Sins Of The Flesh 2008

Sins Of The Flesh
2008.09.17
Kék Yuk, Budapest

Jópár, sajnálatosmód elvetélt koncertterv után ősszel végre kicsit beindultak a dolgok és két zenekar is ellátogatott hozzánk. Ezek közül az első (kevesebb, mint egy hónappal megelőzve a már harmadszor visszatérő Gothika-t) a goth-rock és electro-industrial keverékét játszó Sins Of The Flesh volt, amely egy igencsak felemás élmény lett a végére, mivel annak ellenére, hogy látogatottság és ezzel összefüggően pénzügyi szempotból totális katasztrófának minősíthető, valahogy mégis kellemes emlékként maradt meg az egész. A SotF egy furcsa zenekar egyébként. Eredetileg a kilencvenes évek elején, Angliában alakultak, ahol relatíve sokat koncertezgettek, nomeg kiadtak egy nagylemezt és még pár ezt-azt mellé, majd, részben a folyamatos tagcserék miatt, először kicsit szétzilálódott, majd teljesen eltünt a csapat. És a történet itt vett egy furcsa fordulatot. Merthogy az énekes és zenekarvezető Jamie Nova, aki egyébként inkább Jude néven ismert, időközben átköltözött Japánba, azon belül is Oszakába, ahol természetesen belefolyt az ottani nagyon kicsi és nagyon underground goth színtérbe és egy idő után jött az ötlet, hogy újra kellene indítani a régi csapatát és így alakult meg pár éve, félig angol, félig japán tagokkal a régi-új együttes, amely azóta is aktív, habár újfent jópár tagcsere nehezítette menet közben a dolgukat.

Először csak pár koncertet erejéig álltak össze, de aztán elkezdtek komolyabbra fordulni a dolgok, részben öszzefüggően azzal, hogy az időközben a Despair-be is beszálló Mr. Nova elindította a Deathwatch Asia kiadót, amely az eléggé szétzilált japán goth és electro-industrial színteret igyekszik összefogni, nomeg főleg a korábban leginkább nagyon limitált, jórészt csak fellépéseken terjesztett CD-R kiadványok helyett próbál normális megjelenési lehetőséget és nemzetközi terjesztést biztosítani a zenekaroknak. Természetesen a Sins Of The Flesh saját kiadványai is itt jelennek meg, merthogy végre újra stúdióba vonult a zenekar és kihozták a Death Of The Flesh című dupla nagylemezüket, amin az angol korszakra jellemző belassultabb, gothosabb hangzást részben felváltotta az elektronika és az electro-industrial vonal. A kiadóval és a zenekarral először, a DWA első kiadványai kapcsán, a soundofjapan.hu webshopjának köszönhetően kerültem kapcsolatba és már tavaly is, amikor az újjáalakulás után először jártak Európában, szóba került egy esetleges pesti SotF koncert, majd az év eleji visszatérésnél újfent, de végül egyik tervből sem lett semmi, így amikor elkezdték szervezni az őszi turnét, elhatároztuk, hogy no, most akkor már végre mindenképen összehozzuk a dolgot.

Az időpont körül eléggé sokáig ment a huzavona, mivel én (mint utólag kiderült nagyon nem alaptalanul) pénteket vagy szombatot szerettem volna, de persze turnék esetében nagyon nem lehet válogatni és mivel a kinézett héten az említett két napra egy ideig angol, majd később olasz dátumok lettek betervezve, így végül maradt a vasárnap. Utólag, a koncert alacsony látogatottságát ismerve, különösen idegesitő tény, hogy ezek a tervezett koncertek végülis kimaradtak, vagyis szabad lett volna a zenekar akár szombaton is, ez viszont csak 1-2 héttel a szeptember 14-i dátum előtt derült ki, amikor már nehéz lett volna átszervezni a dolgot, habár lehet jobb lett volna, főleg, hogy szombaton a helyszínül szolgáló Kék Yuk ikerklubbja, a Vörös Yuk üresen állt. No persze ez már csak utólagos okoskodás, a lényeg, hogy az elöző hétvégén egy német fesztiválon kezdődő, majd a lengyeleknél folytatódó turnén egy hétközepi londoni, Slimelight klubbos fellépés volt az utolsó a budapesti látogatás előtt. Vagyis a zenekar egy hosszabb pihenő után érkezett hozzánk, ami mondjuk jól is jött, mivel következő hajnalban már kellett is indulniuk tovább, hogy elérjék a csatlakozásaikat és majd' egész napos utazás után megérkezzenek a következő helyszínre, a svájci Genovába.

Az öt tagú csapat repülője kora délután landolt Ferihegy 1-en, és miután a csomagjaikat elfurikáztuk külön, beiktattunk velük egy összevont ebéd-vacsorában végződő mini városnézést. A belvárosi bóklászásba a Vörösmarty teret, a Duna partot, nomeg a Lánchídat és környékét sikerült besűríteni és teljesen odavoltak, hogy milyen gyönyörű a város. Emellett panaszkodtak egy sort, hogy a turnék alatt legtöbbször pont ez az ami kimarad, és igaz, hogy eljutnak egy csomó helyre, de magukból a városokból nem látnak semmit szinte soha, max az autó ablakából, útban a reptér, a klub és a hotel közt. Vagyis ez már megadta az alaphangulatot, amit csak fokozott, hogy a mászkálást egy tipikus, régimódi budapesti étteremben fejeztük be, ahol a jellegzetes magyar kajákba is belekóstolhattak egy kicsit, melyekért szintén teljesen odavoltak én pedig persze mindeközben megtudhattam egy csomó insider infót a japán goth / industrial színtérről. Vagyis abszolút pozitív alaphangulatban indultunk meg a klub felé, amire szükség is volt nagyon az est hátralevő részében.

Az előzenekar szerepére, Orcoo révén, a Wet Lips lett a jelölt és habár a myspace oldalukon fentlevő zenéik még úgy igazán nem gyöztek meg, a nem sokkal korábbi A38-as fellépésükön készült videók annál inkább megtették a hatásukat. A stúdiófelvételek még kissé erőtlenre sikeredtek, de a videókon látszott, hogy abszolúte nem magukkal a számokkal vagy a csapattal van a baj és élőben nagyon is jól működnek a dalok. Mikor hét körül odaértünk a klubhoz, ők, a népes kiseretükkel együtt, már ott várakozott a kapu előtt és ekkor jött az este első kellemetlen meglepetése: az, hogy a klub személyzete még sehol nem volt. Pedig le volt beszélve, hogy hétkor elkezdjük a hangpróbát, hogy mindkét zenekar kényelmesen végezhessen kilencig és ne legyen csúszás, ami vasárnap lévén különösen fontos lett volna. Majd egy órás utcai várakozás után végre-valahára befutottak az illetékesek és bejutottunk a klubba, az időközben, a csapat hangszereivel együt érkező Ji-vel, nomeg a pluszba rendelt technikai cuccokal együtt. A beállás szerencsére már gyorsan és gond nélkül ment, de az órás kiesést persze képtelenség volt behozni és bőven túlcsúsztunk a kilenc órai határidőn... a nyitáskor leözönlő embertömeg azonban nem igen zavarta az elnyúló hangpróbát. Mivel nem volt semmiféle embertömeg. Sőt. Nyitáskor talán ha 4-5 ember várakozott kint és később is éppenhogy csak szállingóztak a vendégek és amikor bő negyed órával később belebámultam a kapu felé tátongó nagy, mozzanatlan ürességbe, már tudtam, hogy itt nagy gondok lesznek... és valóban. Persze, sejteni lehetett, hogy a vasárnap miatt sokan nem tudnak eljönni és, hogy talán nem is érdekel annyi mindenkit a zenekar, mint mondjuk egy Gothika, de nagyon számítottam arra, hogy százegynéhány ember azért így is lejön, de nem. Végül összesen harminchárom darab fizető vendég volt és azt véve, hogy a koncert nagyjából százhúsz főnél lett volna nullás, nem nehéz kiszámolni, hogy milyen nagyságrendű veszteséget sikerült összehozni.

Kissé letaglózott a dolog és a zenekart is finoman próbáltam felkészíteni arra, hogy nagyon ne számítsanak teltházra, de szerenécsre náluk kitartott a délutánról megmaradt jókedv és teljesen jól vették a dolgot, habár azért látszott, hogy őket sem érinti jól, hogy ennyire kevesen jöttek el. De gyorsan beletörődtek a helyzetbe és egyébként sem volt idő ekkor ezen rágódni, mert már amúgy is ki voltunk csúszva az időből és ideje volt nekikezdeni a koncerteknek. Wet Lips-ék háromnegyed tíz körül kezdtek és hamar kiderült, hogy tényleg jó döntés volt őket hívni, a Dope Stars Inc. és hasonszőrű zenekarok vonalát követő zenéjük így élőben még sokkal erőteljesebben és összeszedettebben szólt, ráadásul direkt erre az alkalomra összehoztak egy feldolgozást is, a japán military-propaganda-industrial csapattól, a 2Bullet-től. A Pray For me hallatán persze bent az öltözőben, ahol a SotF készülődött bőszen, volt nagy csodálkozás és Jamie meg is jegyezte, hogy neki speciel jobban tetszett ez a verzió, mint az eredeti, ami szerinte egy kissé sterlire sikeredett. A kb fél órás koncertet rövid kis átszerelés követte, majd fél tizenegy felé végre színpadra lépett a főzenekar. Kezdésnek a kislemezen és több válogatás CDn (az Orkus és a rossz emlékű Astan magazin mellékletein) is megjelent F**K #1-t kaptuk és a továbbiakban is Death Of The Flesh album anyaga volt előtérben, de természetesen nem csak a nyitódarabhoz hasonlóan pörgős számokat kerültek elő, hanem a belassultabb, inkább a goth-rockosabb vonalon mozgó dalok is. Mr. Nova nagyon jó frontembernek bizonyult, gyakran előrejött énekelni a színpad előtti basszusládák tetejére és igyekezett tartani a kontaktot a közönséggel. A többiek inkább csak békésen, de nagy beleéléssel elzenélgettek a háttérben és a dobos Chimaki-t leszámítva mindenki beszállt időnként vokálozni is, első sorban a szintis Tim, aki egyébként otthon, Angliában egy helyi szinten ismert goth bandában is játszik. A másik angol tag, a gitáros John egy feldolgozásokat játszó csapatban érdekelt még, a két, angolul csak kissé döcögősen tudó japán tagról (akik közül az egyik elvileg koreai, mint megtudtam később) viszont sokat nem sikerült kideríteni, csak annyit, hogy mind a már említett Chimaki, mind pedig a basszgitáros Ai inkább a régivágású deathrock és batcave zenékért van oda, mint az Alien Sex Fiend és társaik. A csapat bő egy órányit játszott és habár az előzenekar tagjaival és a vendéglistásokkal együtt is maximum ötven fős közönség a koncert alatt még formában volt, a ráadás visszatapsolásához már kevés volt a lelkesedés meg a hangulat. A koncet maga nekem abszolúte tetszett, zeneileg is, meg minden szempontból, de persze azért a nagyjából háromszáz fős nézőseregre méretezett teremben uralkodó pangás rányomta kicsit a bélyegét az egészre, habár ennek a hatását pont, hogy a zenekar tagjain lehetett a legkevésbé észrevenni, ők láthatólag így is teljes odaadással játszottak.

A koncert után, Ji-nek köszönhetően rögtön kezdődött is az afterparty, amihez a DJ-pult most az egyszerűség kedvéért nem a színpadon, hanem hátul, a technikusi részleg előtt lett felállítva, egyrészt mivel most nagyon nem kellett azon aggódni, hogy emiatt ne férnének el a táncikálni vágyók, nomeg így nyugodtan összepakolhatott a zenekar a színpadon. A csapat tagjai egyébként egy kis pihenő után kijöttek beszélgetni és CDket árulni és kint is maradtak egész éjjel, sőt, néha, ha éppen olyan zene ment, az együttes japán szekciója még táncolni is bejött a terembe. A zenei felhozatal most egyébként eléggé elütött a megszokottól: persze felbukkantak a jól ismert vk közkedvencek is, de egyrészt nagyobb teret kapott a japán electro-industrial vonal, másrészt most Ji-vel a stílusba passzoló nyugati zenéket is játszottunk, igazodva a zenekar felemás nemzetiségéhez. Ilyen vegyes afterra a legelső Marco Polo-s bulik óta nem volt példa és jól esett egy kicsit kisérletezgetni, elszakadni a megszokott zenéktől és keverni a japán és nyugati kedvenceket. Az ekkorra méginkább megcsappant létszámban jelen levő közönség is abszolút jól vette a dolgot és amolyan kis családias hangulatú bulit sikerült összehozni, aminek azonban most idő előtt vége lett, mivel a klub érthetően nem igazán akart ilyen kevés ember miatt nyitva tartani hajnalig, így megegyeztünk velük, hogy megvárjuk a hajnali két órát, amikor a zenekar, a klubhoz rendelt reptéri taxijai befutnak és utána befejezzük a mulattságot.

Kettőre szépen összepakoltunk a csapat cuccait, majd jött a búcsuszkodás, mialatt újra elmondták, hogy a gyér érdeklődés ellenére is nagyon jól érezték magukat és lelkesen, habár persze kissé fáradtan vágtak neki az útnak, először egy hajnali repülővel Olaszországba, majd onnan vonattal tovább Svájc felé, ahol következő (illetve ekkor már aznap) éjjel játszottak. Mikor kigördültek a kocsik a klub elől, néztem még kicsit utánuk és nem igazán tudtam eldönteni, hogy mit is gondoljak az egész estéről, meg, hogy így utólag belegondolva érdemes volt-e ebben egyáltalán belevágni. Merthogy habár a koncert, meg az after jól sikerült, a zenekarral megismerkedni is egy élmény volt, nomeg ezek után, a DWA kiadó révén remélhetőleg eljut még hozzánk pár más japán electro-industrial banda is (azt viszont fixáltuk, hogy ha lesz ebből valami, akkor csak péntek, vagy szombat jöhet szóba), de a bukás azért nagyon fájdalmas volt és ami különösen szomorú, az az, hogy elvitte a koncetszervezésre félretett alaptőke egy elég drasztikusan nagy részét, ami igencsak komoly érvágás volt. Ezek után visszasiettem a klubba, gyorsan összepakoltunk, majd hazaindultunk, pihenni azonban nem igazán volt idő, mert azon lendületből vissza kellett zökkenni a két héttel későbbi con és a szűk egy hónappal későbbi Gothika koncert szervezésébe, nomeg a későbbi dolgok tervezgetésébe. A két koncertről sajna nincs setlist, de azért az afterparty tracklistáját természetesen megtaláljátok alább pár plusz képpel együtt.

Ji-chan
Dulce Liquido-Anticristianos
Demonoid 13-Sinister Circle
Hocico-Instincts of Perversion
Combichrist-Blut Royale
D'espairsRay-Dears
Headhunters-Time 2 Rock
Malice Mizer-Beast Of Blood
Matenrou Opera-honey drop
Merry-haraiso
Luna Sea-Rosier
D'espairsRay-Grudge
Buck-Tick-aku no hana
D'erlanger-Incarnation of Eroticism
X-Japan-I'l Kill You
hide-Rocket Dive
Dir en grey-Unknown... Despair... a Lost
Mucc-daikirai

Case
Aural Vampire-Preservative Woman
Buck-Tick-Iconoclasm
Soft Cell-Tainted Love
Depeche Mode-Enjoy The Silence
Soft Ballet-Optimal Persona
Gothika-Lage Kekeshi Doll
Velvet Eden-hamono no koi
abingdon boys school-Howling
Ministry-Jesus Built My Hotrod
Deathstars-Cyanide
Közi-Honey Vanity
D'espairsRay-Forbidden
Malice Mizer-Illuminati
Nine Inch Nails-Wish
Nitzer Ebb-Control, I'm Here
Hocico-A Broken Glass
Maximum The Hormone-What's Up, People!!
Metronome-zetsubousan
Gazette-the $ocial riot machine$
Buck-Tick-kimi e
Ramones-Surfin' Bird
The Sisters of Mercy-Lucretia, My Reflection
Depeche Mode-Strange Love
Aural Vampire-Darkwave Surfer

Ji-chan
Dir en grey-Mr. Newsman
Psyche le cému-Love Is Dead
DJ Technorch-Japanese Hardcore