Az utóbbi pár évben, maximum pár apróságot leszámítva abszolút problémamentesek voltak a Mondoconok, az idei nyári conon azonban egyszerűen minden összejött és kisebbfajta katasztrófa lett a rendezvényből. Az egész még ott kezdődött, hogy az eredetileg behirdetett helyszín (a szokásos Hungexpo) és időpont (júli 16/17) komplikált huzavona után módosult, ráadásul eléggé későn, úgy, hogy sokan már leszervezték a szállásuk, utazásuk, stb. A rendezvény két héttel későbbre csúszott, a helyszín a BOK (leánykori nevén SYMA) Csarnok lett, de ez még csak a problémák kezdete volt. A helyszínen ugyanis már a nyitáskor gyanús volt, hogy ekkora helyre nem fog beférni annyi ember, amennyi jönni szokott és ez így is lett, ráadásul akkor robbant a dolog, amikor eleredt az eső (nem kicsit, nagyon) és mindenki be akart menni az épületbe. Ekkor azoban a biztonságiak leállították a beengedést, mind az épületnél, mind a főkapunál, így tömegek ragadtak kint, áztak szét, ráadásul a helyi jegyárusítás még ekkor sem állt le azonnal, azaz volt olyan, aki megvette a jegyet, de a pár méterrel arréb levő főkapun már nem jutott be, sem akkor, sem később. Ahogy az elővétes jegyesek sem, még akkor sem, ha mondjuk vidékről utaztak fel, csak emiatt. És vasárnap kb. megismétlődött ugyanez.
Mindez amúgy úgy, hogy bent az épületben még a legproblémásabb időszakban is bőven volt hely, de a biztonságiak teljesen rugalmatlanok voltak, a létszámlimitre hivatkoztak, mindezt úgy, hogy szombaton amúgy egyáltalán nem számolták, hogy mennyien is vannak bent, így csak ránézésre tippeltek az ajtók körül kialakult tömegből, miközben bentebb szabályosan pangás volt. Szóval teljes volt a káosz, ráadásul utólag kiderült, hogy az egész egy apró kommunikációs hibán múlott, ugyanis a szerződéskötésnél a con részéről közölték, hogy mennyi ember várható, a helyszín részéről viszont ezt, ki tudja miért, osztották kettővel és úgy matekozták ki, hogy hány teremre lesz szükség, abból kiindulva, hogy “biztos a két nap összesen lesznek ennyien”, közben meg ugye nem, főleg, hogy csak teljes hétvégés jegyet lehet venni. És utólag, a rendezvényig senkinek nem szúrt szemet, hogy az eladott jegyek száma és a hely kapacitása nagyon nem kompatibilis egymással. Szóval minden fél óriásiakat hibázott, mind a Mondocon szervezői, mind a csarnok vezetősége, mind pedig a teljesen rugalmatlan, időnként kifejezetten arrogáns biztonsági szolgálat.
És akkor ehhez jöttek még az olyan apróságok, hogy a szabadteres színpad felett a napellenzős ponyva szinte azonnal leszakadt, ahogy eleredt az amúgy előre megjósolt viharos eső, a kinti rész amúgy is kicsi volt, valamint, hogy a zene terem borzalmas helyen volt, fent a harmadikon eldugva, normális jelzések nélkül, így még azok akik egyáltalán bejutottak az épületbe sem feltétlen találtak oda.
Ami mondjuk amiatt is szomorú, mert így a vasárnapi zenei vetítést jóval kevesebben látták, mint szokták, pedig kiugróan erősre sikeredett a válogatás. Mindenesetre alább itt a lista, hozzá a szokásos youtube linkekkel, legközelebb pedig októberben találkozunk, akkor már újra a Hungexpón, remélhetőleg bármiféle hasonló katasztrófahelyzet nélkül.
2022 Nyári Mondocon zenei videós vetítés:
Secret Number: Doomchita (video)
Codomo Dragon: BAD!! (video)
Le Sserafim: Fearless (video)
Anly: Voltage (video)
coldrain: Speak (video)
Nayeon: Pop! (video)
One OK Rock: Save Yourself (Japanese Version) (video)
MCND: #Mood (video)
The Brow Beat: L.R (video)
Nissy: Trippin (video)
SVT Leaders: Cheers (video)
Nocturnal Bloodlust: Cremation feat. PK of Prompts (video)
EPEX: Anthem of Teen Spirit (video)
Zombie: Chang: Switch (video)
The Oral Cigarettes: Enemy feat. Kamui (Prod. Jogo) (video)
Purple Kiss: memeM (video)
Zigzag: tagatame (タガタメ) (video)
Thirteen13: Blood (video)
Minhyuk (Huta from BTOB): Boom (video)
Gado Knows: Put In Work feat. Jasmine (video)
Jessi: Zoom (video)
Wagamama Rakia: Joker (video)
TXT: Good Boy Gone Bad (video)
Ponyoouji (ぽにょ皇子): hengen jizai (変幻自在) (video)
Aimer: zankyosanka (残響散歌) (video)
TNX: Move (video)
Dannie May: genka (玄ノ歌) (video)
FAKY: Choco Fudge (video)
CL: Chuck (video)
Dezert: 再教育 (sai kyouiku) (video)
King & Prince: ichiban (YouTube Edit) (video)
Stray Kids: Freeze (video)
Miyavi: Hush Hush feat. Kang Daniel (video)
PSY: That That feat. Suga (video)
Nyári Mondocon 2022 galéria a Mondo Facebookon:
1. nap / 2. nap / +1: Jojo rajongói cosplay találkozó
Ha valaki fel szeretné tölteni a róla készült képeket, akkor légyszi kreditként az InfinteBeat.hu-t említsétek. Facebookon: @infinitebeat.hu / Instagram-on: @infinitebeatphoto