Crossfaith (2020.02.22 @ Dürer Kert)

Nyolc évet kellett várni arra, hogy az első itteni látogatása után a Crossfaith végre főzenekarként jöjjön el Budapestre… de megérte. Először még 2012 őszén voltak itt, a legelső EU turnéjukon a Bleed From Within és Bury Tomorrow vendégeként: az a koncert eredetileg a Dürer kisteremben lett volna, de a Crossfaith miatt úgy megszaladtak a jegyeladások, hogy végül átkerült a buli a középső terembe, ami akkor, a Room 041 néven történő feltámadása előtt évekkel még csak egy üres, fehérre festett szoba volt, amiben még az egykori iskolatermes ruhafogasok is ott sorakoztak  falon. Habár a Crossfaith ezután is rendszeresen járt a kontinensre turnézni, Budapest valahogy kimaradt. Maradt Bécs, ahol, immár főzenekarként, 2014-ben és 2016-ban is felléptek. Oda is mindig kisebb hazai különítmény látogatott ki megnézni őket, de az újabb budapesti koncertre 2018 nyaráig kellett várni, amikor ismét előzenekarként jutottak el hozzánk a Dürer nagytermébe, ezúttal éppen az Underoath turnéjához csatlakozva. Akkor viszont már végképp egyértelmű volt, hogy a közönség jókora része a Crossfaith miatt volt ott, így relatíve jó esély volt rá, hogy előbb-utóbb viszontlátjuk majd őket. És így is lett: tavaly október végén futott be az aktuális headliner turnéjuk bejelentése, ezúttal végre hazai időponttal.

Jövő héten érkezik a koncert előtt készült Crossfaith interjúnk is!

A helyszín persze újra a Dürer volt, azon belül pedig az a bizonyos középső terem… csak most már persze teljes pompájában. És habár kezdettől elég nagy volt az érdeklődés és végül pár héttel a koncert előtt teltház is lett, mivel a nagyterem foglalt volt, ezért sajna ezúttal nem volt olyan opció, hogy költözzön a buli. Crossfaith-ék két előzenekart hoztak magukkal, akik nehezen lehettek volna különbözőbbek: a nyitó, Angliából érkezett Black Futures több szempontból is eléggé szokatlan volt. Már alapból ott volt a zenéjük, amiben a néhol kicsit punkosabb rockot keverték a klasszikus angol rave hatásokkal (szóval nem csoda, hogy bejöttek a kedvenc japánjainknak), felállásban pedig szintén nem éppen mindennapi módon dob+ének & basszus+szinti+ének duóként nyomták. Plusz egy bónuszemberrel a színpadon, aki látványelemként már a tavaly debütlemezük borítóján is feltűnt vegyvédelmi ruhában, zenekarlogós zászlót lóbálva, de aki, mint kiderült, alkali mikrofontartóként is szolgált. Habár a zenéjük nem feltétlen az a fajta, amit magamtól hallgatnék (mondjuk nem is rossz egyáltalán), a koncertet viszont abszolút elvitte a hátán a minden pillanatot átható energia és lelkesedés, nomeg az olyan részek, mint amikor a basszeros-énekes lejött a terem közepére rohangászni és énekelni. Előzetesként csak egy-két számot hallgattam meg tőlük, az alapján is sejthető volt, hogy jó lesz ez élőben, de végül simán felülmúlták a várakozásokat.

A hibátlan felvezetés után az ausztrál Ocean Grove következett, akikről szintén nem sokat tudtam, csak amit leszűrtem pár megnézett videóból, azaz, hogy valami totál suttyó punk / hardcore / rap rock hibrid szerűséget tolnak. Ami akár jó is lehetett volna (és mások szerint az is volt), de nekem nagyon nem jött át a koncertjük. A suttyóság (a kinézeten kívül) nem volt eléggé túltolva ahhoz, hogy szórakoztató legyen, így viszont az egész inkább csak egy ’90-es években ragadt, ezerszer hallott rock és rap rock fordulatokat ismétlő kliséhalmaz volt.

A Crossfaith viszont gyorsan feledtette őket… már a tényleges kezdés előtt. A koncertek közt is egy általuk összerakott válogatás ment (legalábbis erre lehetett következtetni abból, hogy előkerült némi japán hip-hop is, az újgenerációs traptől kezdve a múfaj egyik legnagyobb klasszikusáig, a ’80-as évek vége óta aktív Rhymester-ig), ami a kezdés közeledtével átment hangulatalapozó EDM csapatásba, majd beindult a visszaszámlálás, még tovább hergelve a közönséget. Majd végül adrenalinbombaként robbantak a színpadra, hibátlan hangosítással és a saját fénytechnikájukkal megtámogatva. Habár a zenekar hivatalosan ugyebár öttagú, a színpadon ezúttal is hatan voltak, mivel a gitáros Tama, aki régebben hosszabb ideig helyettesítette a betegsége miatt kényszerpihenőző Kazuki-t azóta is velük maradt és support másodikgitárosként fokozza az amúgy is brutáltömény hangzást. Szóval ez is hozzáadódott pluszban a látványhoz, a folyamatos színpadi rohangáláshoz, mozgáshoz, ugráláshoz, közönséghergeléshez, meg persze kiegészült a Crossfaith alapból is extrém módon bulizós electro / metalcore hangzásával, aminek a vége egy elképesztően tömény óra lett. Merthogy nem volt ez egy hosszú koncert, tényleg majdnem pontosan egy óra körül volt az egész a ráadásokkal együtt, de ez csak utólag tűnt fel, ott semennyire nem lehetett érezni, hogy rövid lett volna, vagy hogy bármi is hiányzott volna, olyan szinten volt kompakt és masszív az élmény.

Jó, persze ebben sok meglepetés nem volt, már az előzenekaros fellépések alatt is látthattuk, hogy akármilyen rövid játékidőből képesek a maximumot kihozni (spoiler: és hogy mi ennek a következménye az kiderül majd a hamarosan érkező interjúból!) és a koncertjeik annak ellenére nem lettek kicsivel sem gyengébbek, hogy az utóbbi pár évben a kiadványaik nem feltétlenül voltak mindig a régebbi dolgaik színtjén. Ezúttal egyébként, ahogy az várható volt, a legutóbbi album, a 2018-as Ex_Machina állt a központban, de febukkant a legfrissebb dal, a közvetlenül a turné előtt kihozott Endorphine is, meg persze a régebbi zenéikből is szemezgettek bőven. Mondjuk a Xeno dalait ezúttal átugrották, de előkerült az Apocalyze album és a New Age Warriors mini is és persze az a két szám is amivel annak idején befutottak és melyek azóta is a fő rajongói kedvencek: az Omen és a Monolith.

A főblokkot ezek zárták, a ráadásban pedig jött még három adagnyi energialöket, aztán vége is volt annak, amire sokan nyolc éve várnak… de nem hiszem, hogy maradt valakiben is hiányérzet. A közönség összetétele amúgy nagyon vegyes volt: úgy ránézésre kb. fele-fele arányban voltak jelen a “japánzenés” részleg képviselői és azok, akik teljesen máshonnan, esélyes, hogy a metalcore színtér irányából ismerték meg a zenekart. De ebből most nem volt semmi súrlódás szerencsére, nem úgy mint annak idején az első alkalommal, amikor utólag volt némi eléggé értelmezhetetlen morgolódás amiatt, hogy hát jaj, voltak akik a koncert közben ugráltak, meg lökdösődtek, meg táncikáltak a közönségben! Most viszont volt pogó, circle pit, meg minden (igaz, inkább csak úgy óvatosan, a zenekar ennél sokkal vadabb dolgokhoz van szokva), panaszkodás viszont szerencsére elmaradt. Szóval baromi jól sült el ez az este és reméljük, hogy ez, nomeg a teltház egyben azt is jelenti, hogy Budapest végre bekerül a zenekar turnéinak fix állomásai közé és ezután gyakrabban látogatnak el mifelénk.

Crossfaith @ Dürer Kert, 2020.02.22
System X (VIP Remix)
Destroy
Rx Overdrive
Into the Nightmare
The Perfect Nightmare
Kill ‘Em All
Freedom
Endorphin
Omen (The Prodigy cover)
Monolith

Encore:
Deus Ex Machina
Catastrophe
Countdown to Hell