Ha röviden akarnánk összefoglalni a pesti Crossfaith koncertet, akkor ezt kb. annyival meg lehetne tenni, hogy ez volt lazán az év legtöményebb fél órája. Brutális energia és adrenalin bomba, egy pillanatnyi szünet, lazítás nélkül. Hibátlan volt, egyszerűen hibátlan.
Maga a koncert ténye meg az év egyik legnagyobb, meg egyben persze legkellemesebb meglepetése volt. Mert, habár tavasszal már lenyomtak egy egész komoly turnét az angoloknál (persze ott is más bandákkal közösen, előzenekarként), node oda sok olyan zenekar jut el, akik utána a kontinensre sose ruccannak át, vagy ha igen, akkor is megmaradnak a nyugati részen. Szóval baromi nagy volt az öröm, amikor júli végén felbukkant a résztvevő csapatok oldalán a turnéterv és benne volt Budapest is. Aztán meg jó ideig nem volt semmi további hír, de erről majd alább, előbb gyorsan nézzük meg, hogy kicsoda-micsoda is ez a Crossfaith egyáltalán.
A csapat 2006-ban alakult, stílusban mindig is a metalcore volt náluk a főcsapás, aminek otthon, Japánban is elég komoly színtere van / volt olyan bandákkal, mint példul a Loyal To The Grave, Endzweck vagy Birthplace, de a Crossfaith mindig is kicsit más volt, mint a többiek. A kezdetektől nagy szerepet kapott náluk az elektronika és a dalaik is, amellett, hogy irgalmatlan súlyosak és zúzósak, mégis valahogy populárisabbak, befogadhatóbbak, ugyanakkor kisérletezőbb kedvűek voltak, mint az olyan elkötelezetten underground csapatok zenéje, mint a LTTG. Ennek megfelelően otthon idővel szélesebb körben is kezdtek sikeresebbek lenni, nomeg a nemzetközi szaksajtó is felfigyelt rájuk, többnyire nagyon pozitívan nyilatkozva az eddigi kiadványaikról.
A banda már egy ideje kacsintgat Európa felé, azonban, habár az egyébként főleg vk zenekarokkal foglalkozó német Gan-shin kiadónál kijött a két eddigi nagylemezük (The Artificial Theory For The Dramatic Beauty – 2009 és The Dream, The Space – 2011), az áttörés eddig elmaradt. Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy -az egyébként stílusilag természetesen hozzájuk amúgy is sokkal közelebb álló- metalcore színtéren belül éri őket utól a baromira megérdemelt siker és először az április-májusi angol Of Mice & Men, Bury Tomorrow, With One Last Breath turnén kaptak lehetőséget előzenekarként. Ez a hírek, videók szerint veszedelmesen jól sikerült, így remélhető volt, hogy lesz folytatás, de fene se gondolta volna, hogy erre íly hamar sor kerül. Főleg, hogy maga a turné igazából már szeptemberben elkezdődött, amikor megintcsak Angliában portyáztak, a While She Sleeps, Bleed From Within és Polar társaságában, majd, össz-vissz pár nap szünet után már neki is ugrottak az egészen november elejéig tartó EU résznek, ahol a Bleed From Within és a Bury Tomorrow előtt játszottak.
Az ilyesmi turnékon egyébként a relatíve ismerelenebb nyitózenekaroknak néha nehéz kicsit a dolga, mert legtöbben ugye a főbandákra kiváncsiak, később jönnek és az elején inkább csak érdeklődve figyelgetnek a pult mellett támaszkodva. A Crossfaith azonban valamelyest lépéselőnnyel indul, mert (persze amellett, hogy pokoli jók és olyan iszonyat energia árad le a színpadról, aminek kb. lehetetlen ellenállni) nem csak a metalcore közönségre számíthatnak, mivel a japán zenei szubkulton belül azért mostanra kialakult egy elég stabil kis rajongói bázisuk, akik meg pont, hogy miattuk mennek a koncertekre. Mondjuk, hogy ez az arány külföldön mekkora, azt fene tudja, de nálunk az utóbbi bő egy évben elképesztően felkapottak lettek. Már korábban is hallgatgatták őket páran, de a bomba akkor robbant, amikor megcsinálták a nagyon faszán sikerült Prodigy feldolgozásukat (Omen), ami a Nippon Shoxx bulikon is rövid úton közkedvenc lett és egyébként is a figyelem középpontjába helyezte a zenekart. Ezt a pozíciót csak tovább erősítette az idén kiadott Zion EP, meg főleg arról a videóval is megtámogatott Monolith, szóval nem csoda, hogy akkora volt az általános örömködés, mikor kiderült, hogy ide is elkeverednek.
Ez ugyebár júli végén volt, ekkor került fel a dátum a résztvevő csapatok oldalaira, itthon viszont nagyon sokáig nem volt semmi további hír a koncertről. A turnéposzterről (lásd balra) annyi látszott, hogy a helyszín a Dürer Kert lesz, de az ő oldalukon se volt semmi kiírva, csak az derült ki nem sokkal később, hogy nem a nagyteremben lesz a buli, mert ott aznap más program lesz. Mikor már csak bő egy hónap volt hátra és még mindig sehol nem volt semmi infó, kis nyomozással sikerült kideríteni, hogy ki a szervező és hogy nincs semmi para, lesz koncert, csak valami kisebb kavarodás volt, azért késik a bejelentés. Erre végül szept végén került sor és, mint várható volt, a kisterembe került a koncert, plusz két hazai bandával, nagyon baráti, 1800-as elővétes beugróval, azonban a terem méretei miatt limitált férőhellyel. Ez némi pánikot okozott, főleg mivel kicsit macerásan, csak helyben, a Dürerben lehetett beszerezni a már elővétben is rohamosan fogyatkozó jegyeket. Azonban mikor egy-két nappal a koncert előtt nyilvánvaló lett, hogy teltház lesz, kicsi lesz a terem, jött a felmentősereg és bejelentették, hogy átkerül az egész cucc a Dürer VIP termébe (általános felhorkanás: “Mi? Ott van VIP terem?” Mint kiderült van, a kicsi és a nagy közt félúton, de csak különleges esetekben nyitják ki), ami plusz száz főt jelentett, szóval így már gond nélkül befért mindenki.
Nyitás hétkor volt, az első magyar banda, a Sleepless negyed órával később kezdett és ezután is, végig percre tartották az előre kiírt időpontokat. A Sleepless nekem annyira nem jött be, rosszak nem voltak, de sok újat nem tudtak felmutatni, az Another Dawn Comes-ra ellenben annál inkább felkaptam a fejem: jófajta hörgős zúzda, baromi változatos gitártémákkal, kiszámíthatatlan tempóváltásokkal és kiállásokkal, amik miatt hosszú távon se válnak agyzsibbasztóvá, hanem maximálisan lekötik a figyelmet. Egy szóval jók, érdemes lesz odafigyelni rájuk.
Ekkorra már mindenki befutott aki a Crossfaith miatt jött és habár persze pontosan csak tippelgetni lehet, hogy mennyien voltak ott a metalcore részről és mennyien a “mi” (=elsősorban az ázsiai zenékre bukó) közönségünkből, de szerintem legalább negyven ember, de inkább több volt ott a mieink közül, szóval… hát jó eséllyel a Crossfaith felelt érte, hogy a koncert kinőtte a kistermet. Ahol egyébként végül a merch pult kapott helyet, egy halom cuccal az összes zenakartól, többek közt persze a japánjainktól is, akik a két Gan-shines CD-t hozták, plusz pulcsit, sapkát és háromféle pólót.
Eddigre már egész jól megtelt a terem, nomeg a két hazai banda is korrektül bemelegítette a közönséget, de még így is meglepett, hogy milyen expressz sebességgel szabadult el az őrület, abban a pillanaban, ahogy elkezdődött a koncert. Fények le, intró, sztrób villogás, szinthe tapintható feszültség, majd bele a közepébe, kezdésnek rögtön a Monolith és BANG! Egy pillanat alatt febolydult az egész terem, instant moshpit, örjöngés, a zenekar pedig csak hergelte a közönséget még tovább, már itt befigyelt egy wall of death (a közönség szétválasztós, majd összeeresztős móka, ami évek óta nagyon dívik metal és hardcore körökben) és tényleg gyakorlatilag egy-két perc alatt valami elképesztő hangulatot teremtettek.
És ezt az embertelenül túlpörgetett adrenalinszintet végig tartani tudták, egy pillanat nyugalom nem volt, amiben persze jókora szerepe volt annak is, hogy Kenta egészen kiváló frontember, meg, hogy a setlist a rövidsége ellenére is tökéletes volt és gyakorlatilag az összes nagy közkedvenc sorra került. A turné korábbi setlistjeiben furcsállottam, hogy a rövid idő ellenére bekerült egy dobszóló is a programba (mert hát jó dolgok a dobszólók, node azok inkább full koncertekre valók, nem félórábs fellépésekre), de mint kiderült ez inkább csak egy gyors, átvezető szerű kis szösszenet volt, szóval azzal sem volt baj, sőt. A legnagyobb tombolás meg hát persze, hogy az Omen alatt volt, ekkoriban volt még egy, most már tényleg majd az egész termet megmozgató wall of death, meg persze crowd surfing, non-stop moshpit, szóval egészen elképesztő volt a hangulat, zárásnak meg befigyelt egy Stars Faded in Slow Motion, hogy tényleg teljes legyen a közkedvencek listája.
Egyébként azért valamennyire, már csak a minden számban jelen levő elektronika és az időnként már-már rave és trance hangulatot árasztó szintifutamok miatt kilógtak kicsit az este többi fellépője közül (nem véletlen, hogy sokszor inkább az Enter Shikari féle vonalat hozzák fel hasonlatként velük kapcsolatban, habár ez persze sántít egy kissé, mert náluk a Crossfaith azért lényegesen súlyosabb, töményebb zeneileg), nomeg kinézetben is érezni lehetett, hogy máshonnan, más közegből jöttek (tetkóhegyek és fültágítók hiánya volt különösen feltünő a többi banda mellett), de szerencsére ez nem igen zavart senkit és a közönségnek a két főbanda miatt érkezett része is látványosan élvezte a koncertet.
Ami után én azonnal sprinteltem át a nagyterembe, merthogy ott meg a világ legjobb zenekara (= Voivod) kezdte éppen a koncertjét (hatalmas mázli volt, hogy, habár pár nappal korábban még úgy volt, hogy a kanadai metal istenek percre pontosan akkor kezdenek, mint a Crossfaith, de végül ez változott és a tervekhez képest pont a kritikus fél órával csúszott hátrébb a nagytermes start). Emiatt a Bury Tomorrow nekem sajnos teljesen kimaradt, a Bleed From Withinnek pedig az uccsó 4-5 számát skerült csak elcsípni, ami megitcsak nagyon korrekt volt, habár a két tíz pontos koncert után (merthogy a Voivod persze úgyszintén tökéletes volt), úgy igazán már nem tudtam ráhangolódni a dologra. Az este egyetlen problémája egyébként a nem éppen tökéletes hangosítás volt: néha eléggé kásásan szólt minden, de azért annyira nem volt vészes ez sem, hogy komolyabban bezavarjon az élménybe, meg ezt be lehetett tudni a majdnem szó szerint uccsó pillanatos teremcserének.
A Crossfaith pedig… ha így folytatják, nagyon nagy jövő állhat előttük nemzetközi szinten is. A turnévideókból itélve máshol is hasonló reakciókat váltanak ki a koncertjeik, imádja őket a közönség, ráadásul, azok után, hogy idén is két EU turnét lenyomtak, nagyon nem úgy néz ki, hogy vissza akarnának venni a tempóból, meg a Zion EP alapján a minőség szintentartásával sincsenek gondjaik ugyebár. Ráadásul úgy néz ki, nem csak a mi kontinensünket célozták be, hanem az egész világot, merthogy jövő tavasszal speciel Ausztráliába ugranak át, egy Soundwave nevű fesztiválra, ahol olyanok mellett játszanak majd, mint a Slayer, Cypress Hill, Metallica, Linkin Park, stb. Vagyis szerintem elég jó esély van arra, hogy találkozzunk még velük a jövőben is, Európában mindenképpen, de remélhetőleg majd itthon is és akkor talán már játékidőben is többet kapnak majd a mostani turné feltörekvő-zenekaros fél órájánál.
Crossfaith setlist:
01.Monolith
02.Jägerbomb
03.Snake Code (Caribbean Death Roulette)
04.Omen
05.drum solo
06.Stars Faded in Slow Motion
Intro + Monolith
Crossfaith: hivatalos oldal / fb
