Főoldal » Feature, KPop » BTS @ MyMusicTaste – újabb szavazás!

BTS @ MyMusicTaste – újabb szavazás!

bts_groupA Block B szavazás, majd a megvalósult turné után most a BTS a soros a MyMusicTaste oldalán: a szavazás az első kört jelentő Grey Stage-ből most került át a második, Yellow Stage néven futó fázisba. Ami pedig izgalmassá teszi a dogot, hogy a promóció két helyszínen (Párizs és Liszabon) is a Green Stage szinten tart, ami gyakorlatilag a “szervezés alatt” fázist jelenti.

Persze, ahogy a Block B esetében, a sok szavazat még önmagában nem jelent semmit, több tényező is közrejátszik abban, hogy lesz-e egy koncertből valami, de miután az előző szavazással sikeresen felhívtuk a figyelmet magunkra és miután elvileg a Block B turnénál is csak kevésen múlott, hogy nem Budapest lett a befutó, talán most több szerencsénk lesz! A Sound Of Japan részéről, promóterként már felvettük a kapcsolatot az MMT-vel, most már “csak” a sok szavazat kellene, hogy növeljük a hazai koncert esélyeit. Már most sem állunk rosszul, 900+ vokssal, de egyelőre (a már említett franciák és portugálok mellett) Varsó és Bukarest is leelőz minket bő 2000+ szavazóval, szóval… Hajrá! :)

A szavazás menete:

Ami fontos:
01.Az alábbi oldalon kattintsatok a MAKE gombra (Ehhez vagy regisztrálni kell, vagy Facebook / Twitter hozzáféréssel belépni). A megjelenő ablakban meg kell adnotok, mennyit szánnátok a koncertre. A reális összeg az eddigi tapasztalatok alapján 14.000/16.000 körül van.
02.Az ‘Invite Friends-re’ kattintva kaptok egy linket, azt osszátok meg minél több ismerősötökkel, hogy ők is szavazzanak azon keresztül.
03.A “When are you available?” részben kell a nektek legmegfelelőbb időszakot megadni (itt, szerintem érdemes inkább a nyári hónapokat megadni).

Ami még hasznos lehet:
01.Kattintsatok az oldal tetején található ‘Invite Friends’ melletti szívecskére is.
02.Venue / Promoter Recommendation – itt lehet helyszíneket, koncertszervezőket javasolni. (Utóbbiként természetesen a SoundOfJapan-t is, mint a Teen Top és VIXX koncertek hazai szervezőjét  – a kontakt infóhoz: case@soundofjapan.hu)

Szerk. (2018 január): Habár még manapság is rendszeresen előkerült, ettől függetlenül ez egy 2015 eleji poszt, azóta pedig kiderült, hogy az MMT szavazásai pont annyit érnek, mint bármilyen más online szavazgatás (semmit) és csak a lehúzásról szól ez is. Aki ezzel együtt is akar szavazni, hát hajrá, de értelme sajna nincs.

SZAVAZÁS

Itt tudjátok követni, hogy jelenleg melyik országban, hogy áll a szavazás.

Plusz ahogy legutóbb is, most is szeretnénk megkérni titeket, hogy osszátok meg ezt a felhívást ismerősök közt, fb csoportokban, stb, hogy eljusson a hír mindenkihez, akit érdekelhet a dolog!!

mymusictaste_logo

 

Tags: ,

7 komment

  1. Sziasztok…nem rég vagyok kpoppos de egyszerűen imadom a bts biasom jungkook minden almom h vele talalkozak igyekszek hogy minnel tobb szavazat legyen HAJRAA HUNGARYYY

  2. avatar Széperdei Viktória says:

    Nem hiszem el majdnem sírhatnékom lett mikor megláttam, hogy Magyarország lecsúszott a 6.helyről is.Remélem azért jönnek ide is mivel nem csak a szavazástól függ.
    BTS FOREVER 💖

  3. avatar Hildebrand Zsófi says:

    En imadom a 💖BTS-t💖 es nagyon szeretnem ha lenne koncert,probaltam regisztralni de a telefonszamoknal nem adja meg magyarorszagot es igy nem tudok regisztralni😞😢😢😣😣

  4. avatar BtsArmy says:

    Remélem, hogy lesz Bts koncert Magyarországon, mert nagyon szeretném egyszer látni őket élőben😘😍💖

  5. avatar BTSARMYANDME says:

    Hello!

    Szeretnek erdeklodi, hogy amikor azt kerik hogy adjak meg koncerthelyszineket akkor pontosan mit kene odairnom? Amiket en irok be azokat nem fogadja el😞
    Elore is koszi a valaszolak

    • avatar Case says:

      Szia,

      Ez még egy 2015-ös cikk és azóta sok minden kiderült a MyMusicTaste-ről, elsősorban az, hogy kb. a fele nem igaz annak amit írnak és állítanak és mindegy nekik, hogy ki mit válaszol a kérdésekre. Az ilyenfajta kérdéseik pedig, mint ez a koncerthelyes már akkoriban is értelmezhetetlenek voltak, mert (ha jól emlékszem) tíz helyszínt kell megadni, miközben nem, hogy Budapesten, de egy Párizs, Berlin vagy London kategóriájú városban sincs annyi olyan koncertterem, ahol egy ilyen jellegű koncertet meg lehet csinálni.

  6. avatar Bts says:

    Imádom a BTSt nagyon szeretném ha eljönnének magyarországra nagyon sokat jelentene nekem és szerintem nem csak én vagyok így vele baidom jimin……remélem eljönnek magyarországra💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB