Főoldal » Posts tagged with "monsta x"

Monsta X: másfél év után új koreai album!

Erősen kezdődik a november K-Pop szempontból, ugyanis a májusi mini, a Fantasia X óta először jelentkezik otthon új anyaggal az egyik legnépszerűbb csapat, a Monsta X. Ráadásul ezúttal nem egy újabb mini érkezett tőlük, hanem teljes album, ami az első hosszabb koreai anyaguk a tavaly februári Take.2 We Are Here óta. A Fatal Love tíz új dalt tartalmaz és ezek közül a középtempós,... 
Tags:

Monsta X: két hét késéssel, de megérkezett az új mini, a Fantasia X!

A Monsta X mini-albuma, a Fantasia X eredetileg május 11-én jelent volna meg (ugyanaz nap, mint a legutóbbi Day6 album és a Nu’est mini), azonban a hó elején jött a bejelentés, hogy az egyik tag, Shownu a próbák közben hátsérülést szenvedett, ami miatt orvosi kezelésre és pihenésre van szüksége, így leállították az akkor már jó két hete teljes gőzzel dübörgő promóciókat... 
Tags:

Angol nyelvű album a Monsta X-től!

Azt már egy ideje lehetett érezni, hogy a Monsta X nagyon rákoncentrált a nemzetközi piacra, volt közös daluk Steve Aokival, majd tavaly nyáron egy másik French Montana társaságában, ma pedig ennek az iránynak a kiteljesedéseként megjelent a csapat első teljes egészében angol nyelvű albuma, az All About Luv. Ezen szerepel a French Montana féle Who Do U Love?, ehhez egy remix will.i.am-től,... 
Tags:

Monsta X: máris itt a klip a hamarosan megjelenő új minihez! [Frissítve]

Habár Koreában általában a megjelenés napján jönnek ki az előadók az aktuális kiadványhoz tartozó klippel, a Monsta X kicsit előrefutott és az október 28-án érkező friss mini-albumhoz (Follow: Find You) tartozó videópremierre már tegnap sor került. A címadó Find You a régebben a dögös klubdalairól ismert csapat egy újabb kirándulása a balladák világába és a klip... 
Tags:

Monsta X: már meg is érkezett a videoklip a nyár végén megjelenő második japán albumhoz

Habár majd csak augusztus végén került a boltokba a Monsta X második japán nagyemeze, az albumhoz tartozó klip már felkerült a kiadójuk, a Universal Japan csatornájára. A Phenomenon címen futó anyagon kilenc szám lesz, köztük a koreai változatban már ismert Alligator és Shoot Out japán átirata, a három különböző kiadáson pedig ezek mellé szerepel majd még egy-egy bónuszdal... 
Tags:

Monsta X vs. French Montana

A Monsta X úgy néz ki sorra veszi az aktuális felkapott nemzetközi hírességeket és azután, hogy nemrég Steve Aokival hoztak ki közös dalt, most French Montana volt a soros. A Who Do U Love?-ot áthatja a retró hangzás és habár a digitális kislemez már júni 14-én megjelent klip csak a napokban érkezett a dalhoz:  Tovább »

Monsta X vs. Steve Aoki!

Steve Aoki már nem egyszer dolgozott együtt K-Pop előadókkal, a sorban a legújabb pedig… a Monsta X! A csapat még február közepén hozta ki a legutóbbi albumát Take.2 We Are Here címen, amin többek közt az Aokival közösen összehozott Play It Cool is szerepelt és ez most, utólag kapott videót, szóval nézzük milyen is lett a friss klip!  Tovább »

Monsta X: Are You There? – új album, új klip és új korszak!

Itt az új Monsta X album… nomeg persze a hozzá tartozó klip is. A ma megjelent Are You There? című anyagon tíz dal szerepel, köztük a kiemelt szám, a csapat keményebb hangzásvilágához visszatérő Shoot Out, ami külön videót is kapott. Egyébként amint a lemez teljes címe is jelzi (The 2nd Album: Take.1 <#Are_You_There?>), ahogy az első teljes album, a The Clan, úgy... 
Tags:

Monsta X: The Connect – új album és MV!

Ma jelent meg a Monsta X legfrissebb albuma, a The Connect: Dejavu, nomeg természetesen az ehhez kapcsolódó MV is! Utóbbi a nyitó dalhoz, a Jealousy-hoz készült, ezen kívül pedig még hat friss dalt kapunk a csapattól és pár napja kijött egy belehallhatós előzetes is, szóval az MV alatt ezt is megtaláljátok: 01.Jealousy 02.Destroyer 03.폭우 04.미쳤으니까 05.Lost in the Dream 06.If... 
Tags:

Monsta X: Newton – Nyári vakáció a nagylemez után!

Egy szoftosabb, vidámabb single-lel tértek vissza a Monsta X fiúk, most hogy nagylemezüket júniusban lezárták. A Newton-ban a fiúk nyári vakációra mennek, ahol a tábortűz körül játsznak és vízisportokkal élvezik ki az évszakot!  Tovább »
Tags:
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB