Főoldal » Hírek, KPop » XIA: Incredible – itt a második nagylemez!

XIA: Incredible – itt a második nagylemez!

A KPop rajongók eléggé el vannak kényeztetve ezen a héten, mivel több igazi nagyágyú is mostanra időzítette a visszatérését. A hetet XIA (azaz Junsu avagy Xiah Junsu,  a DBSK volt és a JYJ jelenlegi tagja) kezdi, akinek első szólólemeze, a Tarantallegra a tavalyi év egyik legnagyobb sikere lett, most pedig Incredible címen érkezik a folytatás, ami július 15-én, azaz ma, hétfőn kerül a boltokba. A lemez megjelenése körül voltak némi kavarodások, mikor a Junsu mögött álló ügynökség, a C-JeS és a terjesztésért felelős Loen összekapott a szerződés részletein, de miután egy ideig ettől volt hangos az internet és a nemzetközi kpop közösség, a két cég végül elsimította az ügyet. Miután a hónap elején, amolyan beharangozóként már megjelent egy 11 AM című ballada (audio itt, “special video” itt), a múlt héten sorra derültek ki a további részletek, mint például az, hogy a címadó számban az amerikai Quincy Brown, azaz P.Diddy, Puff Daddy (vagy mikor éppen hogyan hivatja magát) fia is vendégszerepel, plusz érkezett egy preview videó is, amit alább megnézhettek… természetesen a ma debütált MV-vel együtt!

junsu_incrediblepromo1 junsu_incrediblepromo3 junsu_incrediblepromo2

Incredible album trailer

Incredible MV

01.No Reason
junsu_incredible02.Rainy Eyes
03.미안
04.Chocolate Girl
05.Incredible feat. Quincy
06.나 지금 고백한다 feat. Gilme (길미)
07.가지마
08.Turn It Up deat. Dok2
09.Fantasy
10.이 노래 웃기지 feat. Boom (붐)
11.사랑하나 봐
12.11시 그 적당함

Tags: , ,

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB