Szinte pontosan egy évvel a tavalyi MCND koncert után újabb fiatal K-Pop fiúcsapat érkezik Budapestre: a 2021-ben alakult Luminous!
A négy tagú csapat 2021 őszén indult, de már a szeptemberi hivatalos debüt előtt kiadtak egy mini-albumot, öt dallal, köztük egy-egy, a tagok által írt szóló szervzeménnyel. Ezt azóta két újabb mini-album követte, valamint egy kislemez, tavaly nyár végén pedig végre megjelent az első teljes albumuk, a Luminous in Wonderland is.
A csapat elsősorban cool, középtempós, pop és hip-hop elemekből építkező dalairól ismert és eddig hat klipjük jelent meg, melyek közül három már átlépte a tízmilliós nézettséget is. Most áprilisban jönnek első alkalommal Európába és már ezen a bemutatkozó turnén is eljutnak Budapestre!
Koncert infó
** Egyes jegyeken hibásan még a klub régi címe szerepelt, a helyes cím az alábbi: **
Helyszín: Barba Negra Blue Stage (Budapest, 1211, Szállító utca 3.)
időpont: 2023 április 25., kedd
Jegyárak:
VIP (korai bejutás, csoport fotó (5 rajongó + Luminous), limitált ajándék) / 130 Euro
Premium (második körös bejutás, limitált ajándék) / 65 Euro
Normal jegy / 45 Euro
A jegyárusítás indulása a Weezevents oldalán: 2023 február 2., 12:00
https://my.weezevent.com/luminous-1st-europe-tour-in-budapest
Időbeosztás:
18:00 – VIP
19:00 – Premium
19:30 – Normal
20:00 – Koncert
Korhatár előírások: A Barba Negra alapszabályzata szerint a klub területére 18 év alattiak csak szülői kísérettel léphetnek be, de erre a koncertre ez a szabályzat kívételesen az alábbiak szerint módosul:
16-18 év között nem kell szülői kíséret, de egy 18 év feletti kísérő igen (egy 18 év feletti két 16-18 év közöttit kísérhet).
16 év alatt kötelező a szülői kíséret és így a jegyvásárlás is a koncertre. De szükség esetén a szülő helyett jöhet más, igazoltan a családba tartozó rokon is (pl. nevelőszülő vagy 18 év feletti testvér).
16 év alattiaknál a VIP és Premium jegy esetén egy kísérő szülő vagy rokon beléphet Normal kategóriás jeggyel is a korábbi időpontokban (de természetesen az ajándékozásban, fotózásban nem vehet részt.)
Kapcsolat: A koncerttel kapcsolatos kérdésekkel keressetek minket emailben (case@soundofjapan.hu) vagy üzenetben a Facebook oldalunkon (azaz ne a Barba Negra klubot, mert ők is hozzánk fognak átirányítani).
A csapat tagjai
• Young Bin (leader, ének)
• Steven (ének, rap)
• Suil (ének, rap)
• Woo Bin (fő énekes, maknae)
Linkek
Twitter / Instagram / Youtube
Diszkográfia
Mini-album:
Vision (2021.08.19)
Youth (2021.09.09)
Between Light and Darkness (Self n Ego) (2022.01.20)
Kislemez:
Wish You Were Here (2022.05.21)
Album:
Luminous in Wonderland (2022.08.17)
Turnémenetrend
2023.04.18 – Romania, Bucharest: Sala Luceafărul
2023.04.20 – Italy, Milano: DI4 – Distretto Industriale 4
2023.04.22 – Switzerland, Geneva: Alhambra
2023.04.23 – France, Toulon: Mangazur
2023.04.25 – Hungary, Budapest: Barba Negra
2023.04.26 – Poland, Warsaw: Hybrydy Klub
2023.04.27 – Czech Republic, Prague: Palac Akropolis
2023.04.29 – France, Nantes: Kdays Festival (Cancelled)
2023.04.30 – UK, London: O2 Academy Islington (Cancelled)