Főoldal » Hírek, Japán, Rock » MAYDIE!! – metalcore + rock válogatás ismerős és ismeretlen nevekkel

MAYDIE!! – metalcore + rock válogatás ismerős és ismeretlen nevekkel

Az utóbbi egy-két évben egyre felkapottabb újvonalas japán rock / metal zenekarokról (Crossfaith, SiM és társaik) elég sok szó esett már eddig is az oldalon, azonban természetesen a közismertebb neveket leszámítva is számtalan kisebb, hasonló vonalon mozgó csapat tevékenykedik még a szigetországban, akikről viszont eddig nem sokat hallhattunk. Ezen változtathat a leginkább talán a FACT kiadójaként ismert maximum10 március 20-án megjelenő, MAYDIE!! című, nagyon komoly két CDs válogatása, amely, a tracklistából ítélve ritka jó körképet ad majd ezekről a fiatal, feltörekvő bandákról.

A CDken felbukkan persze pár húzónév is: ott van a FACT, mint “hazai csapat”, a közeljövőben megjelenő EP-je kapcsán már nálunk is emlegetett Before My Life Fails, az inkább az electro színtéren ismert 80kidz, nomeg a One OK Rock junior My First Story. A zenekarok nagyobb része azonban korábban max. 1-2 kiadványt jegyző, ismeretlenebb újoncok közül került ki, akik eddig, tehetségük ellenére még nem sok figyelmet kaptak. Az új generáció felkarolása mellett a válogatás másik nagy erénye, hogy a saját, megszabott keretein belül a lehető legváltozatosabb próbál lenni és a durvulósabb, hörgős metalcore-tól, a punkosabb, vagy éppen a Fear & Loathing.. zenéjét idéző, elektronikával masszívan megpakolt csapatokon át a relatíve hagyományosabb rockig (mint amilyen mondjuk a My First Story) mindenből kapunk egy kis ízelítőt. A szerkesztők láthatólag nagyon odafigyeltek arra, hogy egy tényleg áttekintő, izgalmas és mindenekelőtt hiánypótló lemezt hozzanak össze, amin ráadásul minden résztvevő eddig kiadatlan dalokkal szerepel, így a MAYDAY!! jó eséllyel válik majd rövid időn belül alaplemezzé és a színtéren belüli tájékozódási ponttá, vagyis nagyon érdemes lesz rá odafigyelni.

maximum10 compiles This. MAYDIE!!
CD1
01.FACT: I Hope I’m Wrong
02.My Last December: Colors Of Your Memory
03.Nano Sound Museum: Bring The Noise
04.Cleave: Lean
05.Secret 7 Line: Good Bye Dear Days
06.The Game Shop: Select (Compilation Edit)
07.Countlost: Skeleton Wing
08.Snort: FW
09.Give Life: Dead Eyes
10.Ender: Sleepless/Whisper
11.Sleeping In My Memory: I Know You Don’t Know
12.Before My Life Fails: Dead Dust
13.Pop Disaster: Shadows Fall

CD2
01.Drive Far: Radiant
02.sfpr: Watershed
03.Fake Face: Over And Over Again
04.Five New Old: Lights And Vagrant
05.Lost: The Last Supper
06.Vibedred: Unbreakable
07.New Breed: Out Of Reach…
08.Each Of The Days: Romeo Is Bleeding
09.80kidz: Stranger
10.waterweed: Dawn
11.My First Story: Experience
12.Nothing To Declare: The Life.The Death
13.S.M.N.: Happy Tonight

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB