

Maga a zenéjük is sokszor elég erősen a durvább punk felé hajlik ugyebár, ami így élőben még sokkal jobban átjött és akkor emellé még ott volt az énekes, énekes, Ryoga is. Aki olyan volt, mintha egyenesen a műfaj japán aranykorából, a kora nyolcvanas évekből időutazott volna előre három évtizednyit. Vagy mintha a legfőbb helyi punk legenda, a The Stalin énekesének, Endo Michiro-nak lett volna valami fiatalabb klónja. Hogy ez a hasonlóság annyira talán nem véletlen, arra már a koncert idején legfrissebb Born kiadvány, a The Stalin -666- mini-album címéből is tippelni lehetett és itt sajnáltam igazán, hogy (a Lycaonnal ellentétben) a turné előtti interjúnál a Born annyira használhatatlan, félmondatos válaszokat küldött vissza, hogy végül fel sem került az anyag az oldalra… pedig ott a kérdések közt előkerültek a punk hatások is és érdekes lett volna olvasni, hogy mennyire inspirálta őket a klasszikus helyi színtér. No mindegy, kicsit elkalandoztunk, tehát vissza a koncerthez: szóval Ryoga egyszerre pokoli jó és teljesen elvetemült frontemberként abszolúte uralta a színpadot… plusz néha nem csak az, merthogy folyamatosan fejest ugrott a közönség közé, de a többiek, köztük a jó egy éve support basszerosként velük levő Mio (aki egyébként régebben a Lycaon-ban is megfordult) is baromi nagy lelkesedéssel nyomta az itt-ott dallamosabb, néhol meg már-már lírai, de azért nagy részében sokkal inkább veszedelmesen aggresszív rockot.

Nagyjából egy órányit játszottak és hát azt kell mondjam, hogy maximálisan korrekt koncert volt ez. Viszont amivel kicsit meg vagyok lőve az a setlist, mivel ugye csak amolyan felületes Born hallgató vagyok, ezért a számcímekkel abszolúte nem vagyok képben, helyben meg nem sikerült setlistát becserkészni egy fotó erejéig, de itt találtam egyet, szóval reméljük stimmel, de felelősséget nem vállalok érte:

01.THE ANTHEM
02.THE STALIN
03.SKIN
04.Devilish of the PUNK
05.DEMONS
06.ProudiA
07.BLASTED ANIMALS
08.RADICAL HYSTERIA
09.Karasu
10.BREAKTHROUGH
11.SATISFACTION?

Encore:
12.Chemical Romance

LYCAON

Mivel két kb. egyenrangú együttesről volt szó, nem volt kialakult sorrend, hanem a két csapat az egész turné alatt ide-oda cserélgette, hogy ki játszik elsőként / másodikként, direkt mindenféle rendszer nélkül, csak az utolsó pillanatban döntve, hogy meglepetés legyen a dolog. Az első két koncerten a Lycaon kezdett, aztán pont Münchenre fordult a dolog a legnagyobb örömömre, mert hát azért nekem mégiscsak ők voltak az este főzenekara. Már a korai kiadványaikon is volt egypár eléggé korrekt dal, de igazán a 2010-es Eros kislemez környéként kerültek be nálam az újgenerációs vk kedvencek közé, amikor elkezdtek  zeneileg egyre érdekesebb dolgokkal isérletezni… ami miatt pár régebbi rajongó annak idején eléggé háborgott, máig nem értem miért. Merthogy mi azzal a gond, hogy egy több-kevésbé tucat-vk csapat helyett kaptunk egy egyedi stílusú, baromi izgalmas és a szó legjobb értemlében kiszámíthatatlan zenekart. Akik amellett, hogy hűen követik a Kiyoharu által kijelölt vk alirányzatot (és a legjobbaktól sose szégyen tanulni ugyebár), szerencsére nem álltak le ennyinél, hanem az újabb mnkáikkal tényleg egyedi színt vittek a zenéjükbe, kinézetükbe, meg úgy általában az egész vk műfajba.

Pár koncertfelvételt már láttam tőlük, szóval kb., tudtam mire számíthatok, node élőben azért mégiscsak sokkal hatásosabb az az egész zenekart körbelengő, kicsit dekadens, kicsit eszement atmoszféra, ami annyira érezhető mindenben, amit csinálnak. Persze a zenekar esszenciáját itt is az énekes testesíti meg a leginkább… Yuuki, a vadpinky hajával, arisztokratikus gesztikulálásával, nomeg az elmaradhatatlan, még a csapat zenéjében is visszatérő elemnek számító ostorával megintcsak egy tökéletes frontember és a vezetésével nagyon gyorsan felpörgették a közönséget (jó, mondjuk ez a Born féle felvezetés után már nem volt ez olyan nehéz) és végig nagyon közvetlenül viselkedtek, nomeg ők is maximálisan élvezték és kihasználták azt, hogy nincs kordon és rendszeresen a közönség soraiban landoltak… főleg a persze most is a trademark kalapjában pózoló Satoshit nem lehetett elszakítani az első soroktól. (A színpad előtti kordon hiánya mondjuk a fotózás szempontjából nem volt a legjobb dolog, a nagyon nem ilyesmikre kitalált szegény kis lestrapált fotómasinám nem is nagyon tudott semmi értékelhetőt összehozni… node ez van, a koncertek nem is a fotósok kedvéért vannak, szóval ez sem panasz volt, csak mentegetőzés a vacak képek miatt.) A többiek meg… a basszgitáros Hiyuu hozta a vk szépfiú figurát (élőben egyébként, ahogy ez talán a képeket is látszik, ha lehet még jobban emlékeztet Aoi-ra), Zero a koncert végefele összekócolódva még a szokásosnál is inkább úgy nézett ki, mintha egy színhibás, szőke puli ülne a fején, Ichirou pedig… nos, hallatszott, hogy ott volt a dobok mögött valahol, de belőle kb. semmi nem látszott.

Zeneileg meg olyan volt az egész koncert mint valami mini best of (ami korrekt dolog is a helyi rajongókkal olyankor, mikor egy zenekar először lép fel egy ilyen messzi-messzi helyen), kb. az összes felkapottabb daluk felbukkant szépen sorban, Eros, Psychedelic Jelly, meg az a nagy személyes kedvenc, amiben nagyon nem voltam biztos, hogy előszedik-e a koncertre: a lassú, vontatott, totál beteg hangulatú kuro no datura, az egyik legegyedibb, legjobb szerzeményük. A végére, ráadásként pedig, mint koktélcseresznye a krémes süti tetején, ott volt a szimplán zseniális Aventure is. Meg ha ez nem lett volna elég kaptunk egy -akkor még- kiadatlan dalt is (Shadow). És picit visszakanyarodva a Born-hoz: Ryogának meg jár plusz egy trúság pirospont azért, mert nem hátul, a backstage-ben ücsörgött a Lycaon koncertje alatt, hanem, már smink nélkül, az orráig kapucnis pulcsiba csomagolva, hogy ne legyen azért olyan egyszerű észrevenni, kijött és pár szám erejéig beállt tombolni a közönség közé az első sorokba. És ha már közönség: régebben volt pár elég negatív tapasztalatom a német vk közönséggel kapcsolatban, mert a végletek közt váltogatva, hogy borzalom agresszívek, vagy siralmasan punnyadtak voltak, de most semmi ilyen nem volt, pokoli jó hangulat volt, ment a tombolás ezerrel, szóval már csak ilyen szempontból is hibátlan volt a koncert, Meg úgy mindenhogy máshogy is, szóval nálam nem csak az év legfontosabb vk turnéja címet kapják meg, hanem az év vk / JRock koncertje címet is simán ez az este viszi.

És ami a lényeg ugye: mivel ez ennyire jól sült el a szervezők részéről is, így remélhetőleg lesz majd folytatása a dolognak jövőre, remélhetőleg hasonlóan izgalmas zenekarokkal. Setlist sajna a Lycaon koncerthez egyáltalán nincs, van itt ellenben egy hamburgi és egy párizsi, de ahogy látszik azokból is, nem csak a számsorrendet, hanem magukat a lenyomott dalokat is nagyon variálták, szóval csak részleges átfedések vannak azzal, amit Münchenben játszottak. Alább még pár fotó, ha pedig valaki lemaradt volna róla: a Lycaonnal a turné előtt készült exkluzív interjúnkat itt találjátok.
(És igen, igen, tudom, hogy ez az egész beszámoló rémesen megkésett, node volt rá ok, a hosszadalmas fotóengedélyeztetési procedúrától kezdve, a krónikus időhiányon át minden egyébig… de így legalább egyben egy évzáró turnás összefoglaló is lett a cikkből. De ettől függetlenül bocsi a késés miatt!)

GALÉRIA

BORN

LYCAON