Főoldal » Hírek, Indie-rock, Japán » The Telephones: szünet jövő tavasztól

The Telephones: szünet jövő tavasztól

thetelephones1412

A hisztérikus-kiabólós-hiperaktív indie-rock négyes, a The Telephones tagjai jövő májustól felfüggesztik a közös munkát, egyelőre be nem határolt időre. Ráadásul teszik ezt pont a csapat tizedik évfordulóján, de bármennyire is jó, meg izgalmas zenekarról van is szó, azért valahol lehet jót tesz majd nekik a külön eltöltött idő (persze már ha összeállnak majd még újra). Ugyanis, habár az utóbbi pár lemezükön is akadtak még bőven telitalálat számok, igazából az indulás óta stílusilag gyakorlatilag semmit sem változtak, így már, a jó dalok és a megszokott pörgős tempó ellenére is kissé megfáradtnak tüntek zeneileg. Persze azért nem csak úgy befejezik a zenélést egyik napról a másikra, hanem szépen, annak rendje-s-módja szerint zárják le az elmúlt évtizedet: egyrészt kiadnak majd egy karrier-összegzős Best Of albumot, valamint, pályájuk során először, fellépnek a legendás, Japánban általános zenekari álomnak és státusz szimbólumnak számító Budokan sportcsarnokban. Ha pedig valaki eddig nem ismerte volna őket, még mindig nem késő belekóstolni, hogy mit is csináltak, szóval álljon itt két videó kedvcsinálónak… az egyik legelső és az egyik legújabb:

Sick Rocks

Keep Your Disco!!!

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB