Főoldal » Posts tagged with "winner"

Mino, Bobby: YG szóló debütálások és egy közös sub-unit! [Frissítve a közös MV-vel!]

A YG Ent. nagyot akar kaszálni, ugyanis két leg0népszerűbb fiatal nevének szóló debütálását és közös sub-unitját jelentette be. A Winner rappere Song Mino 8-án fog debütálni egy digitális albummal melynek főszáma a Body c. track lesz. A címéből vélhetően egy inkább szexi stílusú hip-hop szám lesz. Az énekes azonban nem lesz egyedül, hisz az iKON nagy ágyúja Bobby... 

Winner: EXIT : E – lemezkritika

A 2014-ben debütált csapat a Winner február elsején tért vissza egy minialbummal, melynek címe: Exit:E. Már a kezdetektől érződött rajtuk, hogy ők nem fognak megragadni a tipikus fiúbandás kereteken belül és a debütnél ez be is bizonyosodott. Magyarországon ugyan még nem ismertek annyira, talán pont ezért, mert kevés a dope, partizós számuk. Egy szólója van Minonak, a csapat... 

Winner: Baby, Baby, Sentimental,I’m Young – Itt vannak az új MV-k!

A YG Entertainment szárnyai alatt futó Winner hosszabb kihagyás után tért vissza a köztudatba. Az 5 fiúból álló formáció 2014-ban debütált, majd ugyanebben az évben dobtak piacra egy albumot, melynek címe 2014 S/S volt. 2016-os visszatérő mini-albumuk címe EXIT:E, ami 2016. február elsején jelent meg. Három dalhoz pedig el is készült az MV, amivel rendesen megörvendeztették... 
Tags:

WINNER – 2014 S/S GRAND LAUNCH ~ Debüt ~ [FRISSÍTVE MV-vel!!]

Egyre csak közeledik a YG Entertainment zeneit “túlélő” programjának (WIN – Who Is Next?) győzteseként kikerült csapat, a WINNER debütálásának napja. Egyelőre még pontos időpont nem ismert, megjelent azonban a fiúk első korongjának beharangozó teaser videója, 2014 S/S GRAND LAUNCH. [Frissítés – 2014. 08. 06.] Megjelent a hamarosan debütáló csapat első... 
Tags:

WINNER – The Visitor ~ Hamarosan debütál a csapat?

Úgy tűnik, elérkezett az ideje annak, hogy a YG Entertainment Who Is Next: WIN műsorából megismert Team A WINNER néven végre debütáljon a zenei piacon. Az öttagú csapat legelső teasere, a The Visitor nem régiben jelent meg.  Tovább »
Tags:

Kang Seung Yoon & Song Min Ho (Mino) feat. Yoon Jong Shin – Wild Boy ~ [FRISSÍTVE videóval!]

Kang Seung Yoon és Song Minho (a.k.a Mino), akiket a nagyközönség a várhatóan hamarosan debütáló WINNER tagjaiként ismert meg, saját dalt adtak ki, amelyhez segítségül hívták Seung Yoon egyik korábbi Superstar K2-beli mentorát is, Yoon Jong Shin személyében. A trió közös dala a Wild Boy címet viseli, amelynek produceri munkájába besegített Postino is. A nóta egyébként... 

2014 – 4 új banda debütál majd a YG Entertainment égisze alatt ~

A YG Entertainment feje, Yang Hyun Suk elmondta, a 2014-es évben a kiadó 4 új bandát debütáltat majd,amelyek közül az egyik az elmúlt hónapokban nagyon sokat emlegetett WINNER lesz! Érdekesség még, hogy normális esetben az új bandák kislemezekkel vagy mini albumokkal vetik meg lábukat a piacon, de ez a csapat más lesz, ugyanis ők egy teljes stúdióalbummal készülnek. A pontos... 
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB