Főoldal » Hírek, KPop » Zion.T: OO – Az RnB énekes első albuma a YG-nál, ráadásul hosszú idő után!

Zion.T: OO – Az RnB énekes első albuma a YG-nál, ráadásul hosszú idő után!

Zion.T-ről már jó ideje nem hallhattunk (sajnos) legalább is ami a saját, szóló tevékenységeit illeti, hisz rengeteg híres előadó albumain segített be. A 2013-as Red Light óta (mely az első studió albuma volt), nem is adott ki nagyobb lemezt, sőt, előző single-je a No Makeup óta is már 2 év telt el.  Ennek egyik fő oka lehetett a cég váltása, hisz korábbi kiadóját az Amoeba Culture-t otthagyva, a YG új al-kiadójához a The Black Label-höz ment. A mai napon jelent meg az első visszatérése az új cég neve alatt. Az OO c. 8 számból áll, és a The Song c. dal hoz jelent meg klip is. A dal egy szokásos, jazzes RnB dal, amit megszokhattunk tőle. Az albumon egyébként két híres előadó is felvonult, az egyik a rap isten Beenzino a másik, pedig GD (ha már YG), akinek Zion.T, korábban kölcsönösen besegített, még a Coup D’État idején. A Cinéma c. számhoz is jelent meg előzetes, így lehet, hogy ehhez is jön majd ki klip. Illetve egy teljes albumhoz kapcsolódó előzetes is jelent meg!

Tracklist:

1. Cinéma
2. Song
3. Comedian
4. Sorry (feat Beenzino)
5. Bad Guys
6. Complex (feat G-Dragon)
7. Wind (2015)
8. Movie Theater (Instrumental)

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB