Főoldal » Hírek, KPop » AlphaBAT – újabb KPop koncert Budapesten [Frissítve jegyinfókkal]

AlphaBAT – újabb KPop koncert Budapesten [Frissítve jegyinfókkal]

A Be.A eléggé furcsa körülmények közt bejelentett, promózott, majd lemondott koncertje / turnéja után a Beyond Entertainment újra célbaveszi Budapestet, most azzal az AlphaBAT nevű csapattal, akiknek év elején már leszerveztek egy turnét. A hazai koncert pontosan egy hónap múlva, május 27-én esedékes, a helyszín a Dürer Kert lesz, jegyárakról a nagyon utolsó pillanatos bejelentés ellenére sincs semmi hír egyelőre, hazai szervező pedig a Be.A koncerthez hasonlóan nincs megjelölve. Szóval egyelőre itt tart a dolog, kiváncsian várjuk, hogy mi sül ki ebből. Alább minden eddig publikus infó egybeszedve, plusz a link az FB eseményhez, mi pedig frissítünk, amint van bármi fejlemény.

És hogy mit érdemes tudni a csapatról? 2013 legvégén indultak, 2014-ben kijött két mini albumuk, volt pár nagyjából felkapott slágerük (főleg a Ttantara) de nem szerepeltek túl jól a toplistákon, így nem volt túl meglepő, hogy ezután hosszabb időre eltűntek. 2016-ban bukkantak fel újra, új ügynökség alatt, drasztikusan átalakult felállással és végül tavaly nyáron hoztak ki egy EP-t két friss dallal. Alább megtaláljátok a videót az utóbbi címadó számához (Get Your Luv), pár régebbi klip társaságában.

AlphaBAT
2018.05.27, vasárnap
Dürer Kert
fb esemény

Frissítve (május 9):
Időközben beindult a jegyelővét is négy különbözó kategóriával. Jegyeket a Tixa oldalán keresztül tudtok venni.

Standard / 6 300 Ft
Bronze/ 11 000 Ft (pacsi)
Silver / 22 000 Ft (korai beengedés, ölelés, csoportkép)
Gold / 32 000 Ft (első körös beengedés, ölelés, csoportkép, fansign)

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB