Főoldal » Animecon, Beszámolók, Feature » Nyári MondoCon (2017.07.15-16 @ Hungexpo)

Nyári MondoCon (2017.07.15-16 @ Hungexpo)

Lement a Mondocon nyári kiadása is és most jöhetne a szokásos szöveg, hogy jó volt ez a con is, függetlenül attól, hogy pont ugyanolyan volt mint mindegyik másik…  de igazából ez most nem lenne igaz, mármint a mondat második fele. Volt ugyanis egy csomó kisebb-nagyobb változás, újdonság, amitől ez a con most valahogy érdekesebbre, frissebre sikeredett az átlagnál. Ebben persze egy kicsit benne volt az is, hogy nyár volt, szóval megint szabadtéren volt a nagyszínpad, ami már alapban felbolygatta kicsit a dolgokat és a programot is, de mondjuk ez így volt az utóbbi pár nyári conon is, szóval sokkal fontosabbak voltak az egyéb dolgok… mint például, hogy volt két mini koncert is. Ezek közül az egyikről már előre lehetett tudni, ezt a szegedi orvostan szak hallgatója, Taka Ash Kurokawa nyomta le szombaton, aki japán rockdalok feldolgozásait játszotta (többek közt lenyomott egy Miyavi dalt is, ráadásul kifejezetten jól), vasárnapra pedig beesett egy utolsó-utáni pillanatos fellépő, Kanon Mizuno, egy japán énekesnő, aki teljesen véletlenül pont a környékbeli országokban járt és beugrott ide is lenyomni az egyszem kislemezének két dalát. Az előzetesek alapján nem tűnt túl igéretesnek, amit csinál, de élőben nagyon kellemes csalódás volt, hangban is nagyon ott volt, meg zeneileg is jól hozta a jpopos / animeopeninges sablonokat. Aztán voltak még olyan apróságok, mint roller pálya (!) és a conon most először felbukkanó T-Rex cosplayerek, de a legnagyobb dobás talán a HCW pankrátor csapata volt, akik a szintén a kinti részen, a nagyszínpaddal szemben felállított ringjükben nyomtak le három adagnyi meccset mindkét nap és egyszerűen imádták őket az emberek, meg egyébként (a kiskori, pankrációrajongói emlékeim alapján) kifejezetten profi is volt, amit csináltak.

Ja, meg ami még szintén feldobta az eseményt: úgy néz ki végre megtört a tavaly év eleje óta tartó átok és végre-valahára normális idő volt a conon, pont tökéletes a piknik hangulathoz és a nyáriasabb cosplayekhez! A vasárnapi zenei videós vetítésünkön pedig egészen szenzációs volt a közönség és habár persze a közkedvencekre volt a legnagyobb örömködés, a kevésbé ismert vagy éppen tökismeretlen (de baromi jó) zenéket, videókat is nagyon pozitívan fogadták. Nagyobb koncert mostanra nem jutott, ellenben ősszel megint egy különleges és izgalmas japán zenekar lesz majd a vendégünk… de erről pár napon belül érkezik majd a bővebb infó! Addig is következzék a szokásos lista a vasárnapi videókról, nomeg a gigantikus fotógaléria!

Doberman Infinity: Do Party (video)
EXO-CBX: Ka-Ching! (video)
A9: Adam (video)
Seventeen: Highlight (Choreography Video) (video)
Diaura: Noah (video)
K.A.R.D: Rumor (Hidden Ver.) (video)
BoA: CAMO (video)
HEY-SMITH: Let It Punk (video)
Seven O’Clock: Echo (video)
TeddyLoid: To The End feat. Aina The End (BiSH) (video)
Pentagon (kpop): Critical Beauty (video)
Codomo Dragon: dokumushi (video)
INKT: Break Down (video)
YDizzy: OMW (video)
Iron: Rock Bottom (video)
Morrigan: The Dawn Deep Dope (video)
Winner: Really Really (video)
Kyary Pamyu Pamyu: Harajuku iyahoi (video)
CNBLUE: Shake (video)
Arlequin: kachikan no chigai wa yuiitsu no sukui datta (video)
NCT 127: Cherry Bomb (video)
Koda Kumi: Wicked Girls (video)
iKON: Bling Bling (video)
Blood Stain Child: Tri Odyssey (video)
Twice: Signal (video)
Acid Black Cherry: Bad Blood (video)
Blackpink: As If It’s Your Last (video)
Generations: taiyou mo tsuki mo (video)
Girl’s Day: I’ll Be Yours (video)
SuG: Agaku (video)
JP The Wavy: Cho Wavy De Gomenne feat. SALU (video)
Monsta X: Shine Forever (video)

Ha valaki fel szeretné tölteni a róla készült képeket, akkor légyszi kreditként a fotós oldalam, az InfinteBeat.hu-t említsétek. Facebookon: @infinitebeat.hu / Instagram-on: @infinitebeatphoto
Köszi!
A galéria a facebookon

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB