A korábbi években az Őszi Mondoconokon már két alkalommal is egy-egy koncert volt a főattrakció (2012-ben Keisho Ohno, 2010-ben pedig Kokia fellépésének köszönhetően) és most, újabb két év kihagyás után, újra egy exkluzív koncert lesz az őszi con nagy dobása! A meghívott fellépőnk ezúttal Haruka lesz, aki egyenesen Japánból érkezik hozzánk és aki rock és pop közt mozgó zenéjével garantáltan sokak tetszését elnyeri majd.
És, hogy mit kell tudni a vendégünkről? Haruka 2008-ban debütált, amikor is a japán médiaóriás, a Pony Canyon zenei részlegénél jelentkezett két kislemezzel, melyek közül az első címadó száma, a Muneni Kibou Wo (Keep Hope In Your Heart) a Blue Dragon című anime betétdalaként vált ismertté. A gitáros-dalszerző az első sikerek után azonban hosszabb szünetet tartott és a visszatérésre tavaly, immár saját, független kiadójánál került sor, a Hymns To My Soul mini-albummal. A CD dalai, melyek stílusilag vitték tovább az elődeik dallamos rock irányvonalát, mind az énekesnő saját szerzeményei voltak és ez a gyakorlat folytatódik majd a következő kiadványon, az október 29-én a boltokba kerülő új, Anthems című lemezen is. És habár ez már a con után kerül csak kiadásra, azért jó eséllyel hallhatunk majd róla pár dalnyi izelítőt mi is!
Hamarosan bővebb infóval is szolgálunk majd, a koncertről, a Mondoconról és az énekesnőről is, de addig ismerkedjetek a vendégünkkel az alábbi kis összeállítás segítségével!
Frissítés (szept 30):
És az igért bővebb infók a koncertről:
Koncertkezdés: 20:00
19:30 körültől technikai szünet (ezalatt el kell majd hagyni a nagytermet)
A koncert után: autogram osztás.
Az énekesnő hoz magával pár példányt a Hymns To My Soul című tavalyi mini-albumából, melyet a koncert után lehet majd beszerezni (3000 Ft-ért), valamint szórólapokat az új lemezéhez.
Haruka @ Facebook / @ Yotube
Live @ Shibuya Burrow, 2014
Raise Your Voice PV (2014)
Haruka: mune ni kibou wo (Blue Dragon – Opening Song)(2008)
Fragile Blues (2013)