Főoldal » Posts tagged with "girugamesh"

2016 nagy feloszlásai

A 2016-os év nem csak a nevesebb bandák alakulásáról szólt, hanem a többszörös sokkról, amit egy-egy (vagy inkább több) banda okozott a visual kei rajongó számára, mikor is bejelentette, hogy bizony feloszlanak. Lássuk a legnagyobb bejelentéseket az évben: 01. Girugamesh 12 év. Ennyi ideje volt együtt a zenekar, mikor bejelentették azt, hogy nem folytatják tovább közösen a... 

girugamesh – gigászi búcsúkiadvány novemberben [Frissítve!]

A girugamesh feloszlása volt talán az év legsokkolóbb híre, a srácok viszont abszolút méltó módon búcsúztak a rajongóktól: Európát is megjárták utoljára (beszámoló a magyar koncertről + interjú), illetve Japánban, a Zepp DiverCity Tokyo-ban adtak még egy grandiózus utolsó koncertet július 10-én. Legnagyobb örömünkre ráadásul még videóra is vették ezt az ominózus... 
Tags:

Girugamesh utolsó napjai – interjú

Egy zenei interjúban megvannak a standard kérdések, melyek szinte mindig előkerülnek: hatások, a csapat története, a zeneszerzés menete, tervek, stb. Most azonban ezek kiestek, részben mert már el lettek lőve az előző, 2011-es interjúban, részben pedig azért, mivel nem sokkal a turné előtt a zenekar tagjai bejeletették, hogy tizenkét év után feloszlik a Girugamesh, így a közös... 
Tags:

Girugamesh (2016.05.25 @ Club 202)

A hajdanán, 2003-as megalakulása idején a visual kei színtér legsötétebb, színfeketébe burkolt és brutálsúlyos gitárriffekkel kikövezett bugyraiból felbukkant Girugamesh az évek alatt nagyon sokat változott és sokkal változatosabb, befogadhatóbb lett a zenéjük. Hozzánk a korai lemezekhez képest drasztikusan más, kifejezetten könnyed, néhol már-már pop-rock felé hajló... 
Tags:

Júliusban feloszlik a girugamesh

Derült égből villámcsapásként jött a hír: a girugamesh ma délelőtt a Facebook oldalán jelentette be, hogy tizenkét év zenélés és turnézás után feloszlik a banda. A tagok megköszönték a rajongóknak az elmúlt éveket; úgy érzik, hogy ezalatt az idő alatt elérték a lehető legtöbbet, amit csak akartak zenekarként. A hirtelen jött bejelentés szerint a girugamesh Japánban... 

A Girugamesh május végén újra Budapesten! [Frissítve: VIP jegyek.]

A nemrégiben újabb, ráadásul nagyon korrektül sikerült mini-albummal jelentkező Girugamesh májusban újra Budapestre látogat! Először 2011-ben, majd 2014-ben jártak nálunk (előbbi alkalommal interjút is készítettünk velük, az utóbbiról pedig itt találjátok a beszámolónkat) és most is az utóbbi koncert helyszínére, a Club 202-be térnek vissza az európai turnéjuk keretein... 

girugamesh – januárban ismét új mini! [Frissítve PV-vel!]

Úgy tűnik, eléggé bejött a girugamesh-nek az a tavalyi mini albumozás: január 20-án fogják megjelentetni új kiadványukat, amely szintén egy mini lesz! A Nue -chimera- (avagy szimplán chimera) c. lemez hat új szerzeményt és egy bónusz remixdalt tartalmaz, illetve egyéb extrákat. Két változat lesz belőle, és mindkettőhöz jár egy-egy DVD: az “A” verzió extra lemezén... 
Tags:

girugamesh – új mini album szeptemberben [Frissítve, zenével!]

Kevesebb mint egy évvel a legutóbbi nagylemez után a girugamesh mini albumot fog megjelentetni! A kiadvány címe gravitation lesz és szeptember 24-én fog a boltok polcaira kerülni. Íme a tracklista és a borítókép, valamint egy video előzetesszerűség, habár új zene az pont nincs benne. 01. Go ahead 02. gravitation 03. Not Found 04. reflection 05. Vortex FRISSÍTÉS: Megérkezett... 
Tags:

Ryo (girugamesh) – wow, Fantastic Baby!

Ryo, a girugamesh dobosa gondolt egyet és feldolgozta a BIG BANG slágerét – rádáasul elég jól nyomja! Nektek hogy tetszik? A banda egyébként már munkálkodik új mini albumán, erről hamarosan mi is írni fogunk!  Tovább »

Girugamesh (2014.05.28 ~ Club 202)

A Girugamesh az évet indító “minden hónapra egy koncert” maraton zárásaként, május 28-án járt nálunk és míg az előző négy koncertnél lehetett sejteni, hogy kb. mennyien leszünk és be is jöttek a tippek (Church Of Misery – a főzenekar miatt sokan, An Cafe – iszonyat kevesen, Miyavi – korrekt kis tömeg, Teen Top – elképesztően nagy tömeg),... 
Tags:
© 2002-2016 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Közösség: SoundOfJapan+ Fórum