Főoldal » Beszámolók, Bulik » Nippon Shoxx #40 (2014.02.15 ~ Kék Yuk)

Nippon Shoxx #40 (2014.02.15 ~ Kék Yuk)

ns1402Megvolt a “nagy visszatérés” és habár előzetesen azért kicsit aggódtunk, hogy hogyan sül majd el a közel egy évnyi kihagyás utáni első Nippon Shoxx buli, szerencsére minden a lehető legjobban alakult! Tavaly áprilisban pont a 10. évfordulós NS után voltunk kénytelenek úgy dönteni, hogy egy ideig pihenőpályára rakjuk a Shoxx bulikat, mivel több ok miatt (a japán vk színtér gyengélkedése, a pop irány előtérbe kerülése és az éppen akkor csúcson levő irreális bulidömping) annyira megcsappant a látogatottság, hogy feleannyian voltunk már csak mint akár csak úgy másfél évvel korábban is. Így, az erölködés helyett inkább úgy döntöttünk, hogy visszaveszünk a tempóból, kicsit pihentetjük a dolgot és az addig megszokott havi rendszeresség helyett csak párhavonta csinálunk Shoxx bulikat.

Végül kicsit elcsúsztak a dolgok és az eredeti ősz környéki terv helyett az idei év eleje lett becélozva. Viszont, mikor ez valamikor októberben először szóbakerült nyilvánosan is, annyira elsöprő és pozitív volt a visszajelzés, hogy a korábbi bizonytalankodás helyett óriási lelkesedéssel indultunk neki a projektnek. Végül február közepe lett az időpont és már a flyer is kijelölte az irányt, azaz az újraindulással együttjáró részleges megújulást: a SiM az egyre inkább megerősödő metalcore vonalat képviselte, a Mejibray pedig azt az új visual kei genrációt, amelyik végre úgy néz ki, hogy ki tudja kicsit rántani a műfajt a gödörből és újra fel tudja pörgetni a dolgokat. Ők, a Lycaon, Liphlich, Royz és társaik egyre jobb zenéket csinálnak és emellett kezdenek is egyre inkább befutni is, szóval remélhetőleg nekik köszönhetően újra felpörög majd a némileg lendületét vesztett műfaj. Persze az újdonságok mellett azért a régi kedvencek játszották a főszerepet és már csak emiatt is kicsit retró hangulata volt a bulinak… olyan érzés volt, mintha újra valahol félúton lennénk a régi-régi, Marco Polo Clubos idők és a Kék Yukas csúcskorszak közt. Amikor már kezdtek beindulni a dolgok, szóval már túl voltunk a korai kis baráti összejövetelekhez hasonló partykon, de még nem jött el a 250-300 fős gigabulik ideje.

A családias hangulat már csak azért is eszünkbe jutott, mert egyrészt azért persze most sem voltunk olyan húde sokan (úgy voltunk vele, hogy ha 100 ember eljön és csinálunk egy fasza bulit, már boldogok vagyunk, ehhez képest 160-an jöttek el és extra nagyon fasza lett a buli!), másrészt meg, mivel a kisebb, barátibb Vörös Yukban voltunk. És mivel jól sült el a buli és nagyon jó volt a hangulat, így persze lesz majd folytatás is… természetesen nem a havi rendszerességgel továbbra sem, hanem a tervek szerint úgy kb. 4-5 havonta (amikor pedig nincs a közelben NS, akkor továbbra is lesz vk kisterem a Groove-okon) és közben meg reménykedjünk, hogy a fentebb emlegetett újabb vk generáció tényleg felpörgeti a műfajt és megint, majd úgy igazán beindulnak majd a dolgok. Addig is… alább egy két kép, a teljes adag szokás szerint a fórumon, az alábbi linken találjátok, nomeg mégalább megtaláljátok a tracklistát is!

képek / pictures




(Egyébként: ha valaki csodálkozott a dekor miértjén, akkor egyszerűen csak arról volt szó, hogy megkaptuk a Yuk előző napi Valentin napos bulijának dekorációját, szóval emiatt lepett el mindent a szívecskeáradat <3 <3 <3)

*Case
Buck-Tick: D.T.D.
Buck-Tick: chikatetsu no Melody
Buck-Tick: Mona Lisa
Buck-Tick: Speed
Buck-Tick: My Baby Japanese
Buck-Tick: Cyborg Dolly, sora-mimi, Phantom
Gazette: Mad Marble Hell Vision
Royz: Lilia
Matenrou Opera: Mermaid
Crossfaith: Jagerbomb
One OK Rock: Riot!!
Vamps: Gotta Kickstart Now
Mejibray: Messiah
Miyavi: Ahead Of The Light
Acid Black Cherry: Pistol
DéspairsRay: Hollow
OZ: Detox
Lycaon: ji.re.n.ma
LM.C: Ah Hah!
the GazettE: The Stupid Tiny Insect
Versailles: Philia
SiM: Who’s Next
Fear, and Loathing in Las Vegas: Step Of Terror
One OK Rock: Deeper Deeper
Screw: Cavalcade
Buck-Tick: Climax Together
DéspairsRay: Born
Acid Black Cherry: kuroneko ~Adult Black Cat~
Royz: Egoist
the GazettE: Psychopath
Golden Bomber: Dance My Generation
Crossfaith: Omen

*Ji
Dir en grey: saku
One OK Rock: kanzenkankaku Dreamer
Moran: Illuminati (Malice Mizer Cover)
Dir en grey: Cage
Gackt: Ghost
Merry: Zero
DéspairsRay: forbidden
Dir en grey: Raison d’etre
Miyavi: Horizon
Luna Sea: Rosier
Deathgaze: Dead Blaze
GLAY: yuuwaku
Cinema Staff: Great Escape
Screw: Deep Six
Orange Range: ikenai taiyo
Vaniru: Cosmic Night
Dir en grey: Obscure
Buck-Tick: muma -The Nightmare-
TM Revolution: Resonance
Aural Vampire: Preservative Women
Oz: Venom
X Japan: Scars
Dir en grey: The Final
SiM: Murderer
Gackt: Vanilla (Mars Edition)
One OK Rock: re:make
Maximum The Hormone: zetsubo Billy
Satsuki: Pray For The Sun
An Cafe: Maple Gunman
Black Gene For the Next Scene: Doom
the GazettE: The Suicide Circus
Nightmare: Belive
hide: Dice

*Case
Mejibray: Die Kusse
Liphlich: Manic Pixie
Lycaon: Psychedelic Jelly
SiM: Killing Me
Vamps: Trouble
Girugamesh: Zecchou Bang!!
Crossfaith: Monolith
Nocturnal Bloodlust: V.I.P
Dir en grey: Different Sense
the GazettE: Inside Beast
Buck-Tick: My Fuckin’ Valentine
One OK Rock: The Beginning
Sads: Pornostar
hide: Pink Spider
Sadie: Meteor
Aural Vampire: Darkwave Surfer
Mejibray: Sadiesgate
Anna Tsuchiya: Rose
Közi: Honey Vanity
Velvet Eden: Sad Mask
Dir en grey: hageshisa to, kono mune no naka de karamitsuita shakunetsu no yami
Screw: Duality
the GazettE: Vermin
Babymetal: Headbangeeeeerrrrr!!!!!
Buck-Tick: dokodanjo Beauty
Lycaon: Aventure
Deathgaze: Blood
D=Out: kanden 18 gou
Dio -Distraught Overlord-: Carry Dawn
Malice Mizer: Beast Of Blood
Maximum The Hormone: chu chu Lovely muni muni mura mura purin purin boron nururu rero rero
Screw: Vegas
The Blue Hearts: Linda Linda
SiM: Blah Blah Blah
One OK Rock: C.h.a.o.s.m.y.t.h.
LM.C: Oh My Juliet
Buck-Tick: Love Letter
Maximum THe Hormone: What’s Up People!!
SuG: Love Scream Party
Girugamesh: Incomplete
Kat-Tun: Don’t U Ever Stop
Gazette: The $ocial Riot Machine$
Dir en grey: Machiavellism
Guru Guru Eigakan: utae!
Merry: isezakichou Blues

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB