Főoldal » Hírek, KPop » AKMU: Hamarosan visszatérés, az első teljes albummal! [Frissítve még egy MV-vel]

AKMU: Hamarosan visszatérés, az első teljes albummal! [Frissítve még egy MV-vel]

Az AKMU még ősszel bejelentette téli visszatérését, azóta pedig napról napra egyre több infót tudunk meg az új lemezről. Az első és talán legfontosabb, hogy ez lesz az első nem mini hanem studió album a tesóktól, amibe ráadásul elég sok energiát fektetnek. Az album az Adolescence (vélhetően ez lesz a cím), a korábbi projekt folytatásaként az előző lemezhez társulva jelenik meg. Az album várhatóan 8 számból áll majd, melyet mind a duó fiú tagja írt. Ami még érdekesebbé teszi az új CD-t, a ma hozzá megjelent 22 perces rövidfilm. Korábbi klipjeikben láthattuk, hogy jól megy a történet mesélés, így nem örömmel tölthet el, hogy most 22 percig nézhetjük a YG új alkotását. A film, az album dalaiból áll össze és az együttes vitából alakuló, ideiglenes feloszlásának fikciós történetét mutatja be. Annak pedig örülhetünk, hogy a múltkori “fenyegetőzés” ellenére, Lee Chan Hyuk egyelőre nem vonult be a seregbe! Az album koreai időszerint, holnap délben fog megjelenni.

Frissítés:

Időközben a mai napon kijött még egy MV a balladás Last Goobye-hoz.

Tracklist:

  1. Live
  2. Reality
  3. Last Goodbye
  4. Play Ugly
  5. CHOCOLADY
  6. YOU KNOW ME
  7. Way Back Home
  8. Will Last Forever

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB