Qujaku (2018.09.03 @ Dürer Kert)

Qujaku, azaz akkori nevén még The Piqnic első, 2015 budapesti fellépése egy furcsa és egyben meghatározó élmény volt: az akkor még tökismeretlen, két demó után első nagylemezét éppenhogy megjelentető zenekar akkor járt először Európában és náhány angol koncert mellé csúszott be teljesen ad-hoc módon pár másik is, köztük az a bizonyos pesti buli. A hazai szervezőt is tök ismeretlenül keresték meg, de szerencséjük volt, mert tetszett neki a zene, így összejött a fellépés az azóta megszűnt Showbarlangban egy vasárnap estén, amikor talán ha húsz ember jött el. Aki viszont ott volt, azoknak az év egyik legjobb, leglehengerlőbb koncertélményében volt része. A pár soundcloud-ra feltolt dalon kívül senki nem tudott semmit a csapat zenéjéről és azok alapján valami jó, de annyira azért nem különös shoegaze féleséget vártunk. Helyette egyszerre gyönyörű és elképesztően súlyos, utaztatós pszichedelikus rockos elszállást kaptunk, én pedig azonnal kikiáltottam őket az utóbbi évek egyik legigéretesebb japán underground zenekarának.

És ezt a véleményt tartom azóta is, főleg, hogy a turnét nem sokkal követő névváltás óta kijött anyagok már sokkal inkább azt a vonalat követték, amit élőben is láttunk tőlük. Még jobban előtérbe került a pszichedelia, továbbra is keverve némi shoegaze hatással és az elmaradhatatlan gitárzajos elszállásokkal. Azóta többször jártak Európában, 2017-ben kimentem megnézni őket Brno-ba, utána csináltunk egy interjút is (angolul errefelé) és ezek kapcsán kezdtünk el beszélni egy esetleges újabb pesti koncertről, amire most szeptemberben, a friss nagylemez bemutató turnéján került végül sor. A 2015-ös bulit jegyző Rhododendrone booking is beszállt a promózásba, az estét pedig a turnén sofőrként is ügyködő angol haverjaik zenekara, a krautrockban utazó The Contact High duó, valamint hazai oldalról a grunge-ot a stoner rockkal ötvöző Indeed vezette fel.

Maga a Qujaku pedig jobb volt mint valaha. Az utóbbi években változott, finomodott a stílusuk, élőben is érezni, hogy egyszerre lett kiforrottabb és komplexebb amit csinálnak, de szerencsére ezek mellett pont ugyanolyan hol zsigerien súlyos, hol pedig magávalragadóan szép is maradt a zenéjük, mint amilyen volt három éve is. A koncert az új lemez dalaira épített, ami a turnéra jelent meg, szóval ezt akkor még kb. senki sem hallotta, leszámítva a lemezkezdő monumentális, feedbackkel teli elszállást, a shoku no hakumei-t, ami egy ideje fent volt már soundcloud-on, nomeg a koncertet záró Keiren-t, ami már a zenekar 2016-os EP-jén is szerepelt. És habár még mindig nem a hosszú koncertjeikről híresek, nagyjából ötven percnyit játszottak összesen, az viszont olyan szinten volt tömény és katartikus, hogy nem hiszem, hogy bárkinek is hiányérzete lett volna a végén. Habár jól elkülöníthető dalokat játszottak, de a koncert mégis sokkal inkább egybefüggő egységként működött, ahol a csendesebb, nyugodt részek és az azokból átvezetett teljes pszichedelikus elborulások váltották egymást. A 2015-ös vasárnap után, most egy talán még nehezebb nap, egy hétfő este jutott Budapestnek a turnéban, de ennek ellenére is bő 60 ember jött el megnézni a koncertet és szerintem ahogy akkor, úgy most is mindenkinek ez lett az egyik legjobb idei koncertélménye. És ahogy írtam korábban is, ha a Qujaku továbbra is tartja ezt a szintet mind a kiadványain, mind pedig koncertzenekarként, akkor pár év és simán ott lesznek nemzetközi szinten az olyanok mellett, mint a Boris vagy Mono. Alább egy masszívabb galéria a koncertről, plusz a koncertet záró Keiren videón: