Főoldal » Beszámolók, Bulik » Nippon Groove On Tour! (2013.04.27 ~ El Inferno, Pécs)

Nippon Groove On Tour! (2013.04.27 ~ El Inferno, Pécs)

ng1304_pecsAz első igazi vidéki bulinkra tavaly került sor, amikor júniusban leugottunk Pécsre, az El Inferno klubba és mivel az a kiruccanás nagyon korrektül sikerült, sokan is voltunk relatíve (száz fölött), meg a hangulat is nagyon jó volt, így persze tervben volt a folytatás… ami aztán halasztódot, halasztódott egészen most áprilisig. Amikor is a célpont újfent az El Inferno volt, azonban sajna, mint menetközben kiderült, eléggé sikerült belenyúlni egy rossz időpontba, mivel pont erre a hétvégére esett a pécsi egyetemi napok, számtalan programmal, koncerttel, így a helyi fiatalok nagy többsége érthető mód oda ment inkább. és emiatt most abszolúte nem számíthattunk a random, kiváncsi érdeklődőkre, akikből pedig legutóbb voltak azért jópáran. Mondjuk ennek ellenére előzetesen nem nézett ki rosszul a dolog, az elővétes jegyek is jobban mentek mint tavaly, nomeg az fb visszajelölésekből is több volt most, de aztán végül mégis csak össz-vissz hetvenen gyűltünk össze. Ráadásul valahogy most minden összeesküdött ellenünk: a Budapest-Pécs vonalon pont ekkor volt valami nagy felújítás, így oda-vissza átszállósdi buszozás keserítette az utazóközönség életét, aztán ott volt az is, hogy a bérelt CD-játszók közül az egyik pont akkor estére gondolta úgy, hogy ő akkor most tüntet és nem hajlandó normálisan működni és csak trükközések egész sorával sikerült több-kevésbé életre kelteni, nomeg ott volt a hely tulaja is, aki 02:55-kor bírt úgy dönteni, hogy akkor ő, mivel kevesen vagyunk, a tervezett négy helyett háromkor zárna.

Szóval voltak gondok…. viszont így, hogy aki eljött az aztán tényleg mind a jpop-jrock-kpop szentháromság elkötelezett híve volt, a hangulat megint pokoli jó volt és hát innentől kezdve igazából nem nagyon számított semmi a fenti problémák közül, mert amig a közönség ennyire lelkes, meg hálás, meg ennyire látványosan jól érzi magát, addig nagyjából mindegy, hogy a körülmények egyébként milyenek. Zeneileg különben most is nagyjából az volt a felállás, mint tavaly, vagyis vegyesen volt JRock és J/Kpop, persze úgy, hogy próbáltunk ügyelni, hogy egyikből se legyen túl sok vagy túl kevés. Plusz, ahogy a szegedi buliban is, úgy az electro+stb vonal (ami Pesten nagyon  be van járatva a Nippon Groove-okon, de itt valószínűleg annyira nem lettek volna rá vevők az emberek) most is majd teljesen kimaradt, így tényleg csak a fenti három főműfaj körül forgott az este. Ahol mi, minden zavarni próbáló körülmény ellenére is baromi jól éreztük magunkat, meg a visszajelzések alapján mindenki más is, szóval hatalmas köszi mindenkinek aki eljött! Reméljük lesz majd még folytatás valamikor, valamilyen formában! Alább két fotó, ami elég jól visszadja a jófajta házibulis hangulatot, a többi pedig a fórumon (habár most, sajna nagyon-nagyon kevés kép készült).

 

*Ji
House Rulez: Michael vs Jackson
2NE1: Scream
Supreme Team: Respect My Money (Dirty Ver.)
MBLAQ: Mona Lisa
Crossfaith: Omen
SiM: Killing Me
T-Ara: Lovey Dovey
Phantom: Ice
After School: Bang!
Block.B: Nillili Mambo
Miyavi: Neo Visualizm
One OK Rock: Re:Make
Dir en grey: Mr. Newsman
Orange Caramel: Lipstick
Crispi Crunch: Thumbs Up
T-Ara: Bo Peep Bo Peep
DéspairsRay: Mirror
Gazette: Anti Pop
UKiss: Tick Tack
Xiah Junsu: Tarantallegra feat. Flowsik of Aziatix
T-Ara: Sexy Love
2NE1: I Am The Best
An Cafe: Ryuusei Rocket
Dir en grey: Mask
SHINee: Lucifer
2NE1: Follow Me
T-Ara: Roly Poly
X-Japan: Week End
Gazette: Cockroach
gackt: vanilla
Matenrou Opera: Honey Drop
G-Dragon: Crayon
Big Bang vs LMFAO!-Party Rock Anthem Goes High High (VDJ Funky T Remix)
Big Bang: Fantastic Baby
Chunja: Tonight
Dal-shabet: Hate, Don’t Hate!

*Case
Miyavi: Torture
Gazette: Filth In The Beauty
LM.C: Boys & Girls
Maximum The Hormone: What’s Up People!!
Dir en grey: Obscure
SNSD: The Boys
After School: Volume Up (Epitone Remix)
Wonder Girls: Like Money feat. Akon
SHINee: Dazzling Girl
Teen Top: Miss Right
Beast: Beautiful Night
B.A.P: One Shot
One OK Rock: The Beginning
LM.C: Ah Hah!
Girugamesh: evolution
Jaejoong: Mine
BTOB: WOW
Exo-K: Two Moons
Akanishi Jin: Test Drive
Namie Amuro: In The Spotlight (Tokyo)
Kat-Tun: Star Rider
Super Junior. Mr. Simple
SHINee: Dream Girl
T.O.P.: Turn It Up
G-Dragon: One Of A Kind
Gazette: Swallowtail On The Death Valley
Anna Tsuchiya: Rose
An Cafe: Maple Gunman
Alice Nine: Mirror Ball
Nu’est: Face
UKiss: Doradora

*Ji
Block.B: Freeze
Kim Sori: Dual Life
DBSK: Oh
2NE1: Clap Your Hands
UKiss: Forbidden Love
G-Dragon: Heartbreaker
PSY: Gangnam Style
Ajapai: Incoming… (Taku Remix)
Superise: Obsession
LM.C: Super Duper Galaxy
Kat-Tun: Keep The Faith
NEWS: sayaendo
Golden Bomber: Dance My Generation
Miyavi: Boom-Hah-Boom-Hah-Hah
the GazettE: Suicide Circus
G-Dragon: Knock Out
Kat-Tun: Signal
B.A.P: Power
MBLAQ: Y
Dir en grey: Agitated Screams Of Maggots
One OK Rock: No Scared
CNBlue: I’m A Loner remix
Sadie: ai no wana

*Case
exist-trace: Ginger
Maximum The Hormone: zetsubou Billy
SHINee: Sherlock
Block.B: Nalina
Super Junior: Bonamana
2PM: Hands Up
Tomohisa Yamashita: Party Don’t Stop feat. DJ Dask
SM The Performance: Spectrum
2NE1: Can’t Nobody

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB