Főoldal » Hírek, JPop » SAGA – EU turnén a nevetséges, noname trió

SAGA – EU turnén a nevetséges, noname trió

A belga Ramen Events eddig is leginkább arról volt ismert, hogy kb. teljességgel ismeretlen japán előadóknak szerveztek maratoni turnékat Európában és most, igaz éppen Highfeel cégnév alatt (az utóbbi 1-2 évben több alcéget is alapítottak, teljesen értelmezhetetlen okokból), a nagyon hasonló vonalon mozgó, hirhedt román Kanzen közreműködésével újabb turnéba vágtak bele. Habár eddig inkább a rock vonal volt náluk előtérben, most éppen egy SAGA nevű poptriót utaztatnak körbe a kontinensen. A trió alapkoncepciója annyi, hogy a három tag a három legnagyobb zeneiparral rendelkező ázsiai országból, azaz Japánból, Koreából és Kínából érkezett és az országok közti összetartás jegyében alakultak.

saga2014

Ez még oké is lenne, a bajok ott kezdődnek, hogy: a trió 2014 márciusában alakult, ehhez képest, a weboldaluk alapján máris világsztár státuszba képzelik magukat, olyasmi, nehezen értelmezhető infók alapján, minthogy ilyen-olyan híroldalakon mennyien klikkeltek a róluk szóló hírekre, hogy milyen rengeteg ember látta a videóikat (a youtube-on egy van, ami átviszi nézettségben a 2000-et, a több pár száznál tart), valamint:
* SAGA has global growing K-pop market power 1,000,000,000 fans of Japan anime , Fashion , Music 1,500,000,000 people Chinese market in the world
Azaz, hogy laza két és fél milliárd (!!!!) fős potenciális közönségük van, meg, hogy teljesen természetesnek érzik, hogy aki az animét, Japánt, Koreát, Kínát szereti, az automatikusan majd őket is fogja.
* 20 Cities in EUROPE TOUR 30 Cities in JAPAN , KOREA , CHINA TOUR 30 Cities in INDONESIA TOUR
Az a 20 EU kocert, az pont a fele, a turné még el sem kezdődött, a méreteire pedig jellemző, hogy a bécsi klub maximum 150 férőhelyes, de a koncertet egyelőre össze-vissza 25 ember jelezte vissza… a szervezőket is beleszámítva (és a többi helyszínen se jobb a helyzet).
* SAGA is the one of the best artist in the world which will provide international brand image and reachable huge potential markets in ASIA
“One of the best artist in the world” – ehhez meg asszem nem nagyon lehet mit hozzáfűzni, a mondat többi részéhez meg megintcsak értelmezhetetlen.
További gyöngyszemek az oldalukon.

A csapatot egyébként egy Rio néven futó japán emberke alapította, aki korábban pár animében is dolgozott (az oldalon felsorolt állítólagos Saga sikerdalok, mind ebből a korszakból, jóval a megalakulásuk előttről származnak) akkor még az Avex kiadó szárnyai alatt. Majd összeszedte a másik két tagot és… egy az egyben lenyúlt mindent a ’90-es évek egyik legnagyobb japán sikercsapatától, az egyébként mindmáig aktív globe-tól. A felállás, az image tökugyanaz, a zene olyan, mintha korai, joggal leselejtezett globe dalokat hallanánk (de komolyan… borzalom: a 20 év lemaradás az alap, de még a nem szándékos retró faktort beleszámítva is úgy is szar az egész, ahogy van…) és ha ez nem lenne elég, még a sikertrió ikonikus logóját is lenyúlták:

globosaga_logo

Ha valaki ennek ellenére mégis úgy érzi, hogy szeretne részt venni a hármas valamelyik koncertjén, akkor alább a turnédátumok.
Jah, egyébként van VIP jegy is (az 15 euró helyett 25), amiben van fotó / aláírás lehetőség a nagyszerű művészekkel, plusz korai bejutás, azaz kis szerencsével közelebb lehetsz a színpadhoz, mint a másik 20 ember.
Oct 31 / Nov 1: Italy, Lucca Comics
Nov 2: Liège (BE), La Legia
Nov 6 : Den Haag (NL), 330Live
Nov 7 : Cologne (DE), MTC
Nov 8 : Lyon (FR)
Nov 9 : Vienna (AU), Repplugged (fb event)
Nov 10 : Wroclaw (PL)
Nov 14: Roubaix (FR), Bar Live 3
Nov 15: TBC
Nov 16: Paris (FR), La Java

Ha a turné bukós lesz, akkor meg persze megint a közönség lesz a hülye, meg a helyi szervezők, stbstbstb.

Tags:

1 komment

  1. avatar Én says:

    Jaaaaaj de hát Caaaase, azt hittem minden állomásra követed őket és az első sorban fogsz csápolni :c
    Elkezdtem nézni egy ilyen utólag feltöltött live stream-et, de szegények még egymás között sem tudnak rendesen kommunikálni, meg kínos az egész mikor várják, hogy kérdezzenek tőlük valamit, aztán így nuku kommentelő..
    A Kanzen-nek voltak jó szervezései, pl heidi., (azt eltekintve, hogy kevesen mentek a koncertekre xD)

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB