Főoldal » Hírek, JRock / Visual kei » LIN – újrakezdés és új kislemezek [Frissítve, videóval!]

LIN – újrakezdés és új kislemezek [Frissítve, videóval!]

lin kisaki 2014Az egykori UNDER CODE kiadó főnöke, Kisaki hívta életre még 2010-ben a hangzatos LIN -the end of corruption world- nevű bandát, melynek tavaly nyáron vége szakadt, de legalábbis bizonytalan idejű szünet kezdődött. Most azonban úgy tűnik, a basszeros és bandája visszatért, ráadásul teljesen új felállással! A mikrofonnál, az egyik gitáron és a dobokon is ex-Megaromania tagok ügyködnek (név szerint Sui, Mizaly és Yushi), a másik gitáros posztot pedig Cero (előzőleg Kyohei a zechs-ből) tölti be.

A vadonatúj tagságú LIN már új kiadványokat is bejelentett, melyek a szintén újonnan létesített PLUG RECORDS WEST kiadónál fognak napvilágot látni. Első, 2 dalt tartalmazó kislemezük címe Sacred Xanadu, megjelenésének részletei pedig április végén derülnek majd ki a Cure magazinból. Másik single-jük Chaotic Resistance címmel (kétféle változatban) kerül a boltok polcaira július 23-án. Mindezek mellett egyébként a június 25-i Yougenkyou -WEST- c. válogatásalbumon is feltűnnek majd egy nótával.

Tehát már most eléggé sűrűnek tűnik az év Kisaki régi-új bandájának szempontjából, kíváncsian várjuk!

FRISSÍTÉS: Már itt is van az első kislemez klipjének előzetese!

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB