Főoldal » Hírek, JPop » Yuya Matsushita: több év kihagyás után újra szólóalbum!

Yuya Matsushita: több év kihagyás után újra szólóalbum!

Yuya Matsushita egy stabil rajongói bázissal rendelkező szólóénekes volt, amikor pár évvel ezelőtt mindenkit meglepve bejelentette, hogy felhagy a szólózással és fiúcsapatot alapít, aminek persze ő is a tagja lesz. Ez lett az X4, amely, habár az évek alatt összehozott 1-2 erős dalt, többnyire azért eléggé felejthető kiadványokat tett le az asztalra. Most viszont, újra meglepve mindenkit, Yuya bejelentette, hogy amellett, hogy az idők során pár tagcserén is átesett X4 megy tovább, a szólókarrierjét is újraindítja. Az aprópót egyébként az adja, hogy idén tíz éve kezdte a szólózást és ennek örömére lenyom majd egy turnét is tavasszal, de ami nekünk a fontosabb, hogy március 27-én új nagylemezzel jelentkezik! Az album a Black Neverland címet kapta, előzetesként pedig január 16-án jön majd ki a Midnight Party című dal digitális kislemezként, az ehhez tartozó videóba azonban már most bele lehet nézni… és ennyi alapján elég jónak tűnik mind a dal, mind a klip:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB