Főoldal » Beszámolók, Feature, Koncertek » Screw (2012.06.05 ~ Dürer Kert)

Screw (2012.06.05 ~ Dürer Kert)

A Screw Budapesten
2012 június 5, Dürer Kert

Úgy tűnik, hogy ahogy tavaly, úgy idén is egy kupacba halmozódnak a hazai J-Rock koncertek. Akkor az év elején volt itt hatalmas a nyüzsgés (ugyebár Mucc, OZ, Girugamesh és Miyavi járt itt szűk három hónapnyi idő alatt), majd egy hosszabb kihagyás után augusztusban Gackt és a Dir en grey érkezett majdnem egyszerre. Azóta, egy-két kisebb kaliberű ezt-azt leszámítva nagy volt a csend, most viszont éppen hogy elcsendesedtek az LM.C május végi második budapesti látogatásának utórezgései, már érkezett is hozzánk a Screw öt tagú legénysége.

Az ő európai turnéjuknak ugyebár azért volt olyan nagy jelentősége, annak ellenére, hogy nem tartoznak a legismertebb visual kei bandák közé, mert annak ellenére, hogy a PS Company a talán legismertebb és legsikeresebb visual kei lemezcég (olyan nagyágyúkkal, mint a the GazettE, a SuG és az Alice Nine), néhány 2007 körül lenyomott turnét és koncertet leszámítva a zenekaraik feltünően és érthetetlen módon kerülik Európát. Az egyetlen kivételt ezalól pont a Screw jelentette eddig is, de ők is csak egyszem finn conos fellépés erejéig törték meg a bojkottot, még 2009-ben. Azóta sem ők, sem pedig a kiadó más csapata nem tért vissza a kontinensre (nálunk pedig egy sem járt közülük: a 2007 körüli turnékból mi még bőven kimaradtunk, Miyavi pedig már a kiadóval való szakítása után járt nálunk 2009-ben).

Szóval ezért is robbant bombaként januárban a hír, hogy a zenekar júniusban hosszabb európai körútra indul. A csapat rajongói eufóriában lubickoltak, magából a hírből pedig természetesen sokan azt a reményteli következtetést vonták le, hogy a PSC fejesei végre újra elkezdtek Európa felé kacsingatni. Először csak magát a turnét jelentették be, majd miután a rajongók egy-két hétig lélegzetvisszafojtva várták a részleteket, jöttek a pontos dátumok, helyszínek is, melyek közt ott virított Budapest is. A turné egyébként összesen tizenhárom várost éríntett, tíz országban, melyek közül természetesen a két legnagyobb J-Rock rajongói bázissal rendelkező országba léptek fel többször is: a franciáknál dupláztak, a németeknél pedig tripláztak).

A hazai helyszín ezúttal Budapest egyik legnépszerűbb elsősorban koncertekre berendezkedett klubja, a Városliget melletti Dürer Kert volt, ami a a közönség jórészének ismeretlen terep volt, annak ellenére, hogy már korábban is lépett fel itt pár japán banda (Boris, Detroit7). A csapat az angoloknál kezdett még május utolsó napjaiban, majd egy francia kitérő után Spanyolország felé vették az irányt és onnan, Barcelónából jöttek hozzánk, így egy zsibbasztó, maratoni utazás végén gördült be a turnébuszuk a klub bejárata elé… a tervezetthez képest majd egy órás csúszással. Ráadásul a bepakolás is eléggé macerásra sikeredett, mivel a hatalmas és ráadásul még egy utánfutóval is megtoldott busz esélytelen volt, hogy meg tudja közelíteni az egy kis utcából nyiló hátsó bejáratot, így mindent a főkapun át kellett bepakolni, átcipelve a klub lépcsők sorával nehezített belső terein.

Szerencsére az így felhalmozott komoly időhátrányt később sikerült szépen, apránként ledolgozni: miután gyorsan be lett pakolva minden, a technikus gárda azonnal elkezdte a szerelést a színpadon, miközben a banda gyorsan belakta a backstage részt és elkezdett készülödni, majd amint lehetett, neki is ugrottak a hangpróbának. Ez még mindig jókora késéssel kezdődött, de mivel szerencsére kiválóan együtt tudtak dolgozni a helyi technikussal, most elmaradt a beállásokra sokszor jellemző végtelenségbe nyúló tökölődés, így újra spóroltunk egy kis időt… amit részben el is buktunk az ezután következő öltözködős, fodrászkodós, sminkelős szekcióban.

Mindeközben kint, a klub előtt szépen lassan gyűltek az emberek, habár persze, ahogy az lenni szokott, most is voltak jópáran, akik már hajnalok-hajnalán kijöttek várakozni, így a csapat az érkezéskor is egész komoly kis sorfal előtt vonult be a klubba. Persze azért annyira hatalmas nem volt a tömeg, de nem is számított senki teltházra, elvégre is a Screw ismertség, népszerűség szempontjából inkább középkategóriás csapat, így sejthető, hogy rájuk is kb. annyi, vagyis nagyjából két és fél száz ember lesz kiváncsi, mint tavaly a hasonló kategóriás OZ-ra. És ez végül kis híján össze is jött, pedig az előjelek jó ideig nem voltak túl bíztatóak. Sokáig nagyon lassacskán fogyogattak csak az elővétes jegyek, de az LM.C koncert után hirtelen nekilendült a dolog és így végül bő kétszázhúszan voltunk, ami nem rossz, főleg, hogy mint kiderült, a turné előttünk lezajlott három koncertjén is nagyjából hasonló méretű közönség várta a csapatot (a későbbi fellépések közül páron, főleg a németeknél, persze azért lényegesen nagyobb tömeget vonzottak).

Miután az egyébként kerthelyiséges, kiülős kocsmaszerűségként is üzemelő klub ötkor kinyitott, a kint, a járdán már amúgy is komoly fennakadásokat okozó tömeg átrendeződött bentre, a nagyterem előtti folyósóra, miközben bent lázas készülődés és pakolászás folyt, hogy időben el lehessen kezdeni a fanclub tagok rajongói találkozóját. Merthogy míg az utóbi időben több hazai J-Rock koncerten is külön VIP jegyet vehettek azok, akik hajlandóak voltak veszedelmes összegeket rászánni arra, hogy személyesen is találkozhassanak és fotózkodhassanak a zenekarok tagjaival, itt a PSC nemzetközi rajongói klubjába kellett belépni ugyanehhez. A meet & greeten, ami még mindig egy kis csúszással, valamikor hat körül kezdődött, végül nagyjából tizenöten vettek részt és miután lement a kérdezz-felelek, a közös fotózás, az ajándékátadás és a többi ez-az, már csak a klub ruhatárosát kellett megvárni, hogy végre-végre megérkezzen és elkezdődhetett a beengedés.

És a színpadon a Screw!
Ez volt az a pont, ahol a gyakorlott, gyorsan és profin dolgozó kasszás + biztonsági kombónak köszönhetően le lett dolgozva a maradék csúszás is, így pontosan a tervezett időpontban, azaz fél nyolckor, hatalmas üdvrivalgás közepedte felgyúltak a színpad fényei, beindult a füstgép és szépen egyenként, egy kis önsztárolással egybekötve megjelentek a tagok, vagyis a szőke basszeros Rui, a két gitáros, Manabu és Kazuki, a dobos Jin és végül az énekes, Byo. A bevonulás közben a háttérben már dübörgött az idei album, a Biran intrója, majd nyitásnak rögtön a lemez talán legjobb és egyben egyik legzúzósabb dalát, a The Abysst szedték elő. Hibátlan indítás volt, ami után egy előző albumos kitérő (Duality) után a Biran két, videóval is megtámogatott kislemezdalával (Deep Six és Brainstorm) hergelték tovább a népet. Ezzel a nyitánnyal abszolúte sikerült is felpörgetni a közönséget, amely egyébként a relatíve kisebb mérete ellenére is fantasztikus hangulatot teremtett. Szerencsére most nyoma nem volt a pár korábbi, hazai visual kei koncerten jellemző agresszív, tolakodós nyomakodásnak az első sorokban, hanem a bulizásé, tombolásé volt a főszerep, nomeg ment a zenekar ünneplése, bíztatása, tehát a közönségre ezúttal semmi panasza nem lehetett senkinek.

A csapat pedig cserébe hatalmas lelkesedéssel és lendülettel játszott, folyamatosan mozogtak, szaladgáltak fel-alá, vagyis a gitárosok sem csak lecövekeltek egyhelyben, hanem belakták az egész színpadot és mivel nem volt kordon, így szó szerint folyamatos volt a kontakt a rajongókkal. Persze azért a sok szaladgászás mellett is mind hibátlanul játszottak, ellenben Byo… Nos. Nem igazán volt csúcsformában. A lemezeken, főleg az újabbakon tejesen rendben van a hangja és a koncert DVD-ken sincs vele semmi gond (habár azért egyértelműen nem ő a világ legjobb vokalistája), itt viszont feltünően sokszor csúszott meg, vagy volt hamis a hangja. Nem tudni, hogy mi lehetett a gond, lehet csak kimerült volt, de szerencsére maga a koncert annyira energikus volt, annyira vitte előre az egészet a lendület, hogy nem igazán volt zavaró a dolog.

Best Of
Azok után, hogy az első négy számból három rögtön a Biranról származott, a későbbiekben furcsa módon teljesen hanyagolták az új anyagot és megmaradtak a régebbi daloknál, néhol egészen a kezdetek kezdetéig, a legelső kislemezükig visszaásva (S=r&b). Persze ha belegondolunk van logika a dologban, mert ugyebár most vannak először turnézni a kontinensen, így valójában érthető lépés, hogy nem (az Európában ráadásul meg sem jelent) aktuális lemez anyagával érkeztek, hanem egy, az egész karrierjüket végigvevő, amolyan best of összeállítással. De azért ettől függetlenül meglepő volt, hogy ilyen kevés új dal került elő, nomeg van még azért egypár szám azon a lemezen, amit jó lett volna élőben is hallani. A talán legismertebb dalukat, a 2008-ból származó Gather Rosest pont a koncert felénél sütötték el, egyébként pedig nagyszerű érzékkel szemezgettek a közkedvencek és a kevésbé ismert dalok közül, így végül, még az új anyagok nélkül is egy nagyon masszív szettet nyomtak le nekünk.

Szerencsére, ellentétben a két évvel korábban szintén nyárra eső Versailles koncerttel, most az időjárással is szerencsénk volt és, amellett, hogy az előző napi rusnya zivatarok után keddre már csak kis elszórt csöpörészés jutott, tehát az egész nap a klub előtt várakozók sem áztak szét, a kánikulától is messze voltunk, vagyis bent a teremben sem volt elviselhetetlen hőség, még a színpadi reflektorok össztüzében sem. Mondjuk a zenekar sem a nagy, látványos (és nyáron pokolian meleg) kosztümökben pompázós fajta volt; egyszerűbb, nem hivalkodó, de azért mégis tipikus és a legapróbb részletekig kidolgozott visual kei cuccokban játszottak, amiket csak a ráadásra (ami előtt elég hosszan megvárakoztatták a kitartóan a visszatérésüket követelő közönséget) cseréltek le az EU turnés pólókra. Így ezekben nyomták le a zárásnak kiválasztott két számot is, melyekért megintcsak meglepően régre, a 2006-os Nanairo no reienka mini-albumig ástak vissza a diszkográfiájukban.

A magyar nyelv rejtelmei
Eddigre persze felkerültek a színpadra a rajongók által készített zászlók is, így, miután megtették a szokásos gitárpengető dobálós, integetős búcsúköröket, a zenekar tagjai azokkal együtt távoztak el a backstage felé… kivéve az addig egyébként, vk énekesektől szokatlan módon a közönséggel számok közt szinte semennyit nem csevegő Byot. Ő, mikor már mindenki más lement, kicsit bizonytalanul megállt a színpad közepén a mikrofonjával és némi homlokráncolós gondolkodás és hezitálás után belemormogott valami olyasmit, hogy “s-zre-telek”. A közönség csak pislogott, hogy “he? mi van?” és Byo is csak a fejét rázta, hogy hát ez így nem lesz jó, szóval előszedte a koncert előtt készített jegyzeteit és abból olvasta újra, lassan, szinte szótagolva, hogy “sze-ret-lek ti-te-ket”, majd a kitörő üdvrivalgás közepedte vigyorogva ment le a színpadról, hogy hát végül csak sikerült összehozni a dolgot.

Egyébként nem ő volt az egyetlen, aki több-kevesebb sikerrel bepróbálkotott a magyar nyelvvel: Jin a koncert előtt és után is több aranyos, feltételezhetően google fordítóval összebarkácsolt üzenettel szórta tele a twitterét (“Köszönöm!”, “Jó móka volt!” és a díjnyertes “Kéren adjon nekem egy kávét nekem!”). Meg ha már twitter: a tagok ott elcsipogott lelkes üzeneteiből derült ki az is, hogy jól érezték magukat nálunk és maximálisan elégedetten távoztak.

A koncert után a közönség nagyrésze betámadta a merchpultot, ahol ritka széles kínálat volt és a pólóktól kezdve a karkötőn át a törcsiig mindent lehetett kapni, többek közt a majd összes Screw CD-t és DVD-t is, igaz, ezeket az eléggé horribilis japán árakon. Végül szépen lassan kiürült a terem és habár a többség hazaindult, azért persze voltak jópáran annyira eltökéltek, hogy kivárják azt a vagy két órát, amig a banda kipihente magát, megvacsorázott és összepakolt, csak, hogy mégegyszer búcsút inthessenek nekik, amikor szálltak be a buszukba és elindultak a hotelük felé. Egyébként a pesti fellépést megelőző maratoni utat szerencsére nálunk valamennyire ki tudták pihenni, mivel következő nap Bécsben játszottak, így nem kellett hajnalban kelniük, hogy időben odaérjenek. A szomszédos főváros egyébként csak a közelmúltban csatlakozott be a J-Rock turnéállomások sorába, emiatt, mivel az osztrákok és részben a szlovákok is természetesen inkább oda mentek, nálunk most a szokásosnál kevesebb volt a külföldi, de azért még így is akadtak páran a környező országokból: Románia és Horvátország biztos, hogy képviseltette magát, de elvileg még lengyelek is akadtak a közönségben.

A cikk eredetileg a Mondo magazin 2012 júliusi számában jelent meg. Szöveg: Case. Képek: Baldy & Case

setlist:
01.The Abyss
02.Duality
03.Deep Six
04.Brainstorm
05.Cursed Hurricane
06.Ancient Rain
07.Death’s Door
08.Gather Roses
09.Wailing Wall
10.Vegas
11.Kairos
12.Vanquish
13.Raging Blood
14.Barbed wire
15.S=r&b

encore:
16.Zansatsu Fiction
17.Nanairo

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB