Főoldal » Beszámolók, Feature, Koncertek » FTIsland (2017.10.22 @ Barba Negra)

FTIsland (2017.10.22 @ Barba Negra)

2017 elképesztően sűrű volt itthon KPop koncertek szempontjából: az évet nyitó Block B után nem sokkal a B.A.P érkezett hozzánk, majd egy eléggé felemás 24K fanmeeting után, október 22-én az FTIsland zárta az évet. Akik ugyebér azért különlegesek, mert a kvázi testvérzenekar CNBLUE-hoz hasonlóan nem a táncos-énekes koreai popot nyomják, hanem sokkal rockosabb zenében utaznak hagyományos zenekari felállásban. Pont emiatt egy kissé kiszámíthatatlan volt, hogy mennyien lesznek rájuk kiváncsiak: merthogy akik a standard KPop zenéket szeretik, azok nem biztos, hogy vevők erre a merőben más irányvonalra… helyettük azonban ott vannak azok, akik inkább rock pártiak és pont, hogy a megszokott KPop csapatokra nem kiváncsiak, az FTIsland-re ellenben annál inkább. Végül a két csoport nagyjából kipótolta egymást és ránézésre úgy 1200-1300 ember jött el a Barba Negrába, azaz kb. annyian lehettünk, mint a másik két idén hozzánk látogató nagyobb KPop csapat koncertjén. A közönség összetétele pedig a várakozásoknak megfelelően most jóval vegyesebb volt, többen voltak a relatíve idősebbek is, akik már nem feltétlenül hallgatnak ilyesmiket, de azért az FTIsland kedvéért csak kicsengették a belépőt, plusz sokan eljöttek olyanok is, akiknek máskor egyébként esze ágában sem lenne KPop koncertekre menni.

A 19:30-as kezdésre gyakorlatilag megtelt a terem… ami általában nem szokott gond lenni a Barba Negrában, mivel az a klub egyik legnagyobb előnye, hogy a színpad és a bárpult közti részen azok is simán el tudnak ácsorogni tök jó rálátással, akik nem akarnak elöl nyomakodni, vagy nem látnának hátulról, mert mondjuk alacsonyak… most azonban a mindenféle VIP jegyeknek elkerített szektorok mellé a színpad szélének vonalában még felhúztak egy jókora ponyvát is, hogy nehogymár valaki onnan tudja nézni a koncertet, aminek következtében sokan, akik “csak” 19ezret fizettek a jegyért olyan helyekre kényszerültek, ahonnan alig lehetett valamit látni.

Maga a zenekar viszont mindent megtett azért, hogy elfeledtesse az ilyen zavaró dolgokat és az év legemlékezetesebb KPop koncertjét adja. És habár abban, hogy ez simán összejött nekik persze ott volt az is, hogy zeneileg eléggé mások, mint a többiek, meg, hogy egy zenekari felállás mégiscsak jobban működik egy koncerten, de nem emiatt nyomta le simán a fellépésük az idei három másik hozzánk látogató csapatot. Mert én speciel, habár szeretem az FTIsland-et is, de alapjáraton a Block B-t pl. szívesebben hallgatom, a jobban eltalált dalaikat legalábbis mindenképpen, az azonban kifejezetten csalódás volt, amit máricusban élőben nyújtottak. Kényszeredett mosolyok, eröltetett vicceskedés, rutinból, lelketlenül lenyomott program… egy profin összerakott, de végtelenül mesterkélt koncertet adtak, az FTIsland ellenben érezhetően fejben is ott volt a színpadon. Látványosan élvezték, amit csinálnak, sokkal dinamikusabb volt az egész program és ahogy írtam fentebb, nem csak a rockcsapatos felállás és a zene miatt, hanem, mert az egész sokkal.. őszintébb volt. Nem voltak kínos játékok helykitöltőnek, helyettük, főleg az angolul is nagyon jól beszélő Hong-Gi csevegett a közönséggel és egyrészt kifejezetten vicces volt, másrészt érezhető volt, hogy nem a többi KPop koncerten megszokott, előre kitalált sablonszövegeket nyomja, hanem ténylegesen spontánul beszélget a közönséggel, tartja velük a kapcsolatot és ez az egész estét sokkal bensőségesebbé és közvetlenné tette. A koreai részek alatt kaptunk magyar szinkronfordítást, ami néhol kiváló, néhol viszont nagyon döcögös volt (Hong-Gi meg is jegyezte egyszer, hogy milyen fura, hogy ő csak beszél és beszél, a fordítás meg csak egy rövid mondat lesz a végén), de ez igazából nem volt zavaró, a mondanivaló azért simán átjött így is.

A zenével szintén nem spórolt a csapat, egy masszív, két órás blokkot kaptunk, összesen húsz dallal, amiben az előre betervezett három számos ráadás mellé még befért egy, a közönség elsöprő lelkesedését megköszönő plusz bónuszdal is a legeslegvégére. A setlist pedig, amellett, hogy végigvette a csapat pályáját és felvonultatta szinte az összes ismert sikerdalukat, nagyon korrektül volt összerakva és jól eltalált aránnyal és elosztásban adagolták a keményebb rock szerzeményeket, a lazább pop-rock dalokat, meg persze az elmaradhatatlan balladákat. És nem véletlen írtam, hogy “szinte az összes” sikerdal lement, merthogy azért volt egy fájó hiányossága az estének: nem volt Hello Hello!! Ami fura, mert hát mégiscsak az a talán legismertebb daluk, ami megalapozta a sikerüket és ami a legtöbb rajongónak az első FTIsland szám is volt egyben, szóval, bár megértem, hogy minden egyes koncerten és turnén lenyomni biztos unalmas, de na… Akkor is, az mégiscsak a Hello Hello! Persze azért nagyban ez sem zavart be az összképbe és abba, hogy ez az este volt az eddigi itthoni KPop koncertek közül lazán az egyik legemlékezetesebb.

És alább, amire valószínűleg mindenki a legkiváncsibb… a galéria! Igaz, nem volt egyszerű fotózni, mivel a turné más helyszíneivel ellentétben nálunk nem lehetett bemenni az első három dalra a színpad előtti fotósárokba, hanem a terem hátuljából, a hangpultból kellett fotózni, ami még nem lett volna gond persze, de az már inkább volt kihívás, hogy még a fénytechnikus emelvényének tetején egyensúlyozva is szinte képtelenség volt elfotózni a mindent beborító, sokszor selfie-botok tetején egyensúlyozott mobilok tengere fölött. De azért remélem ezzel együtt is örömmel fogadjátok az alábbi képanyagot:

Tags:

3 komment

  1. avatar Zsuzsianyu says:

    Én is ott voltam leghátul és minden pillanatát élveztem ennek a rendkivüli csodának 63 évesen rekedre laláztam magammat ..nem baj ha nem lehetett látni mert a zene mindent pótolt és ha sikerül és ujra jönnek megint megyek ! ( még ha tolo kocsival is de megyek ) !!!!

  2. avatar Betti1022 says:

    Az egyik kedvenc zenekarom àzsiàból, mert hogy èn majdnem csak a zenekari felàllàst szeretem. :) Köszi a beszàmolót ès a kèpeket. Nagyon jó volt, legjobb szülinapom valaha. ♡

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB