Gothika
Black Love Fantom -solo unit-

2008 Október 10 - 21:00

Kék Yuk (Bp. Fényes Adolf utca 28)

Afterparty DJk: Case & Ji-chan

 

Eredetileg erre az évre szerettünk volna összehozni több koncertet is, de, habár tervek azért voltak, végülis egyik sem jött össze, kivéve a Sins Of The Flesh fellépést, ami meg igencsak felemásra sikeredett a finoman szólva is minimális látogatottság miatt. Ellenben legalább a Gothika visszatért újra, immár harmadszor és lenyomott egy újabb nagyon emlékezetes koncertet. Azt, hogy újra ellátogatnak hozzánk, már legutóbbi, kicsit több, mint egy évvel ezelőtti koncertjük után megbeszéltük velük, így, amikor elkezdték szervezni az újabb európai kiruccanást, az itteni dátum az elsők közt volt amit fixáltak, aminek köszönhetően sikerült újra egy pénteki napot megcsípni. Az előző két alkalommal nagyon nem működött a két termes afterparty megoldás, így ez most már szóba sem került, ellenben előzenekart akartunk megint és voltak is jelöltek, de végül ez a kérdés magától megoldódott egy meglepő fordulatnak köszönhetően. Egy-két hónappal a koncert előtt megkeresett Isawo, a Black Love Fantom énekese, azzal, hogy Andro régi jó barátja és a turné első hetében ő is a csapattal utazik és ha már úgyis itt lesz, akkor nagyon szívesen bevállalná az előzenekar szerepét, a BLF egyszemélyes verziójaként. Mivel a csapat new wave és szinti-pop behatású, Soft Ballet és korai Buck-Tick lemezeket idéző zenéjét már ismertem és kedveltem régebbről, azonnal igent mondtam az ajánlatra és így kialakult a végleges program, vagyis el is lehetett kezdeni a flyeren és a behirdetésen dolgozni.

     

Innentől kezdve gond nélkül ment minden és ez már csak azért is szerencse volt, mivel a koncert előtti időszak nagyon zsúfoltra sikeredett, köszönhetően az egy hónappal a Gothika fellépés előtti Sins of the Flesh koncertnek, nomeg a pont kettő közt félidőben levő animeconnak. A turnéprogrambanban úgy jött ki a lépés, hogy az itteni koncert előtti pár napban nem volt sehol fellépésük, így már szerda reggel megérkeztek Budapestre mindhárman és ennek köszönhetően pótolva lett, ami az előző két Gothika koncertnél kimaradt, vagyis végre egy kicsit jobban megismerkedtek a várossal és, részben Ji és Kagero idegenvezetésének hála, bebarangoltak mindent a Hősök terétől a várig, nomeg beiktattak egy látogatást a Széchenyi fürdőbe is. Ez úgy látszik a japán útikönyvek szerint amolyan kötelező program minden relatíve hosszabb időre idetévedő turista számára, legalábbis a Bathtub Shitter pár évvel ezelőtti látogatásánál is ez volt a várossal való ismerkedés egyik leglényegesebbnek tartott pontja. Extra programként a koncert előtti nap célba vettük az Astoria melletti SM'S Cafe fétisklubbot, ahol pár képet is csináltunk róluk, valamint végre tető alá hoztuk a régóta tervezgetett interjút is, aminek az eredménye itt olvasható, kiegészítve a fent említett fotókkal.

A klubba bő egy órával a nyitás előtt értünk oda és próbáltunk mindent befejezni kilencig, de végül mégiscsak kicsúsztunk az időből, amiben közrejátszot az is, hogy Yoshiki laptopját egy kicsit problémásan
sikerült csak a hangrendszerre kapcsolni és jó ideig nem tudták a technikussal normálisan belőni a hangzást, így a kicsit kilenc utánra csúszott Black Love Fantom beállás alatt már elkezdek lejönni az első látogatók, de mindenki illedelmesen távol maradt a teremtől és csak az oszlopok mögül kukucskáltak be páran kiváncsiskodva, hogy mi is folyik a színpadon. Az egyébként is nagyon kedves és közvetlen Isawo már alapból sokak szívébe zárta magát azzal, hogy még nyitás előtt a kezembe nyomott egy jókora kupac Black Love Fantom promo CDR-t, azzal, hogy a készlet erejéig adjunk egyet mindenkinek a belépő mellé, így az első hetven-nyolcvan látogató már a CDt szorongatva bóklászott a klubban a koncertekre várva. Miután befejeződtek a hangpróbák még vártunk egy jó félórát a kezdéssel, hogy elfogyjon fent a sor és mindenki kényelmesen leérjen, nomeg, hogy a backstageben is befejeződjön a készülődés, miközben kint egy régi Duran Duran lemez és egy '80-as évekből származó japán goth válogatás szólt felváltva (utóbbit nagy meglepetésemre Andróék nem ismerték), nomeg némi Hocico és Combichrist Ji jóvoltából.

Valamikor tíz körül elhallgatott a zene, mindenki beözönlött a terembe és egy rövid intró kiséretében felbukkant a színpadon Isawo, azaz a Black Love Fantom egyszemélyes kiadása. Mivel a csapat zenéért felelős része ugyebár nem volt jelen, ezért az alapok csak CDről mentek, de
Isawo egyszál mikrofonnal felszerelkezve is nagyon jó hangulatot csinált pillanatok alatt. Eredetileg azt tervezte, hogy csak három számot játszik majd, de szerencsére időközben meggondolta magát és végül egész korrekt kis mini-koncert kerekedett a dologból, az intrón kívül öt számmal, a közönség pedig úgy igazán a myspaceről, nomeg youtube videókból már ismert Black Wing Of Icarustól kezdve indult be és hangolódott rá úgy igazán a zenére. Isawo, aki elegáns kis öltényében és csokornyakkendőjében úgy nézett ki, mint aki most szabadult egy nyolcvanas évek közepi new wave csapatból, majdnem végig kint nyomult a színpad előtti mélynyomó ládák tetején, igencsak közeli kontaktban a közönséggel, amit utóbbiak persze nagyon is jó néven vettek és köszönhetően ennek, nomeg az abszolúte hallgatóbarát és táncolható zenének, nagyon jól elbulizott mindenki a színpad előtti térségben állók közül. A BLF egyébként zeneileg is a fentemlített new wave korszakból építkezik részben, kiegészítve azt szinti-pop és némi durvább, industrialos elemekkel, vagyis abszolúte a nagy példakép Soft Ballet nyomdokaiban járnak stílusilag. A mini-koncertbe befért egy Buck-Tick feldolgozás is, ami, nem meglepő módon, a nagy hatású zenekar korai korszakából származó egyik legfőbb közönségkedvenc, az Iconoclasm volt. Mondjuk fura mód, ahhoz képest, hogy nekem is hatalmas kedvencem az adott szám, mégis ez volt számomra a koncert egyetlen gyengébb pontja, mivel, habár az alapok még rendben voltak, az ének itt egy kicsit szétesett és nem igazán követte az eredetit szövegileg és ritmusban sem, ellenben a klasszikus "Five For Japanese Babies" sor lecserélése "Five For Budapest Babies"-re kétségtelenül nagyon jópofa ötlet volt. A zárószámnak választott BLF - Black Love Fantom, vagyis a másik youtube favorit, ellenben hibátlanra sikeredett és tökéletesen zárta le a szűk fél órás kis fellépést.

Közben a backstageben a Gothika már menetkészen várakozott, Yoshiki (aki az első itteni látogatásukhoz hasonlóan most is alaposan
lebetegedve érkezett Budapestre, habár ez a koncert alatt egyáltalán nem látszott rajta) belőtt hajjal, csatos, latex nyakmerevítőben várakozott és Andro sminkje, amit, az előző napi SM'S Café-s fotózáshoz hasonlóan, most is Kagero keze munkáját dícsérte, szintén elkészült végre, így szinte azonnal kezdtek is, amint Isawo visszatért a színpadról. A tavalyi, itteni koncertjük óta nagyrészt turnézással töltötték az időt és 2007 végén is visszatértek egyszer Európába, majd májusban újra, amikor többek közt a legnagyobb goth & industrial fesztiválon, a lipcsei Wave-Gotik-Treffen-en is felléptek. Részben ennek is köszönhető, hogy, egy feldolgozáslemezen megjelent számot kivéve, nem jelentkeztek a 2007-es 120 Days Of Sodom album óta új anyaggal. Viszont azért ettől függetlenül persze születtek új dalok időközben és ezek be is kerültek a koncertprogramba, valamint néhány régebbi számot is újrahangszereltek, tehát jópár újdonsággal szolgált az este az előző évi fellépéshez képest. A nagylemezről ismert intró, a Nazareth után rögtön az új dalok egyike került elő, mégpedig a rájuk jellemzően furcsa című Army March Drawn Sword Police, amely a koncert idején az egyetlen volt, amit már ismerhetett a közönség a myspace-es profiljuknak köszönhetően. Ahhoz képest, hogy a szám nekem stúdió-verzióban nem igazán tetszett különösebben, élőben annál ütősebbnek bizonyult, köszönhetően a kissé militáns hatású alapoknak, melyek így sokal jobban érvényesültek. Yoshiki egy-két szám után megszabadult az igencsak kényelmetlennek kinéző nyakmerevítőtől, ellenben Andro elismerésre méltóan jól bírta a hosszú, fekete latex kabátban, ami pedig rémesen meleg viselet lehetett, főleg fent a színpadon, a lámpák kereszttűzében. A kb. 4-5 új dal mellett természetesen elsősorban a tavalyi nagylemez anyaga volt terítéken, ellenben meglepő módon a Euthanasie korszak talán legnagyob közönségkedvence, a Delusion-A-Go-Go! ezúttal kimaradt a programból. Az új dalok egyébként úgy tűnik folytatják tovább azt az irányvonalat, amit már a debütalbum is képviselt, vagyis egyre jobban erősödik a zenéjükben az európai industrial bandák hatása, aminek köszönhetően egyre masszívabb, erőteljesebb hangzás jellemzi őket.

Nagyjából fél óra után
Andro elvonult ruhát cserélni és ezalatt szokás szerint Yoshiki kaparintotta meg a mikrofont és lelkesítette a már amúgyis nagyon lelkes közönséget, nomeg persze megemlítette, hogy a koncert után lesz majd merchendise pult, mindenféle jó dologgal megpakolva. Érdekes, hogy miközben Andro angoltudása érezhetően rengeteget fejlődött első európai látogatásuk óta, addig Yoshiki ugyanolyan kedvesen értelmezhetetlen módon beszél továbbra is. Mondjuk Andro angoljából a koncert alatt nem sokat lehetett hallani, mivel, jó szokásához híven, most is betanult jópár mondatot magyarul és inkább azokkal próbálkozott (sokszor meglepő sikerességgel), amiért a közönség láthatóan nagyon hálás is volt neki. A kis szünet után visszatért a színpadra, továbbra is a latex ruháknál maradva, de egy szellősebb fazonra váltva és vele tartott Isawo is, aki a Yuk alapberendezéséhez tartozó hordókból rögtönzött dobok mögé állva besegített a zenébe egy-két szám erejéig, a fentmaradó időben pedig igen szórakoztató pózolással és egyszemélyes mini showműsorral szórakoztatta az egybegyűlteket. Mindeközben persze zavartalanul folytatódott a koncert is, leadták a személyes kedvencem, a Lage Kakeshi Doll-t is, nomeg az újabb öltözős szünet után előkerült a korábbi fellépésekről már ismert piros kimonó is. A koncert egyébként most talán nem volt annyira maratoni, mint legutóbb, de még így is kaptunk kétszer két számnyi ráadást, melyek közül a másodikban újra előadták az OMD féle Enola Gay-t, amit már az első budapesti koncertjükön is játszottak.

A koncert után Isawo-val közösen kijöttek autogramot osztani a merch pult környékére, ahol most egész komoly kínálat volt és a
nagylemez, nomeg a még Euthanasie néven kiadott Queer Chronicle mini-album mellett lehetett kapni kitűzőket, posztert, fotókat, valamint trikót is, habár utóbbiból sajna mindössze két-három darab volt csak náluk. Mivel, hasonlóan az előző évhez, most is már reggel indultak tovább, ezért végig maradtak az afterparty alatt is és míg Isawo és az egyébként is lábadozó Yoshiki kidőlt időnként aludni a backstage részben, addig Andro gyakorlatilag végig kint maradt beszélgetni, miközben valószínüleg minden a pultnál kapható sörfajtát végigkóstolt. Hajnalban egyenesen a Yukból indultak a reptérre és a köveztező, svájci állomás volt az utolsó ahova még Isawo is velük tartott. Az azt követő két lengyel és egy fin koncerten már csak többiek szerepeltek, majd kezdetét vette a maratoni, húsz álomásos orosz turné, közösen nagy kedvencükkel és támogatójukkal, a német Das Ich-el. Isawo egyébként a legtöbb helyen csak a Gothika support-tagjaként szerepelt, külön koncertet csak nálunk és Milánóban adott és utólag a blogjában különösen a budapesti fellépést emlegette nagyon szép emlékként, tehát úgy tűnik nem csak a közönség számára volt annyira emlékezetes az itteni szereplése. Ez volt egyébként az eddigi soundofjapan.hu szervezte koncertek közül az abszolút rekorder látogatottság szempontjából, nagyjából kétszázan jöttek le, ami elvileg elég lett volna ahhoz, hogy nullásra jöjjön ki a buli, de, köszönhetően az igencsak drasztikusan megemelkedett klubbérletnek, pár váratlan kiadásnak, nomeg a pont akkoriban mélypontját élő forint árfolyamoknak, még így is sikerült minusszal zárni. Node ez legyen a legkisebb gond, a lényeg, hogy maga a koncert jól sikerült és nagyon reméljük, hogy 2009-ben végre már tényleg sikerül majd több más zenekart is elhozni Budapestre. Sajnos a Gothika koncerthez most sem sikerült setlist-et szerezni, tehát az hiányzik ezúttal is, de az afterparty, valamint a BLF fellépés tracklistáját megtaláljátok alább, kiegészítve pár fotóval.

Klikk a nagyobb verzióért:

Kapcsolódó linkek:
Kék Yuk/Vörös Yuk

Gothika @ Myspace
Black Love Fantom @ Myspace

Black Love Fantom -solo unit- setlist:

01.(SE)X Japan (intro)
02.Devil2000
03.Black Wing Of Icarus
04.Iconoclasm (Buck-Tick cover)
05.Strawberry Days
06.B.L.F.


Afterpart tracklista:

*Case
Versailles-Suzerain
Kokusyoku Sumire-Circus no uma
Buck-Tick-Cream Soda
Pride of Mind-Material World
Nightmare-Dirty
Merry-tasogare Restaurant
Coaltar Of The Deepers-Dead By Dawn
Boom Boom Satellites-Morning After
Girugamesh-Jarring Fly
L'Arc~en~Ciel-New World
D'espairsRay-Abel to Cain
Teriyaki Boys-Tokyo Drift (Marc Van Quest & BMB Brother's Mix)
Alice nine.-Rainbows
AnCafe-Ryuusei Rocket
Jude-Bad Girl
Dir en grey-The Domestic Fucker Family
Gazette-Anti Pop
Luna Sea-Steal
Kiyoharu-Wednesday
Alice Nine-yami ni chiru sakura
Buck-Tick-Angel Fish
Soft Ballet-Optimal Persona

*Ji-chan
Mucc-bouzen jishitsu
Merry-Japanese Mordernist
Gazette-[No. 666]
Mucc-Ageha
Miyavi-sakihokoru hana no you ni -Neo Visualizm- **
One OK Rock-karasu
Seo Taiji-Internet War
Gazette-anata no tame no kono inochi
Glay-Two Bell Silence
Kat-Tun-Keep The Faith
NEWS-sayaendo
X-Japan-Joker
Mucc-daikirai
Merry-haraiso
Teriyaki Boyz-Tokyo Drift
Luna Sea-Rosier
Buck-Tick-Iconoclasm
Matenrou Opera-honey drop
X-Japan-Stab Me In The Back

*Case
Malice Mizer-Beast Of Blood
Schwarz Stein-Creeper
Eve Of Destiny-Nervous And Innocence
Velvet Eden-hamono no koi
Aural Vampire-Economical Animal Superstar
Maximum The Hormone-zetsubo Billy
Girugamesh-owari to mirai
Phantasmagoria-Neo Ark
Franz Tornado & Yamanba-Girls-Ganguro
Gazette-Filth in the Beauty
12012-Merry Go World
abingdon boys school-Howling

*Ji-chan
Demonoid13-Sinister Circle
D'espairs Ray-Dears

*Case
Dir en grey-Garden
Gackt-Black Stone
L'Arc~en~Ciel-Lover Boy
Miyavi-Biba Biba Bibappu ~jinsei, naki warai~
Ayabie-Cubic [LR]ock
LM.C-Bell the Cat
hide-Rocket Dive
Koda Kumi-Juicy
Lisa-It's On
Maximum The Hormone-koi no Mega Lover

*Ji-chan
DBSK-Rising Sun
Shinhwa-Oh remix
Tank-KO One
Merry-Sweet Powder
Vidoll-kichigai TV
Penicillin-New Future
Metronome-fukigen na Android
Miyavi-Pop Is Dead
Lee Jung Hyun-wa

Black Love Fantom -solo unit-
     
Gothika