Főoldal » Posts tagged with "da-ice"

globe tribute Hyde, Ayumi Hamasaki, Koda Kumi és mások közreműködésével

A globe a ’90-es évek egyik legfontosabb JPop csapata volt, a triót vezető producer-legenda Tetsuya Komuro, aki többek közt Namie Amuro korai sikereiért is felelős, a számtalan sikerdal mellett ezzel a formációval a kreatívitását is kiélhette és összehoztak pár olyan lemezt (pl. a Relation vagy a Faces Places), ami még manapság hallgatva is izgalmas és előremutató zeneileg.... 

Da-iCE: Fight Back – az első album!

A japán fiúbanda, a Da-iCE a korábbi kislemezek után jövő héten, október 15-én hozza ki első teljes nagylemezét. A lemezen összesen 11 dal kapott helyet, melyek közül négy jelent meg már korábban kislemezeken, hét pedig vadonat új lesz és ezek közül a címadó Fight Back-ből nemrég fel is került egy audió előzetes a kiadó youtube csatornájára, amit alább megtaláltok... 
Tags:

Da-iCE: Hush Hush – itt a harmadik kislemez!

A Shout It Out és a Toki után a Da-iCE immár a harmadik kislemezének kiadására készül. A Hush Hush a hó végén kerül majd a boltokba, stílusban követi az eddigi kiadványokat, a címadó dal mellett még két új szerzeményt tartalmaz és a kislemezhez tartozó PV már fel is került a kiadó, azaz a Universal Japan csatornájára: Hush Hush 2014.08.27 01.Hush Hush 02.Startin’Up 03.You... 
Tags:

Da-iCE: Toki – áprilisban új kislemez a japán fiúcsapattól!

A januári nagykiadós debüt single, a Shout It Out után április 9-én érkezik a japán boyband, a Da-iCE második kislemeze, a Toki melynek promóvideója a napokban debütált online és melyet természetesen alább meg is nézhettek! Toki 2014.04.09 CD: 01.Toki 02.Sign 03.Toki -English ver.- (Normal Edition Only) DVD (Limited Edition Only) 01.Toki PV 02.The Making Of Toki PV Toki PV -short... 
Tags:

Da-iCE: Shout It Out

A Da-iCE néven futó japán fiúbanda eddigi története egy kicsit nyakatekert volt: tavaly az Avex Trax kiadó produceri irányítása alatt alakultak, majd a HMV bolthálózat gondozásában adtak ki egy mini-albumot és egy kislemezt, végül pedig átkerültek a Universal Music-hoz. Viszont ennyi váltás után úgy néz ki stabilizálódik a helyzetük és január 15-én végre napvilágot lát... 
Tags:
© 2002-2016 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Közösség: SoundOfJapan+ Fórum