Főoldal » Beszámolók, Bulik » Nippon Groove (2014.02.28 ~ Kék Yuk)

Nippon Groove (2014.02.28 ~ Kék Yuk)

ng1402A szerencsére iszonyat sikeres Halloween buliinkhoz képest a farsangok annyira nem szoktak pörgősek lenni, de azért úgy gondoltuk, hogy kihagyni mégse kellene az adandó alkalmat, szóval, a február végi Nippon Groove party alakalmából megint feldíszítettük a Kék Yukat… és persze volt elmaradhatatlan jelmezverseny is. Amire egy ideig úgy nézett ki, hogy alig-alig jelentkezik bárki is, de aztán szerencsére a végére egész korrekt kis mezőny sorakozott fel, amiből kiemelkedett a zsűris első helyet joggal bezsebelő sellőnek sminkelt kisasszony, valamint a közönségdíjat totál egyértelműen nyerő B.A.P páros. (Jó, mondjuk náluk már mikor leértek a klubba lehetett tudni, hogy nyerni fognak, annyira hibátlanul hozták a Warrior kinézetet. Plusz mellé még a B.A.P koreográfiákat is.) Ráadásul a jelmezversenyeseken kívül is beöltöztek páran, szóval végül is nagyon jól sült el a farsangi része is a bulinak, csak szegény dekorunk járt rosszul és lett eléggé masszívan leamortizálva.

Zeneileg pedig az év eleji kis punnyadás után mostanra kifejezetten sok új, maximálisan party-kompatibilis dolog jelent meg, többek közt volt új BTS, Koda Kumi, BTOB, Donghae & Eunhyuk, DBSK, Sunmi, felbukkantak olyan (relatíve) újonc bandák, mint a mint C-Clown, ToppDogg és Speed, plusz volt egy új track a dubstepről most éppen EDM-re váltó Ajapai-tól, nomeg persze előkerült a 2NE1 is, akiknek napokkal a buli előtt jött ki a várva-várt az új lemeze. Folytatás szinte napra pontosan egy hónap múlva, március 29-én, utána pedig ugye április 12-én Budapesten lép fel a Teen Top!!!

Tracklista lent, a többi kép pedig szokás szerint a fórumon: képek / pictures



*Case
DJ Ken Watanabe: Hang Over feat.Young Hastle, YS, Tosaken, Raw-T
Corn Head: Which Way
DS455: Check Tha Number feat. Tha DSC
Dabo: suupaabakkuuushan feat. AI
Tokona-X: I Just Wanna… feat. Sygnal
KGE & DJ Nobu: Bombrush 11
DJ Honda: D.R.E.A.M. feat Sean Price
Buck-Tick: muma -The Nightmare-
Steve Aoki & Laidback Luke: Turbulance feat. Lil Jon
Super Junior: Bona Mana
2NE1: I Am The Best (Epitone Remix)
Jungukgu: Fashion City
Xiah Junsu: Breath
Big Bang: Fntastic Baby
SHINee: Ring Ding Dong
The Lowbrows: Linda Tune
Akanishi Jin: Sun Burns Down
m-flo: She’s So (Outta Control)
Sunmi: Burn
B.A.P: One Shot
Dal Shabet: B.B.B (Big Baby Baby)
Namie Amuro: Hot Girls -Smidi Club Remix-
Orange Caramel: Lipstick
Kat-Tun: Connect & Go
The Bloody Beetroots: Warp 1.9 feat. Steve Aoki
C-Clown: Justice
Kim Hyun Joong: Unbreakable feat. Jay Park
VIXX: Voodoo Doll
Teen Top: Rocking
Jay Park: Trill feat. Dok2
Alvaro & Mercer: Welcome To The Jungle feat. Lil Jon (Y.G.S.P. Trap Remix)
T.O.P: Doom Dada
Teriyaki Boyz: Zock On feat. Pharrel & Busta Rhymes
BTS (Bangtan Boys): Boy In Luv
G-Dragon: One Of A Kind
Verbal: Change Change feat. Nicki Minaj
2NE1: MTBD (CL Solo)
Koda Kumi: Crank Tha Bass feat. OVDS
Crayon Pop: Bar Bar Bar 2.0
Team H: Can’t Stop (Remastered Version)
GD&TOP: High High (Epitone Dutch Dirty Remix)
Ajapai: Make A Move
T-Ara: Sexy Love
Seungri: Gotta Talk To U (Hard Remix Version)
Namie Amuro: In The Spotlight (Tokyo)
Akanishi Jin: Aphrodisiac
Candy Mafia: Cliche
Teen Top: Miss Right
Koda Kumi: Show Me Your Holla

*Ji
Koda Kumi: Introduction ~Bon Voyage~
Taeyang: Ringa Linga
FAKY: Better Without You REMO-CON Remix
Steve Aoki & Chris Lake & Tujamo: Boneless
G-Dragon: Crayon
Swings: Bulldozer
2NE1: Scream
Block.B: Very Good
PSY: Gangnam Style
T-Ara: Nr. 9
Miyavi: Horizon
Crossfaith: Omen
Crispi Crunch: Sajangnim Nice Shot

*Case
Far East Movement: Like a G6
The Lowbrows: Stay Faceless
Capsule: Jumper
Ayumi Hamasaki: Sparkle
Big Bang: Tonight
Rain: 30Sexy
VIXX: Rock Ur Body
SHINee: 3 2 1
Kat-Tun: kusabi

*Ji
Donghae & Eunhyuk: Motorcyle
Girl’s Diary: Expectation
Teen Top: Supa Love
Crispi Crunch: Manboong Time
Team H: Liquor Shot
Kiss My Ft2: Shake It
Verbal: Change Change feat. Nicki Minaj
G-Dragon: Crooked
Kim Sori: Dual Life
DJ Doc: I’m A Guy Like This
G-Dragon: MichiGO
B.A.P: Hurricane
Kat-Tun: Fire And Ice
Beast: Shadow
Tomohisa Yamashita: Party Don’t Stop
Donghae & Eunhyuk: Let It Go
DBSK: Keep Your Head Down
Infinite: Chaser
EXO: Wolf (Korean)
Dexpistols: Saturdays Vs Bird Of Paradise
DBSK: Mirotic
DBSK: Spellbound
Block.B: No Joke

*Case
Got7: Girls Girls Girls
The Second From EXILE: Head Bangin’
2PM: Hands Up
ToppDogg: Arairo
Major Lazer: Bubble Butt feat. G-Dragon, T.O.P, Bruno Mars, Tyga, and Mystic
BTS (Bangtan Boys): Jump
EXO: Growl (Korean)
2NE1: Crash
Namie Amuro: Alive
Speed: Don’t Tease Me
UKiss: Neverland
Akanishi Jin: Hey What’s Up
Bigstar: Run & Run
BTOB: Beep Beep
2NE1: MTBD (CL Solo)
Block.B: Nalina
Xiah Junsu. Tarantellegra
Teen Top: Get Crazy
SHINee: Dream Girl
T-Ara: Bo Peep
Super Junior-M: Break Down
Tiny-G: Miss You
Akanishi Jin: Test Drive (7th Heaven Mix)
After School: Rambling Girls
Steve Aoki: I’m In The House feat. Zuper Blahq
Watapachi: Cocaine
Beast: Breath
Tommy february6: Spacey Cowgirl
SNSD: The Boys
Rain: LA Song
Cleindl: Girl
Buck-Tick: Loop

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB