Az SM Station feladatának érzi idén már azt is, hogy kevésbé híres előadókat felkaroljon, sőt nyílt meghallgatást is hirdettek, hogy az indie előadók bekerülhessenek a hetente megjelenő zenei sorozatban. Külföldi előadót is hallhattunk már a Station keretében, a héten pedig például egy kevésbé felkapott, zenei téren elég friss előadóra esett a választás. A csupán tavaly debütált Vinicius, egy soul énekes, akinek legtöbb számát a minimál elektro jellemzi. Így van ez az SM trackjében, az Easy-ben is, mely a vidám hangzás ellenére, egy kapcsolat nehéz érzéseit mondja el.