Az igazat megvallva egy kicsit féltem ettől a koncerttől, mert a legutóbbi Crossfaith lemez, hogy is mondjam… felemás benyomást tett rám. Már az előző album, az Apocalyze is kezdett kicsit túlzottan a dallamos-populáris irányba elmenni, a tavalyi Xeno pedig szintén ment erre tovább, ami még nem is lett volna baj, mert ezen a vonalon is lehet nagyot alkotni és határozottan erősen is kezdődött az anyag. Azonban a zseniális, instant party-kedvenc Wildfire után, vagyis a lemez kb. felénél széthulott az egész és az album maradéka szinte hallgathatatlanul rossz lett. A másik problémém meg az volt, hogy a felejthetetlen Dürer Kertes fellépés tökéletessége után az előző, 2014-es bécsi koncert már egy nagyon megváltozott zenekart mutatott, amely tudatában van annak, hogy befutott és nagyon megpróbál ennek megfelelően viselkedni, ami nagyjából ment is nekik, de mégsem tűnt 100%-ban őszintének a dolog. Szóval ezek után nem tudtam, hogy mit várjak tőlük, de szerencsére pozitív csalódás lett a vége.
A helyszín most is ugyanaz volt, mint legutóbb, azaz Bécs “három terem + szabadtér” gigaklubsága ellenére is legpunkabb helye, az Arena és azon belül is annak továbbra is eléggé szakadt kisterme. 2014-ben a Coldrain és egy angol csapat, a Silent Screams felelt a bemelegítésért, most pedig megintcsak egy angol csapatnak, a The One Hundred-nek jutott ez a szerep. Tavalyelőtt a honfitársaik nem nagyon hagytak bennem mély nyomot, eléggé tucat post-hardcore-t nyomtak, a Százasék ellenben kifejezetten jók voltak. Előzetesen nem sokat tudtam róluk, egy-két videó alapján annyira nem hatottak meg, élőben azonban nagyon jól működött a némi elektronikával felpumpált dallamosabb fajta modern hardcore/metalcore zenéjük. Nagyon fiatal csapatról van egyébként szó, alig pár éve alakultak és ezelőtt a turné előtt még soha nem léptek fel Anglián kívűl. De ez az újoncság inkább csak a lelkesedésükben volt észrevehető, egyébként abszolúte profinak tűntek és habár a “ki hallott rólunk korábban?” kérdésre talán ha két ember jelentkezett, a végére nagyon felpörgették a közönséget, szóval maximálisan hozták azt, amit az ember egy előzenekartól elvár. (Ilyenek egyébként.)
A Crossfaith az átszerelés alatt a már múltkor is bevetett “még x perc van a koncertig” visszaszámlálással fokozta a hangulatot, majd kezdésnek a “lemezbemutató turné” fogalmát maximálisan kihasználva lenyomták a Xeno első három dalát és később is az utóbbi két album maradt a fókuszban, a főblokk egyszem régisége a Zion EP-ről ismerős Photosphere volt. Viszont az új album borzasztó második fele szintén majd teljesen kimaradt, csak a Paint It Black került elő onnan, ami a koncert egyetlen kissé középszerűbb része volt… Merthogy annak ellenére, hogy most már láthatólag tényleg csak az újabb anyagaikra koncentrálnak, mégis sikerült visszatérniük ahhoz a brutális energiához, ami régen (igen, már megint arra a bizonyos csodálatos Düreres ámokfutásra utalgatok) jellemezte őket. Eltünt az előző koncert kicsit túltolt “mi most már híres zenekar vagyunk kéremszépen” szerepjátszása és a helyére visszatért a masszív adrenalinlöket. Nem volt semmi hülyéskedés, túlzott pózolgatás, hanem csak szimplán kihozták az abszolút maximumot az újabb anyagokból, melyek összehasonlíthatatlanul jobban működnek élőben, mint lemezen. Persze, ez majdhogynem közhely, főleg rock / metal körökben, hogy élőben jobban szól minden, de náluk tényleg nagyon durva a különbség és az ami a lemezen kis dallamos, úgy-ahogy-dögöske, stadionos-metalcore himnuszocska, azt élőben egy igazi brutál szörnyeteggé tudják változtatni. Ami közben azért mégis megtartja az ugrálós, bulizós jellegét is. Nálam a Wildfire volt a csúcspont a koncerten (amiben, ahogy az várható volt, a Skindred-es Benji énekrészeit a szintis Teru vette át), de nem nagyon volt gyengébb pillanat, végig ment a pörgés és középen jópárszor hatalmas moshpitté fajult a folyamatos ugrálás-tombolás. Aztán a végén, a ráadásban, amolyan kegyelemdöfésként csak befigyelt az a két dal is, ami annak idején meghozta számukra a nemzetközi áttörést: az Omen és a Monolith. Tökéletes zárás egy nagyszerű koncertnek, ahol az új Crossfaith dalok találkoztak a régi Crossfaith erejével és intenzitásával.
Egyébként kb. 150, vagy nagyon maximum 200 ember lehetett a koncerten, szerintem kicsit kevesebb, mint legutóbb (ebből minimum 13-an mentünk itthonról), de ha valaki felvetné, hogy “node itthon is biztos eljönnének ennyien megnézni őket, szóval miért nem jönnek hozzánk is?!?”… nos egyrészt azért közelsem 100%, hogy lennénk ennyien, másrészt pedig a 19 eurós jegyár Ausztriában teljesen átlagosnak számít, itthon ellenben ebben a műfajban nem igen lehet egy ilyesmi kategóriájú csapatért elkérni 6000+ forintot. Persze ez nem azt jelenti, hogy soha nem fognak visszatérni hozzánk, egyáltalán nem, csak annyit, hogy nem olyan egyszerű dolog ez. Node majd meglátjuk mit hoz a jövő. Addis is, setlist, egy halom kép, de előbb még a Wildfire videója. Nem a legjobb videó, tudom, de azért a hangulatot eléggé korrektül visszaadja:
setlist:
System X
Xeno
Raise Your Voice
Ghost In The Mirror
Eclipse SE
Eclipse
Wildfire
Paint It Black
Photosphere
Devil’s Party
Countdown To Hell
* encore
DJ / Drum solo
Omen
Monolith
