Részemről hatalmas várakozás előzte meg a Crossfaith idei nagylemezét, hiszen 2009-es indulásuk óta figyelemmel tudtam követni, ahogy egyre csak fejlődnek és kitartóan művelik pofonegyszerű, de annál ütősebb stílusukat. Ez az elektro-hullámokat meglovagló modern metalcore szörnyeteg a tavalyi Zion EP lehengerlő slágergyűjteményével, majd a Dürer Kertben adott brutálisan intenzív show-jával végképp levett a lábamról, így alig vártam, hogy halljam az oszakai ötösfogat legújabb albumát, az APOCALYZE-t. Ezúttal azonban a trancecore-koktél (vagy nevezzük inkább Jägerbombnak?) kissé keserű szájízt hagyott maga után.
A lemez a megszokott módon indul: egy rövidke (mondhatni felesleges) intro után rögtön kapjuk az arcunkba az áldást, ahogy a csövön kifér, a We Are The Future c. bulldózer képében, a sort pedig a Hounds Of The Apocalypse folytatja, hasonló vonalon. Megvan itt minden, ami miatt szeretni lehet a Crossfaith-et: sodró lendületű, kőbunkó gitártémák egy-egy fejbólogatásra ingerlő tempóváltással fűszerezve, na és persze a lassan már elengedhetetlenné váló, dubstepes remegéssel megtámogatott breakdownok is tiszteletüket teszik. Lehet még az albumon találni hasonló, “klasszikus” szellemiségű dalokat, de valahogy egyik se tud kiemelkedni a masszából, hiányzik a fogósság és megjegyezhetőség – talán a fentebb említett nyitószám üti meg a szintet leginkább ilyen tekintetben.
Az APOCALYZE érdekessége viszont nem a tipikus Crossfaith-es ismérvekben rejlik, sokkal inkább az újító szándékú nótákban. A srácok tényleg nem vicceltek, amikor a lemezt megelőző interjúkban megújulásról meg zenei horizontok tágításáról beszéltek – persze nem kell semmi drasztikusra gondolni -, a kiadvány körülbelül felét az ilyen témák ölelik fel. Érdekesnek mindenképpen érdekesek, de hogy jók is?
Igazából van, ahol ez a kísérletező szellem ténylegesen jó dalokban öltött testet, és van, ahol eléggé mellényúltak. Az Eclipse például bődületes energiabomba egy jól elhelyezett nyugis-dallamos résszel (még ha lightosabb is, mint a tőlük megszokott átlag), a Scarlett pedig annyira visszavesz a ‘coreságból, hogy ha nem Koie acsarogna a mikrofonba, simán elhinném, hogy valami jobbfajta alternatív pop-metal – ezzel együtt eléggé szívemhez nőtt! A többi dalban hol nu-metalos “szkreccselés”, hol ismételten dallamos vokál, vagy éppen a szokásosnál még egyszerűbb minimál-modern gitár az, ami “újdonság”-nak számíthat, azonban legtöbbjük vagy cikinek hangzik, vagy csak szimplán unalmasnak és lélektelennek. Megint csak azt tudom mondani, hogy hiányolom a kiugró, markáns témákat és számokat (tisztelet a néhány kivételnek).
Eléggé felemás így az összkép: vannak ugyan elsőre ható, egészen jó dalok a lemezen, ezeket viszont leginkább az anyag első felében találtam meg, ezért számomra kicsit olyan érzés hallgatni az APOCALYZE-t, mintha elindítanának egy búgócsigát, ami esztelen pörgésből szép lassan bukdácsolásba vált át, majd végleg megáll (de mire ide eljutnánk, már rég meg is untam). Az élményen sajnos nem segít a kivételesen förtelmesre sikeredett keverés sem, legalábbis én ebben a stílusban egy ilyen kaliberű zenekartól ennyire tompa, maszatos és erőtlen hangzást még nem hallottam – egyedül talán az éneket lehet tisztán hallani, meg néha a dobokat, de valljuk be, ez édeskevés (a gitárok miatt külön fáj a szívem). Összbevéve, aki Crossfaith fanatikus, az szerintem nyugodtan meghallgathatja, fog jó pillanatokat találni, de ha valaki még csak most ismerkedik a bandával, egészen biztosan nem az APOCALYZE-t ajánlanám elsőre.
Crossfaith – APOCALYZE
01. Prelude
02. We Are The Future
03. Hounds Of The Apocalypse
04. Eclipse
05. The Evolution
06. Scarlett
07. Gala Hala (Burn Down The Floor)
08. Countdown To Hell
09. Deathwish
10. Counting Stars
11. Burning White
12. Only The Wise Can Control Our Eyes
2013.09.04
Kiadó: Zestone Records
