Főoldal » A szerző cikkei
57 éves korában elhunyt Atsushi Sakurai, a Buck-Tick énekese.
A Buck-Tick énekese, Atsushi Sakurai pénteken, a KT Zepp Yokoham színpadán, az éves fanklubos koncert közben összeesett és habár azonnal kórházba szállították, az életét már nem tudták megmenteni. A halála hírét csak ma, a temetés után jelentették be az okkal (agyvérzés) együtt. Atsushi 57 éves volt.
A zenekar 1983-ban alakult, a végleges felállás két évvel későbbre...
Miyavi (2023.09.26 @ Dürer Kert)
Miyavi már sokadszor járt erre és habár a korábbi koncertek is mind jók és / vagy emlékezetesek voltak valamiért, azért akadtak köztük olyanok, amikről idővel egybefolytak az emlékek… ez a mostani viszont nem ilyen lesz. Ez ugyanis a huszadik évfordulós, karrieráttekintős turné volt és habár sok előadnál az ilyesmi igazából nem nagyon jelent más, mint egy hangzatos...
Novemberben újra Budapesten lép fel a VAV!
Újra Budapestre látogat a VAV! A csapat a két korábbi, Budapestet is érintő európai turnéja után pihenőre ment, de idén visszatértek és az őszi EU turnéjuk során újra ellátogatnak hozzánk, hogy november 26-án, vasárnap a Barba Negra színpadán adjanak koncertet!
VAV biográfia
A csapat 2015-ben alakult az A Team Entertainment irányítása alatt és habár eredetileg hat taggal...
PIXY – K-Pop lánycsapat Budapesten novemberben! [ELMARAD!]
FRISSÍTÉS (nov 15.)
Tegnap éjjel jelentették be, hogy a turné első három koncertje, így sajnos a budapesti is, a turnészervezők és a menedzsment döntése alapján elmarad. Sajnáljuk, hogy így alakult, pedig nagyon vártuk, hogy végre egy KPop lánycsapat is ellátogasson hozzánk, a döntésre azonban nem volt ráhatásunk. A megvásárolt jegyek automatikusan visszatérítésre kerülnek...
Miyavi újra Budapesten!
Miyavi utoljára 2019-ben járt nálunk (és nyomta le az egyik legjobb hazai koncertjét), de szerencsére szeptemberben újra visszatér Európába egy kilenc állomásos turné erejéig és Budapest most is bekerült a célpotok közé!
A helyszín a Dürer Kert, a szervező (az utóbbi jópár Miyavi koncertjez hasonlóan) a LiveSound, a dátum pedig szeptember 26 lesz. A jegyértékesítés ma...
Nyár végén pótolja budapesti koncertjét a KARD
A KARD eredetileg 2020 márciusában érkezett volna Budapestre, az akkori koncertet azonban sajnos elsodorta a covid. Augusztus végén viszont pótolják az elmaradt fellépést, amikor a KEvents által szervezett európai turnéjuk keretében hozzánk is ellátogatnak. A helyszín az Akvárium klub nagyterme lesz, a jegyárak alább, az árusítás pedig július 2-án, 13:00-kor startol majd!
KARD
Időpont:...
Újra Budapesten a Violet Tree!
A koreai indie pop / rock zenekar, a Violet Tree már kétszer járt nálunk, először 2018-ban, majd egy évvel később, most pedig, az újabb európai turnéjukon belül megint Budapest felé veszik az irányt! Az együttes, amely arról is ismert, hogy a koncertjein saját dalai mellett K-Pop feldolgozásokat is játszik, július 9-én, a SoundOfJapan társ-szervezésében érkezik hozzánk és...
A Mono újra Budapesten!
Négy évvel az előző budapesti koncertje után (és immár sokadik alkalommal) újra Budapestre látogat a globálisan is a legnépszerűbb post-rock zenekarok közé tartozó Mono! A legutóbbi, 2019-es koncert óta több új kiadványuk is megjelent, kezdve a 2021-es Pilgrimage Of The Soul albummal, ami mellé tavaly jött még a My Story, The Buraku Story című filmzene lemez, valamint egy...
Az Esprit D’Air Budapesten októberben!
Október 10-én ad koncertet Budapesten a japán származású, de Londonban élő Kai metal zenekara, az Esprit D’Air. Az együttes eredetileg 2010-ben alapították Angliában élő japán zenészek, akik klasszikus metal hatásokat ötvöztek az akkoriban csúcson levő J-Rock zenékből kölcsönzött elemekkel. Ebben az időszakban csak pár rövidebb anyagot adtak ki, majd 2013-ban, az eredeti...
Nana Kitade a Tavaszi Mondoconon!
A nemzetközileg elsősorban a Fullmetal Alchemist és D.Gray-man animékben szereplő dalai miatt ismert Nana Kitade 12 év elteltével újra Budapesten!
Az énekesnő első kislemeze 2003 októberében jelent meg, azaz most a pályájának 20. évfordulóját ünneplő turnéja keretében látogat el Budapestre és a Tavaszi Mondocon szombati napján adja elő legismertebb dalait, melyek közt ott...